Varázsdoboz

Tündökölj lilában szenteste

Hamarosan itt vannak az ünnepek és már én is karácsonyi lázban égek. Maximalista révén igyekszem jó előre eltervezni minden mozzanatot – már nem azért, mert nem tudok spontán lenni, de szeretem, ha a váratlan helyzetek sem érnek felkészületlenül. Ahogyan nem hagyom a vásárlást az utolsó pillanatra, úgy az ajándékokat is igyekszem időben megvásárolni, valamint a menüt is jó előre átgondolom. Nincs ez másképp a karácsonyi smink és öltözködés esetében sem. Na nem azért, mert hirtelen nem lenne mit magamra kapnom, de sokkal nagyobb nyugalommal tölt el, amikor szenteste napján nem állok neki egy új ünnepi sminkkel kísérletezni, vagy éppen csinos szett után kutatni a szekrényemben.

Ma elhoztam nektek az én karácsonyi szépség bazáromat: Kitaláltam a sminket és néhány hozzá illő szettet is, és arra is felkészültem, ha esetleg egy spontán változás esetén kültéri program is szóba jöhet. A szettek mind a lila köré épülnek – bár nem a kedvenc színem, de azt gondolom, hogy ez az árnyalat is lehet ünnepélyes, mi több, egyedibb is, mint a szokásos arany-ezüst, fényes, vagy éppen flitteres összeállítások. A lila a sminkelésben is főnyeremény, szinte bármilyen archoz jól illik, valamint az árnyalatokkal is bőven lehet játszani.

A sminkelést mindig az arc megtisztításával kezdjük. Ezt a lépést nem szabad kihagyni, ahogy a rögtön utána következő hidratálást sem. A téli szél könnyen kiszáríthatja a bőrödet, ami később hámláshoz, és kipirosodáshoz vezethet, így pedig tuti nem fog jól mutatni az alapozó. Hogy biztonságban legyen a sminked és ne kelljen folyton a mosdóba rohangálnod az ünnepi este alatt, érdemes primert, vagy sminkalapot is használnod.

szerk_001

szerk_002

A divat mellett természetesen az egészséged is nagyon fontos, ezért ne feledkezz meg a réteges öltözködésről sem. Ha vékony nadrágot veszel – sajnos az ünnepi, elegáns anyagok szinte mind azok -, vegyél alájuk harisnyát, vagy egy vékony legginget. A réteges öltözködés sokkal melegebben tart, mintha csak egy, ám vastagabb darabot kapnál magadra. Az alábbiakban hoztam két szettet, benti és kinti elfoglaltságokra egyaránt. Szerintem mindkettő szuper inspiráló, elegáns, visszafogott, mégis ünnepélyes. Figyeld csak meg az első nadrág anyagát.

Screenshot (3) Screenshot (4)

Gesztenyés decembert!

Bizarrnak tűnhet, de gyermekként hatalmas lelkesedéssel vártam november elsejét, és az azt követő Halottak napját. Bizarrnak tűnhet, de ezeken a napokon mindig melegség volt a szívemben. Akkoriban a családommal ez a két nap közös program volt. Együtt jártuk a temetőket, gyújtottuk meg a mécseseket és emlékeztünk meg az elhunyt szeretteinkről. A kis város, ahol születtem, szinte mesébe illő temetővel rendelkezik. A régen betonozott ösvényeket fák kísérik a sírok között, félhomályos, szinte mesébe illő világba csöppennek az idejárók. A sírkertek és a művészi munkával megformált márványok között a sötétben csillagokként pislákolnak a mécsesek és a temetőt körülöleli az olvadt viasz illata.

Amint leszáll a sötétség, mesevilággá alakul a temetők csendje. Egymás kezét szorongató nénik és bácsik igyekeznek rég nem látott szeretteikhez, hogy megemlékezzenek róluk egy egy mécsessel, egy kedves történettel, vagy halk szavakkal. A temető előtt minden évben utcai árusok táboroznak le, akik szebbnél szebb koszorúkkal és mézeskalácsokkal csempészik be a 21. századi gazdaságot e meghitt és olykor szomorú esték egyikére. Gyermekként engem is beszippantott ez a világ, hiszen alig vártam, hogy a temetőjárás után a szüleim kezét szorongatva a tömegben odaverekedjük magunkat a gesztenyeárushoz, hogy vagyonokért 10 deka sült gesztenyével örvendeztessük meg magunkat. Emlékszem, a hazafelé tartó úton az édesanyám kitartóan szabadította meg a finomságot a forró, olykor feketére égett héjától. A sült gesztenye illata azóta is minden alkalommal megcsapja az orrom, már csak akkor is, ha a temető felé járok, hiszen ez mindig is egy nagyon kedves emlék marad számomra.

Évek teltek el úgy, hogy nem volt részem ebben az örömben, ám időről időre megfordul a fejemben a gondolat, hogy akár magam is elkészíthetem ezt a finomságot. Az ősz és a tél kötelező velejárójává nőtte ki magát a szelídgesztenye, így amikor lehetőségem adódik, minden alkalommal elkészítem. Anno a sült gesztenye volt a kedvencem, de idővel rájöttem, hogy a főzés során extra ízeket kaphatunk, amely teljesen más, mintha sütve fogyasztanánk azt.

Fotó: Pinterest

Fotó: Pinterest

A sült gesztenye a régi időkre emlékeztet, pont ezért készítettem el a napokban ezt a változatot. A gesztenyét nagyjából egy órára hideg vízbe áztattam – ezzel kicsit felpuhítottam azt, így rásegítettem a sütési, na meg a pucolási folyamatra. Ez a lépés elhagyható, de számomra így egyszerűbb volt az elkészítés, így bátran javaslom nektek is. Az áztatás után egy száraz törlőkendővel leitattam őket, majd az egyik felén egy jó éles késsel kereszbe bevágtam. Erre azért van szükség, mert a gesztenyében termelődő hő hatására a pucolás során könnyen “felrobbanhat”, és forró gőzt engedhet, ami égési sérülésekhez vezethet. Ha a keresztet picit mélyebbre vágod, akkor a pucolást is megkönnyíted, hiszen a sütés során a kereszt helyén a héj és az alatta lévő barna réteg felválik, így könnyen megpucolhatod. Egy tepsibe pakoltam a gesztenyéket a keresztvágással felfelé, majd fél órára 200 fokos sütőbe toltam. Időnként kicsit megrázogattam a tepsit, keverés gyanánt. Jó trükk, ha a sült gesztenyéket a sütőből közvetlenül egy konyharuhával letakart tálba pakolod, mert így a forró gőz hatására a héj még jobban elválik, így egyszerűen megpucolhatod azt.

sult_gesztenye_003

Ha mégis főzni szeretnéd a gesztenyét, vagy házilag szeretnél gesztenyepürét készíteni, akkor szintén egyszerű lesz a dolgod. A gesztenyepüré lényegében a főtt gesztenye ledarálva, de ebben az esetben a kemény héj alatt maradt vékony hártyát is felhasználják. A főzés során nem szükséges bevagdosni a gesztenyéket, mert könnyen elválik a héjától, megpuhul, így egyszerűen pucolható. Sima vízben érdemes főzni, közepes lángon, fedővel lefedve (így gyorsítható a folyamat). A gesztenye korától függ, mennyi időre van szükség a forró vízben, de általánosságban mondható, hogy a boltokban árult gesztenye fél-egy óra alatt puhára fő. Időről időre érdemes kiemelni egy-egy szemet, félbevágni és ellenőrizni az állapotát.

A főtt gesztenye jó néhány sütemény alapanyaga is: Süthetsz belőle rétest, piskótát, vagy akár a klasszikus gesztenyés sütemények közül is válogathatsz. Van kedved kipróbálni?

Szép délutánt!

Cicaszem és csókos ajkak – fázisfotókkal

A téli időszak számomra mindig nagyon inspiráló. Legyen szó lakberendezésről, utazásról, dizájnról, divatról, vagy éppen sminkről. Ilyenkor mindig megjön a kedvem a kreatívkodáshoz, ez nincs másképp a sminkelésben sem. Szívesen sajátítok el új technikákat, próbálgatom az új trendeket, és végül mindig találok egy-egy olyan módszert, ami jól áll, amivel gyorsan elkészülök, és amit szívesen viselek a hétköznapokon. Ma egy ilyen sminket hoztam nektek, ami abszolút nem bonyolult, ám annál látványosabb.

Télen bátrabban használhatjuk a sminkpalettákat és a rúzsokat, hiszen a nyári meleg már nem fogja leolvasztani rólunk, így nyugodtan kísérletezhetünk. Ha smink, akkor nálam barna – a barna szememhez és a sárgás bőrömhöz tökéletesen passzol, de választhatsz bármilyen árnyalatot, ha azt a stílusod megkívánja.

A részletekkel nem is untatlak titeket, ám fontos, hogy mielőtt nekiállsz a művészkedésnek, alaposan tisztísd meg az arcodat és hidratáld azt, hiszen télen ügyelnünk kell a víz pótlására, ilyenkor könnyedén kiszáradhat a bőrünk. Emelett attól függetlenül, hogy a nap már nem tűz olyan erősen, az UV sugárzás még mindig káros – válassz olyan arckrémet, ami fényvédőt tartalmaz. Ezután jöhet az alapozás és a korrektorozás, ha van mit elrejtened a bőrödön. A púderezés elengedhetetlen folyamata a sminkelésnek, hiszen amellett, hogy megszünteti a zsíros csillogást, lefixálja és egész nap az arcodon tartja a makeup-ot.

001

02

03

Francia sikk

Az elmúlt pár évben úgy hozta az élet, hogy nem volt lehetőségem, ami azt illeti inkább hangulatom megélni azt az állapotot, amit úgy nevezek, a téli varázslat. Számomra mindig a december az év leginkább hangulatos időszaka – amellett, hogy ilyenkor elindul a nagy karácsonyi hajtás, a másik oldalról mégis előbukkan a várva várt készülődés, a kivilágított utcák, vagy éppen a hangulatmécsesek időszaka. Ha meghittség, akkor december, ez nem is vitás. Igyekszem ezt a hónapot mindig egyfajta más szellemiségben megélni – ilyenkor a szürke hétköznapok is kevésbé tűnnek szürkének, a hóesésről sem a hideg és a fagy jut eszembe, de még a réteges öltözködés sem a mínuszok, hanem a takaró alatti kuckózás és a kandalló ropogó melege jelenik meg a fejemben.

Nem is olyan régen döntöttem el, hogy új kabátra lenne szükségem, mielőtt tényleg megérkezik a tél. Általában nehezen válogatok olyan ruhadarabokat, amelyeket bármilyen szetthez viselhetek. Egy kabát nem elég! Mégis minden évben próbálok valami olyan univerzális, mégis funkcionális darabot választani, amit a szilveszteri mulatságtól kezdve a bevásárlásig mindig viselhetek. Eszembe jutott, hogy inspirálódom a francia divatmagazinok online elérhető kiadványaiból – hiszen ha stílus, akkor csakis Franciaország és Párizs jöhet szóba. Számomra a divat hazája mindig is Párizs volt, egyből erre a városra asszociálok, ha szóba jön a sikk és az elegancia. Mi több, nem csak a divat hazája, hanem a romantika városa is, és ha tél, december és karácsony, na meg a romantika, akkor a francia falvaktól egészen az Eiffel toronyig minden számításba jöhet.

Decemberben Franciaország is megváltozik, hiszen itt is elkezdődik a lázas készülődés a karácsonyra. A kirakatokban megjelennek a szebbnél-szebb égősorok, a fenyőfák ünnepi öltözéket kapnak, és érezni lehet a levegőben a gőzölgő forralt bor és a sült gesztenye illatát. Téli álom.

010

009

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!