Morzsás-almás süti – ha csak fél órád van
Sosem voltam egy nagy alma rajongó – inkább süteményekben, sok tésztával, na meg az elmaradhatatlan fahéjjal fogyasztottam. Önmagában nem fogott meg az íze, és ez azóta sem változott. Azonban rendszeres vendég az otthonomban, hiszen el tudom készíteni belőle ezt a csodát. A tésztához szükséged lesz: 250 gramm cukorra (én barna cukrot választottam, de akár édesítővel… Tovább »
Ahogyan a mondás is tartja – reggelizz úgy, mint egy király… Őseink tudhattak valamit, hiszen akármennyire is álmos és kómás vagy, a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Ahhoz, hogy az anyagcseréd a maximumon működjön (így az elhízásra is kevésbé leszel hajlamos) feltétlenül fontos, hogy beindítsd azt – ehhez tökéletes megoldás az, ha reggelizel. Összegyűjtöttem néhány…
Sosem szerettem túlságosan a káposztát – ha tehettem, a töltött káposztából is kiválogattam, a káposztasalátát pedig bármilyen jól is volt elkészítve, lehetőség szerint kerültem. Egészen addig így ment ez, amíg nem raktak elém egy jó adag tejszínes savanyú káposztát – azóta ha tehetném, mindig azt enném. Nemrégiben megtanultam én is elkészíteni, próbáljátok ki. A káposztának sokféle…
Ma már rengeteg könyvet, cikket találhatunk azzal kapcsolatban, hogyan tudjuk bevezetni az életünkbe az egészséges táplálkozást. Dietetikusok sora ossza meg sorra a tapasztalatait a webes felületeken, nyomtatott sajtóban és a tévében, ennek ellenére az egyes alapelvek sokszor egymással ellentétesek, vagy nehezen megvalósíthatóak. Összeszedtem azokat a pontokat, amelyeket ha betartasz, akkor nincs szükséged sem önsanyargatásra, sem…