Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.
Korábban már volt szó az önbecsülésről, a száz százalékos felelősségvállalásról, és arról, hogyan hat ránk a destruktív kritika gyermekkorban, illetve ez hogyan nyilvánul meg a viselkedésünkben és a cselekedeteinkben felnőttként. Valójában személyiségünket 3 fő alkotóelem képezi: A velünk született tulajdonságok, vagyis azok, amelyeket magunkkal hoztunk, amelyeken nem változtathatunk, a szerzett tulajdonságok, amelyeket életünk során a tapasztalataink alapján gyűjtöttünk (ilyen a tudás, a gyakorlat, a rutin, a jártasság, vagy éppen a bölcsesség), illetve a beállítottság. Az szerzett tulajdonságainkat megváltoztathatjuk – ez több, kevesebb időt is igénybe vehet: Tanulhatunk többet, jobban, szerezhetünk még több tapasztalatot, vagy gyakorlottabbá válhatunk az élet különféle területein is. A beállítottságunk viszont akár a pillanat töredéke alatt megváltoztatható, akár pozitív, akár negatív irányban. Amennyiben megtanuljuk pozitív irányba mozdítani a beállítottságunkat, megsokszorozhatjuk a képességeinket és a teljesítményünket is.
A pozitív szellemi beállítottságú emberek többnyira konstruktívan, pozitívan kezelik az egyes helyzeteket, a problémákat, és jellemző rájuk a célorientált magatartás. Nem a problémákkal foglalkoznak, hanem a megoldásra törekszenek. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik folyton folyvást csak panaszkodnak, idegeskednek, aggódnak, de soha nem tesznek egyetlen lépést sem abba az irányba, hogy előrelépést tapasztaljanak az ügyben. Ők a problémaorientáltak. A célorientált beállítódás szorosan összefügg a pozitív szellemi beállítottsággal.ű
Hogyan?
A beállítottság az elvárásainkból származik. Azaz az eredménnyel kapcsolatos elvárásaink határozzák meg a szellemi beállítottságunkat. Azt mondják, ha azt várod, hogy valami menni fog, vagy éppen azt, hogy nem fog menni, akkor igazad van. Elvárásaink hitünkből és érzéseinkből származnak. Ezek azok a központi motivációs tényezők, amire az egész programot alapozhatjuk. Korábban már volt szó a hit kérdéséről – hiszen minden, amit hiszünk, a valóságunk részévé válik: Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk magunkról, másokról, a teljesítményünkről, a szellemi képességeinkről, az úgy is van – mert ezzel összhangban cselekszünk. Nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk, amit hiszünk. A hitünk és a beállítottságunk lényegében érzelmek, gondolatok, értékek halmaza, amely az eddigi életünk során szerzett tapasztalataink eredménye. És ide vezehethetünk vissza mindent, amiről korábban már szó volt.
A pszichológia nyelvére lefordítva mindezt úgy hívjuk: Énkép. Az énképünk határoz meg mindent, ami velünk történik. Mindent, amit mondunk, amit teszünk, amit érzünk, a döntéseink és cselekedeteink alapját képezi. Az énkép mindig szubjektív: Sosem a realitáson alapszik, hanem azon, amit elhiszünk magunkról, azt, ahogyan tekintünk önmagunkra, a képességeinkre, az intelligenciánkra, stb. Az, hogy mit gondolunk magunkról, az azokon az információkon alapul, amelyet életünk során felvettünk, és igaznak hittünk. Minden, amit elhiszünk magunkról, az valósággá válik, mert azzal összhangban cselekszünk. A sikerorientált beállítottság alapja, hogy felemeljük az énképszintünket.
Miből áll az énkép?
Az énképünknek három lényeges része van: Az énideál, a magunkról alkotott reális kép és az önbecsülés. Az énideál az a személy, akivé válni akarunk. Mindazoknak a tulajdonságoknak és magatartásformáknak az összessége, amire vágyakozunk, amit előnyösnek, vagy éppen követendőnek hiszünk. A magunkról alkotott reális kép az a kép, amit magunkról gondolunk, minden, amit igaznak vélünk a személyiségünkkel kapcsolatban. Az önbecsülés pedig az a lényeges összetevő, amely azt mutatja meg számunkra, hogyan érzünk önmagunk iránt. Az önbecsülés nagyjából a személyiségünk hajtóereje. Mint a számítógép központi programja, vagy a repülőgép hajtóműve, vagy üzemanyaga. Konkrétabban megfogalmazva az önbecsülés azt mutatja meg, hogy mennyire szeretjük önmagunkat. Biztosan hallottad már azt a mondást, hogy senkit nem szerethetünk jobban, mint önmagunkat, vagy nem várhatjuk el senkitől, hogy jobban szeressen bennünket, mint mi önmagunkat. Nos, ez is az önbecsülésre vezethető vissza.
Semelyikőnk nem születik kész énképpel. Amikor megszületünk, nem tudjuk kik vagyunk, mik vagyunk. Életünk első pár évében alakul ki az énképünk, amely azon alapul, hogy a szüleinktől milyen mennyiségű, és milyen minőségű szeretetet kapunk. Ők tanítják meg nekünk, hogy hogyan alakítsuk az értékeinket, a személyiségünket. Az első 3-5 évben fektetjük le azokat az alapokat, amelyek sokszor az egész életünket meghatározzák. Ezért nagyon fontos, hogy a szüleink ezekben a kritikus években nagyon tudatosan neveljenek bennünket, hiszen ezekben az években alakulnak ki bennünk azok az alapkövek, amelyek megalapozzák egész életünket. Pszichológusok bebizonyították, hogy minden pszichózis, neurózis, szellemi betegség alapja az énkép problémáiban gyökeredzik. Felnőttként ha úgy tetszik, kijavíthatjuk ezeket a hibákat. Az alapozás hibáit.
A gyermek két alapvető tulajdonság hiányában jön a világra: Az első a félelemnélküliség. A gyermek még úgy él az első pár évében, hogy nem ismer lehetetlent. Nem fél semmitől, nem bombázza az agyát negatív megerősítésekkel, miszerint nem tud valamit megcsinálni, vagy nem képes valamire. A másik tulajdonság, amivel a világra jövünk, a gátlások nélküliség. A gyerekek ösztönlények, azt tesznek, amit akarnak. Nincsenek gátlásaik önmagukkal, a világgal szemben, nem gátolják őket negatív tényezők vagy éppen szokások.
De aztán valaki azt mondta, hogy NEM! A gyermek idővel megtanulja, hogy nem tehet meg bármit, hogy nem teheti azt, amit szeretne, hogy azt kell tennie, amit mások akarnak, és hogy meg kell kérdőjeleznie az önmagába vetett hitét – illetve mindent, amit a szülők mondanak neki, igazságként fogadja el, így ezek a tulajdonságok idővel beépülnek a személyiségébe.
A gyermek főként utánzásos módszerrel tanul. Ha megfigyeltünk már pár éves gyerekeket, akkor látjuk, hogy gyakran hasonló elfoglaltságokat találnak ki, mint amelyekkel a szüleik foglalkoznak. Hasonló játékokat játszanak, azaz másolják mindazt, amit a hozzá legközelebb álló személyektől látnak. A szüleiktől. A gyermek számára a szülő a minden, istenként tekinti őket. A természet törvénye szerint általában a domináns szülő az, akitől a gyermekek tanulnak. Felnőttként észrevehetjük, hogy sok esetben öntudatlanul is ugyanazokat a szavakat mondogatjuk, amelyeket szüleink mondogattak, ugyanúgy vetjük meg az ágyat, vagy főzzük meg az ebédet, mint ahogy az édesanyánktól láttuk. Sőt, még ugyanúgy veszekszünk, viselkedünk, bántunk meg másokat és sértődünk vérig, mint ahogyan azt a szüleinktől láttuk.
Miért fontos mindezt megérteni? Ahhoz, hogy megváltoztassuk énképünket, az önmagunkról alkotott képünket, fel kell ismernünk, honnan erednek az egyes szokásminták, a negatív beállítódás, a gátló tényező, ami megszólal a fejünkben, amit valami olyanba fogunk, amit eddig még nem próbáltunk. Ha megértjük, mindez honnan ered, megváltoztathatjuk a beállítottságunkat, megkérdőjelezhetjük a hitünket, és átírhatjuk a fejünkben az programozási hibákat, amelyek a részünkké váltak.
“Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes.” Napoleon Hill
És most itt az ideje, hogy ugorj!
A program korábbi részeit itt találod:
Az alapok (1. szekció)
A program alapja
Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
A negatív fantázia és az aggódás, mint önkorlátozó tényező
A belső program
Programozd magad sikeresre!
A célok megvalósítása (2. szekció)
Megvalósítás (I. rész)
Megvalósítás (II. rész)
Megvalósítás (III. rész)
Megvalósítás (IV. rész)
