Mi ez? A Vigyázz! Kész! Posztolj! mozgalom Szilvi fejéből pattant ki, azzal a céllal, hogy a magyar bloggerközösséget még jobban összehozza (a blogját és a kihívás leírását alul találod). A kezdeményezés lényege, hogy a tagok kéthetente egy bizonyos témáról elmélkednek, ami előre megadott, ezzel egyfajta közösségi programot alkotva, amely amellett, hogy összetartja a közösség tagjait, az olvasóknak is szórakozási lehetőséget kínál. Most, hogy én is csatlakoztam a programhoz, hétről hétre megosztom veletek az elmélkedéseimet. A program posztjait a “vigyázz-kész-posztolj” címke alatt és a menüben is megtalálhatod. Ha érdekel a program, vagy csatlakoznál, Szilvi honlapján érheted el a szükséges információkat ide kattintva.
A mai bejegyzés egy sokkal inkább részletesebb és kulisszatitkosabb lesz az eddigieknél, hiszen arról van szó, vajon meg lehet-e élni abból, ha valaki egy blogot üzemeltet. A következőkben a saját céljaimat és tapasztalataimat osztom meg veletek, szóval amit most írok, az gyakorlatilag egy mélyen személyes jellegű poszt lesz, és ezzel nem szándékom senkit befolyásolni, tettekre sarkallni, vagy meggyőzni.
Az internet adta lehetőségek tárházában ma már rengeteg mód van rá, hogyan lehet megélni az itt “elkövetett” tevékenységekből. Gondoljatok csak Michelle Phan Youtube csatornájára, aki azzal keres dollármilliókat, hogy sminkvideókat tölt fel a netre – népszerűségének hatására ma már saját kozmetikai cége van, amiből igenis, meg tud élni.
A blogolás egy olyan művészeti ág, amelyből meg lehet élni – hosszú, kitartó, több éves munkával. Profi, hiteles, és rendszeres tartalommal. Figyelemfelkeltő, a köznép számára érdekes témákról való bejegyzésekkel.
Vannak olyan rendszerek – és ilyen a Cafeblog is -, ahol a kiváló tartalmakat leközlő blogokat, illetve a magas látogatószámot elérőket időről-időre díjazzák – reklámmal, pénzzel, miegymással, amelyhez elengedhetetlen a fenti pont, miszerint légy kitartó, preciz, türelmes, na meg fektess bele több évnyi munkát.
A bloggerek nagy része nem a látogattottság és a népszerűség miatt ír, hanem azért, mert úgy érzi, ha nem írja le a tapasztalatait, gondolatait, akkor idővel hiányérzet lép fel – nálunk ez egyfajta szükséglet, olyan, mint az étel, az ital, vagy a levegő. Egy darabig megvagyunk nélküle, de utána rögtön hiányozni kezd.
Akkor nekem mégis mi a célom ezzel?
A dolog kétoldalú és elég összetett. Céltudatos ember vagyok és általában amit teszek, azt mindig valami okkal teszem. Bevallom, a blogolást én sem céllal kezdtem el, de amint rájöttem, hogy van vevő arra, amit írok, egyfajta büszkeséggel töltött el – hiszen kár is lenne tagadni, egy egy magas nézettség igenis büszkeséggel tölt el. Emellett van a dolognak részemről egy másik oldala is. Mint azt sokan tudjátok, én az egyetemen kommunikációs jellegű tanulmányokat végeztem. A mai világban a médiában elhelyezkedni nem éppen egyszerű feladat – megfelelő referenciák és ismerettségek nélkül szinte lehetetlen. És itt jön a kulcs – idővel rájöttem, hogy a hobbimmal akár profi referenciát is tudok magamnak teremteni, amelyet később felhasználhatok, és ennek gyakorlati hasznát már most látom. Sokkal nagyobb eséllyel vesznek fel egy újsághoz, vagy bármilyen írott médiumhoz, ha az oklevelem mellett piacképes, és tárgyilagos referenciákat mutatok fel. És miután rájöttem, hogy abból, amit imádok csinálni hasznot is húzhatok, még inkább motiváltabb lettem.
Most kövezzetek meg érte, de én a blogomra a hobbi meg a tapasztalatszerzés mellett igenis referenciaként tekintek. A jövőm alapjául. Mert valljuk be, borzasztóan kevés az, ha az iskolai újságba cikkeket írtam, vagy ha beadom az általános iskolás fogalmazásaimat a jelentkezésem mellé. De egy blog, amely nem 3 hete működik, már valami. Világos, egyértelmű, és a legfontosabb, hogy mindezt szeretem csinálni, és jókedvvel tölt el.
Szóval a kérdésre a válasz: Igen, meg lehet élni belőle, több évnyi munkával, célorientáltsággal, rengeteg kitartással és türelemmel – és itt nem pár hétről, hanem évek munkájáról van szó.
Ha kíváncsi vagy bloggertársaim meglátásaira a témában, kattints a kék békára.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: