Mi ez? A Vigyázz! Kész! Posztolj! mozgalom Szilvi fejéből pattant ki, azzal a céllal, hogy a magyar bloggerközösséget még jobban összehozza (a blogját és a kihívás leírását alul találod). A kezdeményezés lényege, hogy a tagok kéthetente egy bizonyos témáról elmélkednek, ami előre megadott, ezzel egyfajta közösségi programot alkotva, amely amellett, hogy összetartja a közösség tagjait, az olvasóknak is szórakozási lehetőséget kínál. Most, hogy én is csatlakoztam a programhoz, hétről hétre megosztom veletek az elmélkedéseimet. A program posztjait a “vigyázz-kész-posztolj” címke alatt és a menüben is megtalálhatod. Ha érdekel a program, vagy csatlakoznál, Szilvi honlapján érheted el a szükséges információkat ide kattintva.
Nagyon vártam már, hogy erről a témáról írhassak – nem véletlenül. Amikor megnyitottam ezt a blogot, hallottam párszor, akik a hátam mögött sugdolóznak – ezt bárki meg tudja csinálni, én is tudnék ilyet írni, hülye, ha azt gondolja, ezzel akar kitűnni, én is tudok “írogatni” bármiről. Sosem szerettem azt a fajta hozzáállást, amikor valaki véleményt alkot valamiről, amit maga még sosem próbált. Az ember ebből az egészből annyit lát, hogy van egy új cikk a neten – de hogy milyen háttérmunka, szerkesztés, anyaggyűjtés előzte ezt meg, abból semmi nem lát, de véleményt alkot.
Régóta naplózom az életem perceit – ötletelek, inspirációs füzetet és határidőnaplót vezetek, listákat írok a teendőimről, a vágyaimról, az elérendő céljaimról. Az egyik füzetem hátuljába szenteltem néhány oldalt annak, hogy blogos inspirációs táblaként működtessem. Ha eszembe jut valami, amiről szeretnék írni, vagy ami megihlet, akkor belefirkantom a füzetbe és néhanapján előveszem, és kiválasztom azokat, amelyekről abban az adott pillanatban szívesen írnék. Ez nálam úgy működik, hogy amelyik téma jelenleg megfog és látok benne lehetőséget, lehet, hogy pár nap múlva már érdektelen lesz számomra. Ezért felírom, és várom azt a pillanatot, amikor megint olyan érzelmi szintre kerülök, amelyben tudok írni az adott témáról. Van, hogy ez a pillanat sosem jön el, de megadom magamnak a lehetőséget, hogy az eszembe juttassam, ha esetleg úgy alakul.
Alapelve a blogomnak, hogy csak olyan témáról írok, amiről érdemben tudok írni, hitelesen hozzá tudok szólni. Amit leírok, az általában saját tapasztalat, ez persze nem feltételezi azt, hogy ami nekem bevált, vagy hasznos, az másoknak is beválik. Ennek ellenére jogomban áll arról írni a blogomban, amiről szeretnék – legyen az kiskutyás videó, vagy elrettentő események. Többször megkaptam már, amióta vezetem a Varázsdobozt, hogy “ingoványos talajra tévedek” egyes témákkal, vagy esetleg más a meglátásom egyes dolgokról, mint a hozzászólóknak. Ahogy fenntartom a jogot a témáim szabadságához, fenntartom ahhoz is, hogy megoszthassam itt, valamilyen formában a véleményemet, a meglátásomat. Ahogy már többször is említettem, ez nem szentírás, vagy követendő példa – ha valaki hasznot tud húzni abból, amit írok, vagy netán megihletem, inspirálom, nekem már az is megérte, hogy megosztom itt a gondolataimat veletek.
Kicsit elkanyarodtam a témától, de szerettem volna valamilyen formában reflektálni azokra a kritikákra, amelyekkel egyesek illetnek. Általában arról írok, amihez az adott pillanatban ihletem van. Nincs meghatározva, hogy pontosan miről, milyen terjedelemben írok, de igyekszem rendszeresen – tehát naponta, maximum kétnaponta – frissíteni az oldalamat. A munka legnehezebb része számomra a cikkeim bevezetése és lezárása. Tudom, miről akarok írni, élénken él a kép az egyes mondatszerkezetekről és bekezdésekről a fejemben, de mindig nehéz dolgom van azzal, hogy valahogy rávezessem az olvasót a témára, aztán valahogy a leívelő amplitúdót befejezzem.
A cikket általában egy összefüggő szövegben írom meg, majd tördelek – leütöm az entert, ahol kell, kiemelem a fontosabb mondatokat, beillesztem a linkeket ahová szükségét érzem. Ezután a cikkemet egy bizonyos kategóriába teszem, így a menüsorba is automatikusan bekerül a megfelelő fül alá, így könnyebben és egyszerűbben elérhető lesz a jövőben. Hogy célzottan megtalálható legyen a friss cikk, címkékkel is ellátom őket, így az oldalsáv címkéire kattintva is megtalálható a vonatkozó tartalom.
Végül címet adok és választok egy hangulatban, témában hozzá illő és nekem tetsző képet. A képeknél amennyiben nem saját gyártású feltüntetem a forrásoldalt, hiszen az internetes Copy Right szabályok itt is, mint bárhol a világhálón érvényesek. Ezután előnézetként megtekintem a cikkem, megnézem, minden a helyén van-e, van-e elírás, vagy helyesírási hiba a szövegben, a kép jó helyen van-e és hogy a színek és a tördelés illeszkedik-e az oldal hangulatához.
Végül posztolom és megosztom a bejegyzésemet a Varázsdoboz Facebook oldalán, amit a jobb oldali sávban érhetsz el. Emellett megosztom “kollégáimmal” is, a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége című zárt, bloggerek számára létrehozott csoportban is.
Mint most is, az egyes bejegyzéseket előszeretettel időzítem – így akkor is működik és frissül az oldal, amikor nem jutok gépközelbe. Ez szuper, főleg akkor, amikor elutazom, vagy tudom, hogy sok teendőm lesz, és ha le is ülnék írni, csak tessék-lássék munkát tudnék összehozni. Erre vannak a félkész, előre megírt cikkeim – van, amit csak formázni kell, van, amihez csak képet kell keresnem, de akadnak olyanok is, amelyek posztolásának még nem érzem, hogy eljött volna az ideje.
Társaim munkáját a kék békára kattintva tekintheted meg.
