Varázsdoboz

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

Ma eljutunk a célok megvalósításának 12 lépése közül az utolsókig. Eddig átvettük az első 9-et, hát jöjjön most az utolsó három.

A 10. lépés a konkrét, részletes terv elkészítése. Ha már tisztában vagyunk a konkrét célunkkal, azzal, hogy milyen akadályok és gátló tényezők állhatnak az utunkba, illetve azzal is, hogy milyen határidőt tűztünk ki a megvalósításra, akkor itt az ideje mindezek alapján egy részletes, átlátható, világos és konkrét tervvel előrukkolnunk. Tegyük fel a kérdést: Mit kell tennünk annak érdekében, hogy mindezek ismeretében megvalósítsuk a célt? Határozzunk meg egy fontossági és egy időrendi sorrendet egyaránt, aztán hangoljuk össze a kettőt. A legjobb írásban tenni mindezt, hiszen így világosan a szemünk előtt lesz a lépések sorozata.

Jack Canfield A siker alapelvei c. könyvében írt arról a módszerről, amiben a visszafelé való gondolkodást mutatja be. Képzeljük el, hogy a célunk már megvalósult. Aztán haladjunk visszafelé. Mi volt az utolsó lépés, amelyet meg kellett tennünk? És az előtte lévő? Így szépen kibontakoztathatjuk a cél megvalósításának egyes lépéseit időrendi, majd fontossági sorrendben egyaránt.

A gondolattérkép módszere is ideális segítséget nyújthat, amely sokban hasonlít az elmetérképekhez. Középre egy körbe írjuk fel a célt, majd rajzoljunk hozzá sugarakat, a sugarak végére pedig írjuk be mindazokat, amelyek feltétlenül szükségesek a megvalósításhoz. Aztán az egyes mellékköröket is bontsuk részekre, és nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy a feltételeket megteremtsük. Ezután már csak egy listát kell felállítanunk róluk, és már meg is volnánk.

A terv készítése azért nagyon fontos, hogy tudjuk, pontosan milyen lépésekben kell haladnunk. Az a tapasztalat, hogy egy cél meghatározása során nehéz konkrétnak lenni, ezért fontos, hogy odafigyeljünk, amikor megfogalmazzuk az irányt, ami felé haladunk. Ezért javasolják, hogy mindig írásban gondolkodjunk – hiszen ahhoz, hogy leírjunk valamit, világosan meg kell azt fogalmaznunk. A tervkészítéssel kapcsolatban is hasonló a helyzet. Amennyiben leírjuk, és pontosan látjuk, milyen cselekvéseket kell végrehajtanunk, sokkal hatékonyabban és célzottabban haladhatunk a megvalósítás felé.

A 11. lépés – és Brian Tracy szerint az egyik legfontosabb pont a megjelenítés. Az agyunk úgy működik, hogy amennyiben valamit elképzelünk, azt valóságnak hiszi – ugyanazokat az idegpályákat aktiváljuk, mint a tényleges cselekvés, vagy a valóságos bekövetkezés alatt. Ennek az a jelentősége, hogy amit az agy valóságként fog fel, arra egyrészt törekszik, másrészt tapasztalatként tekint rá, így a jövőben ezeket a “tapasztalatokat” előhívva segíti az életünket. Ez az a pont, amelyet a spiritualizmus vonzás törvényének nevez. A valóságban viszont nem erről van szó. Egész egyszerűen ha betáplálunk az agyunkba egy információt, akkor az agyunk fáradhatatlanul a megvalósításra törekszik. Egyszerű példával szemléltetve, ha eldöntjük, hogy szeretnénk egy Mercedest vásárolni, és sokat gondolunk rá, idővel azon kapjuk magunkat, hogy az utca megtelik az általunk megálmodott Mercedesekkel. Ilyenkor mondjuk: Ez csak véletlen lehet, vagy éppen micsoda szerencse, hogy pont egy ilyen autó jött ma velem szembe! Valójában a Mercedesek eddig is ott voltak, csak nem figyeltünk fel rájuk. Az agyunk egyszerűen így működik – amennyiben betáplálunk egy adott információt az agyunkba, az agy ennek alapján figyeli a környezetünket – és jelez nekünk. Ahhoz, hogy az információ a tudatunkból a tudatalattinkba kerüljön, fontos a vizualizálás. A témáról részletesebben írtam egy korábbi cikkemben, ide kattintva elérheted.

A végső lépésre nem biztos, hogy szükséged lesz, de akadhatnak helyzetek, amikor rosszul mennek a dolgok, csökken a hited, vagy a vágy, esetleg elbizonytalanodsz. Ilyenkor fontos megemlíteni a kitartás és a szilárd elhatározás kérdését. A kitartás lényegében az önmagadba vetett hit fokmérője. Ezt úgy is mondhatnám, hogy ha kezded feladni, valójában a hited csökken arra vonatkozólag, hogy képes vagy az adott cél elérésére. Ilyenkor érdemes visszaolvasnod a korábban említett jutalomtáblázatot, számbavenni az eddig elért sikereidet, valamint önmotivációs módszereket alkalmazni arra, hogy újra megerősítsd magadban a hitet. Ehhez a ponthoz természetesen sorra veheted a vizualizációs technikákat, vagy a progresszív relaxációt is segítségül hívhatod, amiről később még lesz szó a sorozat további részeiben.

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldalon található Facebook dobozban a blogra, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről sem!

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

Az egyik legnagyobb felfedezés a témában, ami egyben az egyik kedvenc mottómmá is vált, az, hogy minden, amit elértünk és amit a jövőben elérünk, az nem más, mint az agyunkban végbemenő folyamatok eredménye. Ma arról lesz szó, hogyan programozhatjuk át magunkat úgy, hogy a céljaink felé vigyen bennünket az agyunk belső mechanizmusa, megszabaduljunk a feltételes reflexektől, és átalakítsuk a hitünket.

Ha már a hitnél tartunk… A hitünk alakítja a valóságunkat. A külső körülményeinknek mindig van egy belső megfelelője – azaz ahogyan már korábban is volt róla szó, mindig a belső világunk alakítja a külső környezetünket. Csak hogy egy példával támasszam alá, nem véletlen, hogy most éppen abban a fotelben ülünk, amiben ülünk. Mi választottuk, mi tettük oda, ahová, a mi gondolkodásunk, ízlésünk és fantáziánk hozta létre a döntést, azaz azt az állapotot, ahol most az a fotel áll. Összefoglalva úgy lehetne megfogalmazni, hogy nem azt hisszük, amit látunk, hanem azt látjuk, amit hiszünk.

Minden változás az énképünkben bekövetkezett változások eredménye, ez alakítja a hitünket, az érzéseinket, a döntéseinket, így a cselekedeteinket és a külső világunkat is. Azért nagyon nehéz megváltoztatni a hitünket, mert általában ez az, amihez a legjobban ragaszkodunk. Érdemes feltenni magadnak a kérdést, hogy vajon az, amiben hiszel, a meggyőződésed valóban a te céljaidat és a te boldogságodat szolgálja? Tipikus példája az esetnek (Brian Tracy szemináriumából hozom a példát) a politika. Ha egy politikai párt tagjait ostobának tartjuk, vagy elítéljük a politikájukat, akkor meggyőződésünk, hogy mindenki, aki a párt tagja, vagy aki szimpatizáns, az ostoba. Teljesen mindegy, hogy az adott személy mennyire intelligens, toleráns, őszinte, jóindulatú, vagy vicces, ostobának fogjuk tartani, hiszen ez a meggyőződésünk.

Ha képesek vagyunk megkérdőjelezni a hitünket, az az első lépés ahhoz, hogy megváltoztassuk az önképünket. Életünk során folyamatosan változunk, fejlődünk, formálódunk, alakulunk, és a külső hatások, a minket ért események ezeket a változásokat kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják. Oly módon teszik ezt, hogy minden hatással van ránk, amire sokat gondolunk, amin rágódunk, ami a fejünkben jár. Mindig abba az irányba haladunk, amire akkor a legintenzívebben gondolunk. Ahhoz, hogy énképünket megváltoztassuk, ezáltal pedig a hitünket és a meggyőződésünket is formáljuk, a gondolatainkat kell megváltoztatnunk. Ehhez elengedhetetlen, hogy pontosan meghatározzuk, mit akarunk, így gondolatainkat is abba az irányba tudjuk majd terelni.

Hogy a belső világunkat megváltoztassuk, nem egy könnyű feladat. Ennek két fő oka van. Az egyik, amit úgy hívunk, homeosztázis, hétköznapibb nyelven az állandóságra való törekvés. Ez az, amikor félünk elhagyni a komfortzónánkat, amikor ragaszkodunk a kényelemhez, ahhoz, hogy nem kell fontosabb döntéseket meghoznunk, nem kell olyan dolgokat tennünk, amit még nem próbáltunk, vagy ami kívül esik a saját határainkon. Ez a fajta viselkedés görcsössé és rugalmatlanná teszi a gondolkodásunkat, végletesek leszünk, határok között mozgunk – melyeket mi állítunk fel magunknak -, így megakadályozzuk önmagunkat a fejlődésben és a haladásban.

A másik oka annak, hogy nem érezzük magunkat képesnek a változásra, az a pszichoklerózis, amely lényegében a magatartásunk megmerevedésre. Ez valamiképpen hasonlít a homeosztázishoz, lényegében azt jelenti, hogy az elképzelésünkhöz, a véleményünkhöz mereven ragaszkodunk, semmi áron nem vagyok hajlandóak azt megváltoztatni, még akkor sem, ha legbelül már nem értünk teljesen egyet, vagy akár pont az ellenkezőjére változott a meggyőződésünk a témával kapcsolatban. Ezek azok a viselkedésformák, amikor valaki megszállott, hajthatatlan, képtelenség meggyőzni bármilyen észérvvel, hiszen hajlandóságot sem mutat arra, hogy megváltoztassa a meggyőződését.

A témába illik néhány lelki törvény, amiről érdemes beszélnünk. Ezek a törvények úgy működnek, mint a gravitáció – mindegy, hogy hiszünk-e benne, vagy sem, egyetértünk vele, vagy cáfoljuk azt, a tény, hogy van, létezik, működik, és befolyással van ránk.

A szokás törvénye kimondja, hogy ha nincs meg bennünk a határozott döntéskészség arra vonatkozóan, hogy változtassunk a hitünkön, a meggyőződésünkön, vagy egyszerűen az életünkön, akkor megragadunk abban a helyzetben, amiben vagyunk – akkor is, ha ez nekünk nem jó, ez nem tetszik, vagy hátrányos hatással van ránk. Azaz amíg nem teszünk semmit, addig nem is fog változni semmi. A témához szorosan kapcsolódik az a felismerés, hogy a tetteink és cselekedeteink 95 százalékát szokásból tesszük. Az a nem mindegy, hogy ezek milyen szokások.

Az érzelem törvénye azt jelenti, hogy (és ez már nem egy friss tény), hogy az ember szinte 100 százalékban emocionális lény. Azaz a döntéseinket és a tetteinket minden esetben az érzelmeink befolyásolják, azaz érzelmi alapúak. Ahhoz, hogy helyesen döntsünk, hogy a jó irányba haladjunk, fel kell ismernünk, hogy milyen érzelmi alapok befolyásolják a döntéseinket. Folyamatos küzdelemben él bennünk a félelem és a vágy, amely egész életünket meghatározza. A félelem mindig visszatart, a vágy pedig előrevisz. Ha képesek vagyunk a figyelmünket és a gondolatainkat a vágyainkra összpontosítani, akkor megalapozhatjuk azt, hogy a céljaink felé haladjunk. Többször volt szó arról, hogy az agyunk érdemben egyszerre csak egy gondolattal tud foglalkozni. Egyszerűen ne engedjük meg a tudatunknak, hogy a félelemről fantáziáljon! Üssük ki egy pozitív, megerősítő gondolattal, egy képpel arról, amit el akarunk érni, így a vágyaink nyomják majd többet a latban. Az érzelem törvényéhez kapcsolódik szorosan az a gondolat, miszerint hajlamosak vagyunk mindig azzal foglalkozni, azon gondolkodni, amitől félünk, vagy amiért aggódunk. Így a tudatunkat lényegében beprogramozzuk arra, hogy a vágyak helyett a félelmeinkre összpontosítson, ezzel megkeserítve a saját életünket.

Gondolj csak bele, milyen az, amikor nagyon idegeskedsz valami miatt – feszült vagy, aggódsz, egyfolytában ezen gondolkodsz, beszélsz róla, fantáziálsz a negatív kimenetelről. Aztán nekiállsz valaminek – takarítani, telefonálni, főzni, vagy megnézel egy filmet. Teljesen lefoglal az, amit csinálsz, így egy időre teljesen elfelejted azt, ami miatt feszült vagy. Aztán idővel eszedbe jut: Jaj, már vagy 1 órája nem aggódtam ez és ez miatt, most újra aggódnom kell – aztán visszahelyezed a tudatodba a félelmed tárgyát, és tovább kínzod magad. Ez egészen addig megy tovább, amíg a félelmed tárgya valamilyen módon meg nem szűnik, de addigra szinte teljesen biztos, hogy lesz valami más, ami miatt folyton idegeskedhetsz.

Ezzel a példával azt akartam szemléltetni, hogy a negatív érzelmeket, a félelmet tulajdonképpen mi gyártjuk önmagunknak. Mi vagyunk a gondolataink egyedüli irányítói, így azt is meghatározhatjuk, hogy mi az, ami a fejünkben jár. Tehát ha idegesek, feszültek vagyunk, az kizárólag a mi döntésünk eredménye – ahogy az is, ha a vágyainkra, a céljainkra összpontosítunk, ezzel elősegítve a fejlődésünket, a haladást afelé, amit el szeretnénk érni.

Az élet győzelmei nem mindig azokéi, akik a leggyorsabbak, vagy a legerősebbek. Előbb vagy utóbb az lesz a győztes, aki úgy gondolja, hogy ő győzni képes. (Napoleon Hill)

A program korábbi részei (navigációs menü)
1. rész – A program alapja
2. rész – Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
3. rész – Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
4. rész – Megvalósítás (I. rész)
5. rész – A negatív fantázia és az aggódás, mint önkorlátozó tényező
6. rész – Megvalósítás (II. rész)
7. rész – A belső program
8. rész – Megvalósítás (III. rész)

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

A megvalósítás során sorra vettük az első hat pontot, amely a tervezési szakaszba tartozik. Most áttérünk a program kissé gyakorlatiasabb területeire, amelyek konkrétan az adott célra vonatkoznak, és amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy egy-egy problémára vonatkoztatva tegyünk fel kérdéseket önmagunknak, hogy még tisztábban kirajzolódjon előttünk a kép a megvalósítás mikéntjéről. Ha van kedved, akkor szerezz be egy füzetet, amibe gyűjtöd az egyes információkat és következtetéseket a céljaiddal kapcsolatban, hogy ha útmutatásra van szükséged, akkor azonnal lásd a vonatkozó részeket.

Tehát a 7. lépés a célod megvalósítása felé: Azonosítsd az akadályokat. A legtöbben azért nem állunk neki egy-egy cél megvalósításának, mert annyi akadály sorakozik előttünk, amelyek azonnal megálljt parancsolnak, ha úgy tetszik, beindítják a vészjelzőt a fejünkben – így a cél valójában csak egy vágy, egy álom marad a számunkra. Ahhoz, hogy pontosan lássuk, merre haladunk, érdemes felsorolnunk a lehetséges akadályokat. Ha például minden álmod, hogy elvégezz egy tanfolyamot, lehetséges akadály lehet az időhiány, a pénzhiány, az időbeli ütközés – például a tanfolyamot pont akkor tartják, amikor neked egy kötelező szakkörön kell megjelenned, vagy mindig akkor tartják, amikor neked még a munkahelyeden kell maradnod. Akadály lehet az is, hogy a képzés helye túl távol esik a lakóhelyedtől, de az is lehetséges, hogy egyszerűen nincs benned elegendő kitartás, hogy időről-időre készülj a következő alkalomra, vagy éppen hogy átismételd otthon a tanfolyamon tanultakat. Mindegyikőnk számára más és mást jelent akadályt – még egy azonos cél megvalósítása esetében is. Ezek az akadályok függnek a személyiségünktől, a beállítottságunktól, a gátló tényezőktől és az önkorlátozó hiedelmektől egyaránt.

Amennyiben listáztál minden akadályt, amelyről úgy gondolod, hogy közéd és a célod közé állhat, állítsd őket fontossági sorrendbe. Ez azért fontos, hogy megtaláld a te szikládat (így nevezei Brian Tracy a legnagyobb akadályt a Főnix szemináriumon). A szikla azonosítása kulcsfontosságú lépés. Először is hajlamosak vagyunk halogatni a szikla legyűrését, tehát minden mással foglalkozunk, csak azzal nem, amivel igazán lényeges lenne. Én például olyan vagyok, hogy amikor egy vizsgára kell felkészülnöm, sokkal szívesebben végzek minden más tevékenységet, mint magát a tanulást. Hajlamos vagyok inkább az anyaggyűjtésre, a jegyzetelésre koncentrálni, vagy éppen arra, hogy tervszerű programot készítsek a tanulásban való haladásra, mintsem hogy rávegyem magam, hogy leüljek megtanulni az anyagot. Ez az én sziklám. Na és a tiéd?

Fontos felismerni, hogy a szikla legyőzése elengedhetetlen a célunk megvalósulásához. Mindegy, hogy milyen erőbedobással gyürkőzünk neki az apróbb (másodlagos) akadályoknak, a szikla ott van, és ott is marad, amíg meg nem találjuk a módját, hogy felülkerekedjünk rajta. Ezért ez az az akadály, aminek elsőként kell nekifognunk. Ha az összes kisebb problémát megoldjuk, még az sem közelíti meg azt az állapotot, mintha a legfőbb akadályon kerekednénk felül. Másrészről pedig hajlamosak vagyunk elsiklani a nekünk nem tetsző, vagy túl nehéznek ítélt lépéseken. Ez a “nem veszek róla tudomást” stratégia tovább gátol minket a megvalósításban, ezért fontos tisztáznunk önmagunkban, mi az a legnagyobb akadály, amellyel meg kell küzdenünk.

A 8. lépés, hogy megállapítjuk, milyen tudásra van szükségünk a célunk megvalósításához. Tudás alapú társadalomban élünk: A tudás hatalom – tartja a mondás is. A legtöbb esetben ahhoz, hogy elérjünk valamit, elengedhetetlen, hogy a megfelelő mennyiségű és típusú tudásra tegyünk szert. Ez a tudás lehet elméleti, stratégiai, vagy lelki tudás egyaránt – ez a célunk függvénye. Azt viszont állíthatjuk, hogy bármerre is haladunk, az előrelépés fontos kulcseleme a tudás. Ha például egy könyvet szeretnénk kiadni, akkor feltétlenül tájékozódnunk kell ennek menetéről. Érdeklődnünk kell a lehetséges könyvkiadók iránt, a szponzorációs lehetőségek után, a kiadási feltételek és szabályzatok területén.

Hatékony módszer, ha kérdésekkel haladunk a cél felé. Hogy érthetőbb legyen: Amennyiben bizonytalanok vagyunk, vagy úgy érezzük, hogy tanácsra, információra, vagy csupán némi motivációra van szükségünk, kérdezzünk bátran olyanoktól, akik nálunk tapasztaltabbak a témában, vagy akiknek már megvan az a tudásuk, amelyekre nekünk szükségünk van – így a segítségünkre lehetnek.

A tudás alatt nem azt értem, hogy vaskos könyveket kell áttanulmányozni. Tudás lehet az információ, az érdeklődés egyaránt. A lényeg, hogy minden olyan információra szert tegyünk, amelyre szükségünk lesz a megvalósítás során.

9. lépésként határozzuk meg, ki lehet a kuncsaftunk. Ez így nagyon bután hangzik elsőre, valójában viszont nem az. Minden cél egyik alapja az emberekkel való kapcsolat. Teljesen mindegy, hogy egy álomnyaralást tűztünk ki célul, egy diploma megszerzését, vagy éppen az előléptetést a munkahelyen. Minden esetben emberekkel kommunikálunk, mások segítségére szorulunk, vagy éppen kívülállók is befolyásolhatják a végkimenelt. Ha például egyetemi hallgatók vagyunk, a tanárok a kuncsaftjaink. Ha előléptetésre vágyunk, a főnökünk a kuncsaftunk. Ha nyaralásra készülünk – az utazási iroda munkatársai, és a helyi szolgáltatók a kuncsaftjaink. A siker eléréséhez bizonyos emberek és szervezetek együttműködésére van szükségünk. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha kölcsönösen jó kapcsolatokat alakítunk ki velük.

Egyszerűen szemléltetve a dolog így működik: Amennyiben egy étteremben vacsorázunk, és bunkók vagyunk, kifogásolunk mindent, és udvariatlanul bánunk a pincérrel, akkor a pincértől sem várható el, hogy kedves, előzékeny és őszintén segítőkész szolgálatként működjön velünk együtt. Amennyiben viszont kedvesen, jóindulatúan és türelmesen viszonyulunk hozzá, ezt a bánásmódot várhatjuk tőle is. Ezt hívják többek között a bumeráng törvényének is, amely lényegében annyit tesz, hogy viselkedjünk úgy másokkal, mint ahogyan azt fordított helyzetben elvárnánk – hiszen azt kapjuk vissza, amit mi adunk. Az ok-okozati törvény értelmében mondhatjuk, ki mint vet, úgy arat.

Amennyiben a kuncsaftunkat pontosan és konkrétan meghatároztunk, igyekezzünk a jó kapcsolat kialakítására és arra, hogy fenntartsuk ezt a kapcsolatot, hiszen így hamarabb és hatékonyabban jutunk közelebb a célunkhoz. Amennyiben egyetemi hallgatók vagyunk – ez esetben a tanárok és az egyetem dolgozói a kuncsftjaink – igyekezzünk pozitív viszonyt ápolni a tanárainkkal. Ez azért fontos, mert amennyiben mi a jóindulattal fordulunk feléjük, ők is viszonozzák mindezt – azaz könnyebb dolgunk lesz egy esetleges hiányzás esetén, de segítséget kaphatunk például a vizsgára való felkészülés tekintetében is.

Tehát: Azonosítsd az akadályokat, mérd fel, milyen tudásra van szükséged, és határozd meg, ki a kuncsaftod – aztán igyekezz egy kellemes, pozitív kapcsolat kialakítására velük.

„Minden álmunk valóra válhat, ha van bátorságunk a nyomukba eredni.” O. Disney

A program korábbi részei (navigációs menü)
1. rész – A program alapja
2. rész – Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
3. rész – Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
4. rész – Megvalósítás (I. rész)
5. rész – A negatív fantázia és az aggódás, mint önkorlátozó tényező
6. rész – Megvalósítás (II. rész)
7. rész – A belső program

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

Volt már róla szó korábban is, de időről-időre fontosnak tartom megemlíteni az ok-okozati törvényt, amely annyit tesz, hogy a külső világunk mindig okozat, az ok mi vagyunk. Ezt egyszerűbben úgy fogalmazhatnám meg, hogy a külső világunk a belső világunk kivetülése, de úgy is mondhatom, hogy a külső világ egy tükör, amely a belső világunkat tükrözi. A felelősségvállalás és az ok-okozati törvény között szoros az összefüggés, hiszen tudjuk, hogy a környezetünket tulajdonképpen mi alakítjuk – azaz minden rajtunk múlik, a jelenlegi helyzetünk a korábbi döntéseink függvénye. Ezt a témát azért szeretném még inkább kikristályosítani, mert a mai részben arról lesz szó, hogyan működik az agyi program, a belső szoftver, amely tudat alatt a döntéseinket és cselekedeteinket befolyásolja, valamint arról, hogyan írhatjuk át a belső programot, hogy az még inkább bennünket szolgáljon.

Az ember háromféleképpen tanul. Hallás útján, írás útján, vagy éppen érzékelés útján. Vannak, akik inkább vizuális úton tanulnak a legkönnyebben, a leghatékonyabban, míg mások akkor tudják a legintenzívebben elsajátítani az információt, ha hallják azokat (például egy magnókazettáról, vagy egy iskolai előadáson). Megint mások akkor tudnak egy-egy információt hosszútávon elraktározni, ha valamilyen élmény kötődik hozzá. Mindannyiunknak van egy terület ezek közül, amely fejlettebb, amely alkalmazásával gyorsabban tanulunk. Viszont az mindannyiunkban közös, hogy minél több tanulási módszert használunk egyszerre (azaz minél több érzékünket használjuk egyidejűleg), annál hatékonyabban sajátítunk el új információkat, és annál tovább tudjuk őket előhívni a tudatalattinkból. Ez a hosszútávú tanulás egyik alapja – amikor az információra akár hónapok múltán is emlékezünk.

Arról is volt már szó, hogy tulajdonképpen minden információra, képre, hangra, illatra emlékszünk, minden minket ért impulzus elraktározódik az agyunkban – csak nem minden esetben tudjuk őket előhívni: Ez az a jelenség, amikor azt mondjuk, elfelejtettük. Hogy sikeresen elő tudjuk hívni az információt, fontos, hogy minél több érzékünket bevessük az elsajátítás során. Valahogy így működik az agyunk programja is.

Az előző részekben szó volt arról, mennyire fontos leírni a céljainkat, és arról is, hogy minden sikeres ember írásban gondolkodik. Miért? Mert az íráshoz rengeteg mentális, érzelmi és fizikai energia szükséges. Amikor leírunk valamit, egyrészt látjuk azt, másrészt teljes koncentrációt és odafigyelést igényel, valamint sok esetben halljuk is azt, amit írunk a belső fülünkkel. Ha a céljainkat pozitív, jelen idejű állításként írjuk le, akkor az elraktározódik a hosszútávú memóriánkban, valamint beprogramozzuk azokat a tudatalattinkban. Minél többször tesszük ezt, annál intenzívebb impulzusok érik az agyunkat, amely beindítja az úgynevezett célkereső mechanizmust. Ez tulajdonképpen a gyakorlatban egyszerűen működik: Minden, amivel foglalkozunk, amire gondolunk, vagy ami mélyen bevésődik a tudatalattinkba, azt az agyunk parancsként fogja fel és minden erejével azon lesz, hogy megvalósítsa.

Hogy szemléltessem, hogyan működik ez a gyakorlatban, egy korábbi cikkemből említenék egy szemléletes, de nagyon egyszerű és világos példát.

Amikor új autót szeretnél vásárolni, és végre kiválasztod a modellt, amire vágysz, hirtelen megtelik az utca az álomautóddal. Minden sarkon áll egy, és minden nap legalább 3 jön veled szembe. A helyzet az, hogy eddig is ott voltak, de eddig nem figyeltél fel rájuk. Amint elképzelted, hogy erre az autóra vágysz, a tudatalatti elkezdi keresni a képet a környezetedben, és “felhívja a figyelmedet”, ha valahol találkozol a céloddal. 

Hány olyan autót tudsz összeszámolni, amit ezen a héten láttál, és nem tetszett? Próbálj meg visszaemlékezni. Nem hiszem, hogy 1-nél többet meg tudnál említeni. Na és hány olyat láttál, ami tetszett? Talán még a színére és arra is emlékszel, hol parkolt pontosan. Arra emlékszel, hány emberrel találkoztál, akinek nem tetszett az öltözéke? És hánnyal, akié igen? Ugye, hogy egy olyat sem tudsz megemlíteni, akinek a stílusa nem tetszett?

Írd le a céljaidat minél többször, ahányszor csak lehetőséged van rá – tedd akár minden reggel, vagy esténként. Aztán képzeld el az elért öröm érzését. Milyen érzés lesz, ha megvalósítod a vágyadat? Lásd magad előtt a célodat már megvalósult eseményként. A vizualizációról már írtam korábban, ide kattintva elolvashatod. Nem, nem kell semmit bevonzanod, és még csak spirituálisan sem szeretném megközelíteni a dolgot, egyszerűen a tudományos tényekre támaszkodom.

A másik lehetőség az agy átprogramozására az a módszer, amit mentális próbának is hívnak. Tehát a mentális próba. Minden sikerember alkalmazza ezeket. