Elgondolkodtál már azon, vajon mi az oka annak, hogy vannak, akik szinte sosem éreznek lelkiismeret furdalást, míg vannak olyanok, akik szinte állandó bűntudattal élnek együtt? Miért van az, hogy egy adott tett csak a társadalom egy részéből vált ki bűntudatot, míg a másik oldalból egyáltalán nem?
Az okok kora gyerekkorban keresendőek. Gyermekként a szüleink felelnek értünk – ők azok, akik számunkra a mindenhatót, a mindenséget, a szeretetet, a biztonságot és ezzel együtt a boldogságot és az otthont is jelentik. Ezért nagyon nem mindegy, hogy a szülők hogyan használják ki ezt a fajta “felsőbbrendű” pozíciót. Ilyenkor dől el ugyanis, hogy a velünk született lelkiismeret torzul-e, és ha igen, milyen mértékben és irányban.
A szüleink egyfajta értékrendszert állítanak elénk, amelyet aztán valószínűleg egész hátralévő életünkben követünk majd. Megtanuljuk, mi az, ami jó, és mi az, ami rossz, vagy ami hátrányt jelenthet – így magunk is átvesszük a szülők által alkotott világképet és értékrendet, amely onnétól kezdve a helyes utat jelenti számunkra. Problémát okozhat, ha a szülő túl szigorú. túl magas, vagy szinte teljesíthetetlen elvárásokat támaszt elénk, vagy ha túlzott mértékben korlátoz bennünket.
Rossz vagy! – halljuk oly sokszor, ami az egyik legártalmasabb megjegyzés mind közül, amellyel a szüleink illettek minket.
Ne nézz hülyének!
Azért, mert én azt mondtam!
Már megint nem pakoltad el magad után a játékaidat! Hogy lehetsz ilyen rendetlen? Hogy tudsz ilyen piszokban élni?
Soha nem fejezel be semmit, amit elkezdesz!
Azaz rendetlen, megbízhatatlan, figyelmetlen és rossz gyerek vagy. Mivel a gyermek számára a szülő jelenti a világmindenséget, ezért mindent, amit a szülő mond, készpénznek, valóságnak tekinti. A szülők egyik leggyakoribb hibája, hogy javarészt az elégedetlenségüknek adnak hangot, és jobban háttérbe szorul mindaz, ami pozitív hatást gyakorolhat a gyermek szellemi és lelki fejlődésére. A gyermek arra vágyik, hogy szeressék őt, büszkék legyenek rá. Pont ez az oka annak, hogy a legtöbb lelki sérülés, vagy bevésődés a gyerekkorból származik. Mivel a gyermek számára a világ fekete, vagy fehér. Ha a szülők rendszeresen burkolt utalásokat tesznek arra, hogy a gyermekükkel elégedetlenek, akkor abból a gyerek egyenesen arra következtet, hogy nem elég jó ahhoz, hogy a szülei szeressék őt. Ezért kialakul egyfajta erős bűntudat érzet, amely szorongásos tünetekben nyilvánul meg. Nem tanul a gyerek, romlanak az eredményei, nehezen illeszkedik be az iskolában, nem szívesen vesz részt a többi gyerekkel szervezett közös programokban, bezárkózik a szobájába, vagy a kommunikációs stílusa csendessé, visszahúzódóvá válik…
Végül a gyermekkor végére már kialakul a gyermekben egy állandó bűntudat, mert úgy érzi, hogy a létezésével folyamatosan feszültséget, ingerültséget és szomorúságot okoz a szüleinek. Folyamatosan próbál minél tökéletesebben megfelelni a felülről jött elvárásoknak, hogy kiérdemelje a szülői szeretetet és figyelmet, így a magával szemben támasztott elvárások maximálisak lesznek. A folyamatos tökéletességre törekvés, a megfelelni akarás vágya egyre inkább elégedetlenséget vált ki. Idővel azonosul a szülei vele szemben állított elvárásaival, és a róla visszajelzett negatív képpel is – amely aztán a későbbiekben még inkább kishitűséghez vezet.
A gyerekből végül felnőtt lesz. Addigra kialakít magában az ember egy olyan képet, amely meghatározza önbecsülésének szintjét, az értékrendjét, azokat az eszközöket, amelyek a jót és a rosszat hivatottak megkülönböztetni, illetve mindazokat az erkölcsi normákat, amelyeket követendőnek tekint. Közhely, de biztosan te is hallottad már, hogy biztosan a szülei nevelték ilyennek – ami valójában így igaz. A szülők alapozzák meg bennünk azt az értékrendet, amelyet helyesnek ítélünk, és minden alkalommal, amikor szembemegyünk az általuk felállított korlátoknak, erős bűntudat gyötör minket. Tehát a gyeremekkorban berögzül szokásmintáktól, velünk szemben támasztott elvárásoktól, sőt, mi több a rólunk alkotott visszajelzéssel is tökéletesen azonosultunk. Ha rendszeresen azt mondogatják valakinek gyermekkorban a szülei, hogy “te rendetlen vagy”, akkor nagy valószínűséggel az a gyermek majd a felnőtt életében is rendetlen lesz. Miért? A szülők véleményét a gyermek nem egy szubjektív meglátásnak, hanem a realitásnak, a ténynek értelmezi. Tehát ha a szülő rendszeresen (akár burkoltan) hangoztatja, hogy egy gyermek rendetlen, akkor azt a gyermek elfogadja, és igazságként tekint rá. Rendetlen vagyok. És az is marad, valószínűleg egész életében. Ez miatt hozzátevődik az énképhez a állandó szorongás, és lelkiismeret furdalás, hogy képtelen vagyok rendet tartani.
A túl sok gyermekkel szembeni elvárások következményei a leggyakrabban a maximalizmusban merülnek ki. Gyermekként azok, akikkel szemben magas – sokszor teljesíthetetlen – elvárásokat támasztottak a szüleik, gyakorlatilag felnőttként igyekeznek majd az életük minden területén a maximális teljesítményt nyújtani. A munkahelyen, a baráti és családi kapcsolatok által, a párkapcsolatokban, majd idővel a gyereknevelésben, a házépítésben. Minél idősebb lesz valaki, annál több területen helyezkedik el, ahol a maximumot igyekszik nyújtani – mely sokszor lehetetlen, így elégedetlenséghez, hosszú távon pedig kiégéshez vezet.
A folyamatos bűntudat levetkőzése nem megy egy pillanat alatt. Rendkívüli kitartás, türelem és akarat, sokszor pedig pszichológusi segítség, vagy terápia is szükséges hozzá. Az indokolatlan bűntudat megfoszt mindenkit az életöröm érzésétől, és a boldog élet lehetőségétől.
Tetszett ez a bejegyzés? Ha igen, kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldali sávban található Facebook dobozban a blogra, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről.