Na mire? – kérdezhetnétek. Hát arra, hogy megszáradjanak a ruhák. 🙂 Na de ne álljunk meg itt ennél a pontnál, mert azt gondolom, a teregetés az egyik olyan házimunka, amit a leginkább nevezhetnénk sokoldalúnak (most haggyuk a főzést). Először is tisztázzuk, hogy ugyan mindenki mos (remélhetőleg), nem mindenki tereget. Mostanában egyre gyakrabban találkozom azzal a jelenséggel, hogy a mosáshoz szárítógép dukál, így megspórolható ez a lépés. Hogy őszinte legyek én már voltam úgy, hogy lehetőségem volt a szárítógép használatára, de olyan is, hogy nem, de végül mégis arra a döntésre jutottam, hogy ha lenne, sem venném igénybe a szárítógépet. Hogy miért, arra később kitérek.
Aki már régebb óta olvassa a blogot, az tudja, hogy a mosás az egyik kedvenc elfoglaltságom. 😀 Több oka is van: Először is olyan házimunka, amely nem igényel több órás erőfeszítést – hiszen a gép mos helyetted, de mégis hatékonynak érzem magam tőle. A frissen mosott ruhák illatától egyszerűen megveszek, valamit jó érzés tudni, hogy ha fel akarok venni valamit, akkor mindig van miből válogatni.
Nekem egy állíthatós fregolim van, amely viszonylag pici (a nagymamámtól örököltem), tehát maximum 2 mosásnyi adag fér el rajta, de akkor már nagyon spórolnom kell a hellyel, így figyelnem kell a logisztikára is. Ha tehetem, inkább menjen minden nap a mosógép, de egyszerre csak egy adagot aggatok a szárítóra. Van néhány trükk, ami bevethető, ha teregetésről van szó. Bármennyire is hihetetlennek tűnt számomra, azon, hogy hogyan teregetek múlik nagyrészt az is, hogy utána mennyit kell vasalnom. Kiskoromban mindig figyeltem az anyukámat, ahogy még a bugyikat és konyharuhákat is órákon át simítgatja a vasalóval. Akkor még nem értettem, mégis mi értelme van ennek, de amint különköltöztem, és a mosás-vasalás feladatait magamnak kellett elvégeznem rájöttem, hogy igenis jó az, ha a konyharuha élére vasalt és takaros. A mosással ellentétben viszont a vasalással úgy vagyok, hogy halálosan irtózom már a gondolatától is – ezért én valahogy kombináltam az anyukám legyen minden élére vasalt, de ne kelljen elővennem a vasalót technikát. Azt hiszem ez az egyetlen dolog, amit másképp csinálok, mint az édesanyám. Ugyanis rájöttem arra – mint sokan mások is -, hogy a teregetéssel (ha ügyesek vagyunk) megspórolhatom a vasalást. Inkább teregetek 10 perccel tovább, mint hogy vasalnom kelljen. Nem végzek félmunkát, a teregetés során szép egyenesre simogatom, meghuzigálom a ruhákat, és így akasztom fel a szárítóra – száradás közben fel fogják venni ezt az alakot, így egyrészt időt, másrészt energiát spóroltam – persze ez nem azt jelenti, hogy teljes erőből rázom, tépem a ruhákat, hiszen a vizes anyag nagyon sérülékeny és akár el is deformálódhatnak a ruhák, ezért csak óvatosan.
Hatékonysági szempontból úgy is ügyelek a részletekre, hogy ha megszáradtak a ruhák, kevesebb munka legyen az elpakolásukkal. Amikor zoknit akasztok a szárítóra, akkor mellette mindig hagyok egy kis helyet, hogy ha sorra kerül a párja, az egyből mehessen mellé. Így a hajtogatás során nem kell órákon át keresnem a zokni párját, valamint rögtön szembetűnik az is, ha a mosógépmanó elvitte a párját – így a fél pár sajnos a kukában végzi.
Akkor itt most kitérnék picit a szárítógépes dologra is. Mielőtt bárki magára veszi, hozzátenném, ez az én magánvéleményem, én így csinálom, mert nekem így jó, és nem azt mondom, hogy ne használj szárítógépet, hanem azt, hogy nekem nincs rá igényem. Egyrészt azt tapasztaltam, hogy a szárítógépben valamilyen számomra megmagyarázhatatlan oknál fogva eltűnik a ruhák illata, és helyette valami más, számomra borzasztó szagot árasztanak. Valószínű a meleg hatására lép valamilyen anyag egy másik anyaggal reakcióba, nem tudom, mindenesetre nekem facsarja az orrom. Valamint a másik oka, amiért nem használom, hogy így nem tudok vasalásbiztosan teregetni. Anno sokat olvastam a témában és sok helyen arról nyilatkoztak, hogy szárítógép használata során elkerülhető a vasalás. Na már most nálam kétféle ruha létezik: Amit tudok úgy teregetni, hogy ne kelljen vasalni, és amit nem. És ez a felállás a szárítógépre is ugyanúgy vonatkozik, tehát gyakorlatilag vasalás szempontból mindegy, hogy használom-e vagy sem.
Te hogyan teregetsz?