Varázsdoboz

A szisztematikus kételkedőknek

Amikor azt mondjuk, siker, az emberek nagy százaléka valami megvalósíthatatlan, lehetetlen dologra gondol. Én ezt a jelenséget hívom fogalomzavarnak, amikor egy fogalom jelentésével nem vagyunk százszázalékosan tisztában, így elítéljük, lehetetlennek és hiteltelennek tartjuk. Ezek a téves jelentések főként azoknak a fejében fogalmazódnak meg, akik szkeptikusak, hitetlenek egyes témákkal kapcsolatban, mint olyan, a pszichológia, az önismeret fontosságával és az önmegvalósítás lehetőségével kapcsolatban.

A kutatások és a civilizáció előrehaladtával ma már ugyan kis százalékban, de tudjuk, hogyan működik az agyunk, milyen kapcsolat van a tudatunk és a tudatalattink között, sőt, már arra is választ találtunk, hogy mi az oka annak, hogy bizonyos tanult vagy berögződött viselkedésformák a jelenünk részévé válnak. A pszichológia fejlődése rengeteg olyan dologra világított rá, amely az életünk, az önfejlődésünk útjában áll. Nagyon fontosnak tartom, hogy felismerjük, milyen gátak, hiedelmek korlátoznak bennünket a fejlődésben, az előrelépésben, mi a negatív érzelmeink, szokásmintáink mozgatórugói. Amennyiben megismerjük a belsőnk működését, és feltárjuk mindazokat a tényezőket, amelyekkel korlátozzuk önmagunkat, megtettük az első lépést a siker és az önmegvalósítás felé.

Mi az a siker?

Sokan a siker szó hallatán milliomosokra, világhírű személyiségekre, és dollármilliókra gondolnak. A siker valójában azt jelenti, hogy célokat tűzünk ki magunk elé, aztán megvalósítjuk azokat. Mondhatnám úgy is, hogy akkor vagy sikeres, ha eléred azokat a célokat, amelyek boldogabbá, teljesebbé teszik az életedet. Lehet, hogy számodra ez a vastag pénztárca, de lehet egy állás, egy tanfolyam, vagy iskola elvégzése, egy sikeres kapcsolat, vagy akár az, hogy kiegyensúlyozott és nyugalmas lelki életet élj. A siker nem mérhető számokban, és nem érezheti helyetted más. Attól, hogy valaki milliomossá lesz, az lehet, hogy kívülálló szemmel sikeresnek bizonyul, ám az ő valódi célja nem a bankjegyek mennyisége, hanem például a házasságának a minősége – amelyet külső szemlélőként nem tudunk megítélni. Valaki akkor lesz sikeres, ha megvalósítja a számára teljességet és boldogságot jelentő célokat.

A pénz nem fontos?

Brian Tracy szemináriumán hallottam a siker 7 fő összetevőjéről, amelyek egyenként is megállják a helyüket, ám összességében egymást erősítik. A listában többek között az anyagi függetlenség is helyet kap. Brian Tracy egy igen egyszerű és logikus módon magyarázza meg a lényegességét a siker összetevői között. Amennyiben anyagi problémákkal küzdünk, nincs lehetőségünk arra, hogy a többi pontra koncentráljunk – a stressz és a feszültség, amelyet a pénz hiánya okoz az életünkben, szinte minden energiánkat felemészti. Ezen rágódunk folyton, aggodalmaskodunk, így sem időnk, sem energiánk nem marad arra, hogy befolyásoljuk az életünk történéseit, hogy konkrét célokat tűzzünk ki és hogy hatékony és konkrét lépéseket tegyünk mindazoknak az eléréséhez. Természetesen annak, hogy anyagi gondjaink vannak, mindig egyfajta belső tényező az oka – hiszen az ok-okozati összefüggésben már tudjuk, hogy a külső körülmények, mint a pénz is, a gondolkodásunk okozatai, az ok mi vagyunk. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy anyagi biztonságban éljünk, a gondolkodásunkat kell megváltoztatnunk, és ezáltal a külső körülményeink – ha úgy tetszik az életünk – is megváltozik.

