Rengeteget beszélünk manapság az önbecsülésről, az önbizalom erősítéséről és az önszeretet lényegességéről. A lelkünkkel mélyebben foglalkozni, mint olyan, nagyon népszerű lett, főleg a spirituálisabb beállítottságú emberek körében. Valójában a téma mindig is jelentős volt, csak nem ismertük fel a jelentőségét. Ma már tudjuk, hogy az önbecsülés az, ami befolyásol a tetteinkben, az önérvényesítésben, a döntéseink meghozásában, valamint abban, hogy elérjük-e céljainkat, megvalósítjuk-e az álmainkat. Gyakran az önbecsülés fogalmát úgy azonosítjuk, mint valami más, távoli dimenziót, amely csak egyes emberek fejében létezik, ezért sokszor nem érezzük szükségét komolyan foglalkozni vele.
Az önbecsülés lényegében a magunkról alkotott kép, a véleményünk saját magunkról. A fogalom nagyon szubjektív, hiszen valójában nem azt takarja, akik vagyunk, hanem amit hajlandóak vagyunk elfogadni önmagunkból. Így kialakítunk egy olyan képet, amelyet saját magunknak látni engedünk, minden más nem létezik számunkra. Ezért van az, hogy sokszor a mások által alkotott véleményeket nem értjük, nevetségesnek tartjuk, hiszen olyan területre világít rá, amelyről mi nem veszünk tudomást, nem létezőnek ítéljük. A helyes önbecsülés, amely az egészségi és szellemi állapotunkat befolyásolja akkor alakul ki, ha ez a magunkról alkotott kép közel áll a valósághoz.
Az önbecsülés nem a természet ajándéka, nem veleszületett tulajdonság, magunkban kell kialakítani azt, és törekednünk kell önmagunk objektív megítélésére. Hiszen akiknek alacsony az önbecsülésük, azok nem képesek magukra, ún. erőforrásként tekinteni – tehát az önmegvalósítás, a céltudatosság, vagy a harmonikus lelki-testi egyensúly kialakítása is akadályokba ütközik, mely hosszútávon negativizmushoz, beletörődéshez, sőt, egozimushoz vezet. Az egoizmus lényegében az alacsony önértékelés kivetítése. Tipikus esete, amikor az egyén nem képes önmagáért és a tetteiért felelősséget vállalni, másokra hárítja önnön hibáit, hibáztat másokat és a külső eszközökben keresi a megerősítést. Ilyenkor válik rendkívül fontossá az autónk márkája, a cipőnk ára, vagy éppen a külső kinézetünk – tehát azt a látszatot próbáljuk kelteni, hogy minden rendben van, céltudatosak vagyunk, megvalósítjuk a terveinket és ezzel együtt önmagunkat is. Ám ezzel az a baj, hogy az önbecsülés valójában nem külső eredmények függvénye. Gondoljunk csak a Reszkessetek betörők gyereksztárjára. Sikeres színész, magas fizetéssel, társadalmi elismertséggel és látszólag megfelelő önbizalommal – mégis felnőttkorára komoly drog, és alkololproblémák kereszttüzébe került.
Az önbecsülés hiányának első lépése az önvád, az önmagunk negatív megítélése, a negatív gondolatok – melyek önkorlátozó hiedelmekhez, belső gátakhoz és hosszútávon fixációkhoz vezetnek, amikor a személyiségfejlődésünk egy ponton megreked, és nem tudunk továbblépni. Csúnya vagyok. Buta vagyok. Nekem ez úgysem sikerülhet. Félreértenek. Képtelen vagyok a normális párkapcsolatra. Képtelen vagyok felnevelni a gyermekem. Engem senki sem tisztel. Nem vagyok szerethető. Örökre magányos leszek. A berögződések, a negatív gondolatok, amelyek időről-időre felbukkannak, mind a bennünk lerakódott fixációk következményei – a hitetlenség, az, hogy nem bízunk magunkban, és nem hisszük el, hogy képesek (és érdemesek!) vagyunk a többre, a jobbra.
Az önszeretettel megalapozzuk az egészséges önfejlődést, amely hosszútávon növeli az önbecsülésünket. Az egoizmus nem keverendő össze mindezzel, hiszen az egoizmus pont a negatív önértékelés, az alacsony önbizalom és az önvád következménye. Az egészséges önbecsülés alappillére az önbizalom, a magunkba vetett hit, és a magunkról alkotott kép. Ha ezekre odafigyelünk, akkor átalakíthatjuk az önbecsülésünket is, egyfajta ráhatásos módon.
Vállald a felelősséget!
Korábban már írtam róla, és azóta is rendkívül fontosnak tartom, hogy felismerd, a saját életed minden mozzanatáért és eleméért te vagy a felelős. Ezért elengedhetetlen lépés, hogy felelősséget vállalj önmagadért, a tetteidért, mindazért, ami történik veled az életben. Hiszen az eredmények a te múltbéli döntéseidnek a következményei. Nézz csak körül a környezetedben – milyen a ruhád, az alakod, az autód, a hajszíned? Mind mind a korábbi önmagad döntéseinek és eseményekre való reakciójának a következményei. Ha ezt a tényt képes vagy elfogadni, akkor megalapozod, hogy a jövőben önmagad számára kedvező döntéseket hozz meg, amelyek sikerélményhez vezetnek, és megalapozzák az önmagadról alkotott pozitív, objektív képet.
Engedd el a múltat!
Közhelynek tűnhet, de ahhoz, hogy a belső gátakat feloldd, meg kell szabadulnod a múltadtól. Az előző pontot felhozva azt vallom, a felelősségvállalás itt is elengedhetetlen, de önvád és szégyenérzet helyett érdemesebb a levont tanulságokra koncentrálni. Ha a múltban téged ért sérelmeket és kritikus megjegyzéseket gyakran kivetíted magadra, az beépülhet a személyiségedbe, egyfajta bevésődést okozva ezzel a tudatalattiba, amely folyamatos kihatással lehet az életedre és a jövődre. Fogadd el, hogy akkor, abban a helyzetben arra voltál képes, és megtettél minden tőled telhetőt, amire akkor lehetőséged nyílt (mert van, hogy utólag másképp értékeled a helyzetet) hiszen azok a látásmódok, ahogyan jelenleg megítéled a helyzetet, újabb tapasztalatszerzés és egy másik lelkiállapot függvénye.
Bocsáss meg magadnak!
A perfekcionizmus, mint olyan, az önbizalomhiány kialakulásának egyik legfőbb forrása. A múltbéli tetteid és reakcióid önmagadnak való megbocsájtása egy nehéz feladat, ám meg kell tanulnod, hogy a hibák után az önvád helyett a tanulságra koncentrálj. A maximalizmus, a tökéletességre törekvés egyenes út a bukáshoz. Hiszen ha folyton a tökéletességre törekszel, akkor valószínűleg mindig többet és többet vársz majd el önmagadtól, amely egy idő után frusztrációt és szorongást okoz. Gondolj magadra úgy, mintha a legjobb barátod lennél. Neki megbocsájtanál, ha valami nem sikerül tökéletesen? Mit mondanál neki, ha hibázott? Elítélnéd érte, vagy vádaskodnál?
Légy önző!
Az önzőséget nem soroljuk a pozitív tulajdonságok közé, ám a megfelelő önérvényesítéshez szükség van rá. Ha folyton másokat helyezel magad elé, háttérbe szorítva a saját fejlődésedet, a céljaidat, akkor sosem fogsz egyről a kettőre jutni. Nem kötelességed magadat háttérbe szorítani. Az egészséges önzőség az ember veleszületett tulajdonsága, de idővel az önbizalomhiány és a hitetlenség lealacsonyítja a fontosságát. Az életben természetesen szükség van kompromisszumokra – főként az emberi kapcsolatok terén -, de ez nem jelenti azt, hogy a saját szükségleteidre nem kell figyelmet fordítanod. Ismerd fel, hogy ahhoz, hogy a környezetednek segíteni tudj, vagy hogy támogasd a szeretteidet, elengedhetetlen, hogy elsődlegesen a saját igényeidnek felelj meg. Az egészséges önzőség nem azt jelenti, hogy minden más elé helyezzük önmagunkat, fel kell ismernünk a tényt, hogy ahhoz, hogy egészséges testi-lelki kapcsolatokat alakítsunk ki, feltétlenül rendben kell lennünk önmagunkkal.
Sikeres vagyok!
Ha máshol nem is, az iskolában biztosan hallottad már az osztálytársaidtól, vagy a tanáraidtól, amikor megdicsértek egy-egy jó osztályzatért, vagy kiemelkedő teljesítményért. Hányszor mondtad, hogy jaj, semmiség, vagy hogy csak szerencsém volt? Ha valaki pozitív megerősítést ad az aznapi öltözékedről, hogyan reagálsz? Jaj, dehogy, csak akciós volt. A tied sokkal szebb. Nekem annyira nem is tetszik… Ahelyett, hogy azt mondanánk, köszönöm, félünk attól, hogy esetleg negatív képet alkotunk mások szemében azzal, ha elismerjük a kiválóságainkat. Meg kell tanulni büszkének lenned a sikereidre. El kell ismerned magadnak, hogy sikerült megvalósítanod egy célt, megvenned az álomautót, vagy hogy pozitív eredményt értél el a munkahelyed számára. Emlékeztesd magad rá, hogy képes voltál sikerre vinni a terveidet, hiszen a motiváció, mint olyan, szintén elengedhetetlen az egészséges önbecsüléshez. Ismerd el a pozitív tulajdonságaidat, és ne félj büszkének lenni önmagadra.
Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek nyomj egy like-ot a Varázsdobozra a jobb oldali sávban található Facebook dobozban, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!