Minden az érzelmeken alapul

Bármilyen racionális megközelítésben is szemléljük a dolgokat, emberként lelki lényként működünk. Ez azt jelenti, hogy döntéseink és tetteink 90 százalékban az érzelmeinktől függnek, ahogy a problémáink 90 százalékát is szintén érzelmeink befolyásolják. Gondolj csak bele, mikor érzed magad jól, és mi az, amikor szomorú vagy? Ha eltekintünk a tragédiáktól, a gyásztól és a szükségszerű veszteségektől, akkor felismerheted, hogy az életed boldog és kevésbé boldogabb szakaszai mindig az érzelmeidtől függnek. Fontos felismerni azt a tényt, hogy a döntéseink az érzelmeinken alapulnak, ezért fontos, hogy érzelmi szempontból kiegyensúlyozottak, nyugodtak legyünk, hiszen ez adja meg az alapot a sikeres kapcsolatok, a célok és vágyak megvalósításához.

Én ebben nem hiszek, ez a pszichoblabla egy hülyeség!

Hány és hány olyan emberrel találkoztam már életem során, akik szerint a pszichológia, mint tudomány butaság, és szorosan összekapcsolták a spiritualitással, a természetfelettivel, vagy a bizonyíthatatlan elméletekkel. Akik kevésbé jártasak a tudományok területén, azok hajlamosak a pszichológiát egyfajta Fekete Péterként azonosítani, ami nem is valóságos tudomány. Ma már tudjuk, hogy a legtöbb szellemi és fizikai betegség az érzelmeinken alapul. A legtöbben azért nem érnek el sikereket az életükben, mert nem ismerik fel a pszichológia és az önismeret fontosságát. Ahhoz, hogy lépéseket tehessünk a céljaink felé, fontos, hogy felismerjük az okokat, amelyek mindig bennünk keresendőek. Ha nem ismerjük fel, melyek azok a tényezők, melyek gátolnak, befolyásolnak, és megbénítanak minket, akkor lehetetlenség a törekvésünk egy nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott élet felé. A baj az, hogy vannak, akik ezt meg sem próbálják, hiszen nem hisznek benne.

Azt gondolom, hogy igenis hatalmas jelentősége van annak, hogy mennyire törődünk a lelkünkkel, mint tényszerű dologgal, nem pedig mint szkeptikusok számára jelentéktlen, légbőlkapott információval. Ma már rengeteg kutatás támasztotta alá azt a tényt – mert ez nem hit, vagy elmélet -, hogy a körülöttünk zajló dolgok, azaz a környezetünk, a külső világunk mindig a belső létünk, gondolkodásunk következménye. Mondhatnánk úgy is, hogy a környezet a gondolkodásunk okozata. Az ok mindig mi vagyunk. Gyakran felhívom rá a figyelmet, és most ismét megteszem: A felelősségvállalás a kulcsa a boldog életnek, az, hogy felismerjük, az élet nem egyszerűen megtörténik velünk, hanem mi tesszük olyanná, amilyen. A te korábbi döntéseiden múlott az, hogy jelenleg hogy élsz, mi a munkád, milyen autóval jársz és milyen színű a hajad. Ha ezt a tényt felismerjük, azzal egy olyan eszközt kapunk kézhez, amellyel megváltoztathatjuk az életünket. Ez az eszköz pedig nem más, mint ha a jelenlegi életünk a korábbi életünk döntéseinek a függvénye, akkor a jövőnk a jelenlegi és a jövőbeli döntéseinknek az eredménye lesz – azaz egyedül rajtunk múlik, hogyan szeretnénk leélni hátralévő életünket. Ezért nincs más dolgunk, mint mindig ezt a tényt szem előtt tartani, amikor döntéshelyzetbe kerülünk. Ugye, milyen egyszerű?

Na azért mégsem ennyire…

szisztematikus_ketelkedoknek

A sikeres életnek és a boldogságnak természetesen több összetevője is van, amelyek egy részéről már írtam itt korábban a blogon, és nem is szeretnék felhagyni ezzel a tevékenységgel a továbbiakban sem. A sikeres emberek valamelyest – azaz kisebb nagyobb módon – tudattalanul, vagy tudatosan alkalmazzák ezeket a módszereket. Sokszor mindezt úgy teszik, hogy maguk sincsenek tisztában vele. Nézzük csak meg az előző évszázadokban sikereket elért embereket, legyen szó Napoleonról, vagy Einsteinről. Akkor még a pszichológia tudománya és a fejlődésvizsgálat gyerekcipőben járt, utólagosan megvizsgálva azonban az tapasztalható, hogy mindannyian éltek a siker mozgatórugóival. Brian Tracy egy előadásában azt mondja, az élet túl rövid ahhoz, hogy azzal foglalkozzunk, hogy kutatásokat végezzünk arra vonatkozóan, hogyan lehetnék sikeresebbek, hogyan érhetjük el a boldogság állapotát, ezért a legegyszerűbb módja az, ha megvizsgáljuk, a korábban sikereket elért személyiségek hogyan építették fel azt, amit elértek – és egyszerűen utánozzuk le őket.

A pozitív gondolkodás, a lelki béke, mint olyan, sokak számára butaságnak, vagy egyfajta természetfeletti, megfoghatatlan dolognak tűnhet, ezért nem is fordítanak rá kellő figyelmet. Csak hogy a tényekre alapozzak, fontos megjegyezni, hogy a pszichológiai betegségek 98 százaléka mind a negatív érzelmekből származik. A tünetegyüttes – legyen szó borderlineról, vagy éppen egy skizofrén személyiségzavarról – mind a negatív érzelmekből származik. Ezt a tényt már rengeteg kutatás bizonyította, és számtalan pszichiáter támasztotta alá. Ugye a gravitáció törvényével sem állsz le vitatkozni?

A szkeptikusok másik jellemzője, amikor azt a tényt próbálják alátámasztani, hogy az élet csupán megtörténik velük, és csak bizonyos kereteken belül alakíthatjuk azt. Ha olvastad a hét lelki tövényről szóló bejegyzésem, akkor már tudod, hogy az, hogy mennyire érezzük jól magunkat, mennyire vagyunk boldogok, mekkora az önbecsülésünk, vagy éppen mennyire érjük el a kitűzött céljainkat, mind annak a függvénye, hogy mennyire érezzük az irányítást a saját életünk felett. Ez azt jelenti, hogy megértjük, életünket nem a külső körülmények alakítják, hanem mi magunk. A szkeptikusokra jellemző tulajdonság a hárítás, vagyis az önkontroll teljes, vagy részleges hiánya – amikor a velük történtekért mást hibáztatnak, a körülményeket, a külvilágot, a politikát, vagy éppen a gazdasági válságot. Azaz nem értenek egyet azzal, hogy az életünk irányítói mi magunk vagyunk. Ezért tapasztalható az a tény, hogy a kontrollvesztett emberek világéletükben megmaradnak az álmodozás fázisában, és soha nem tesznek semmit azért, hogy megvalósítsanak bármit, amire vágynak.

Fontos, hogy felismerjük a tényeket, és megértsük a sikeres életnek a logikai összefüggéseit – azt, hogy hogyan működik az agyunk, a gondolkodásunk mechanizmusa, valamint hogy hogyan győzzük le belső negatív hiedelmeinket és korlátozó gátjainkat.

Másrészt az egyik legfontosabb felismerés amellett, hogy elfogadjuk a tényt, miszerint mi vagyunk a felelőssek a saját életünkért, felismerjük azt is, hogy érzelmi lények vagyunk – tudattalanul is érzéseink befolyásolják a döntéseinket, majd a tetteinket és az ezáltal elért – vagy nem elért – sikereket. Ezért rettentően fontos, hogy megismerjük önmagunkat, azaz fejlődjünk, és ehhez az kell, hogy megértsük, mikor mit és miért teszünk.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Kedves Zsuzsi!
    Sajnos attól, hogy mások talán “beleszülettek” a jólétbe, a boldogságba, ez nem emeli fel azokat, akiknek mindezt maguknak kell megteremteni. Ez viszont nem kifogás. A felelőst keresni mindig könnyű, lépéseket tenni a célok felé viszont annál nehezebb – bár biztosan jövedelmezőbb is.

  2. Zsuzsanna Ilyenolyan says:

    Na, persze. Csak baromira nem mindegy, hogy az ember milyen “csomaggal” indul neki az életének. Vannak páran, akiknek csak megszületni volt nehéz vagy még az sem.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!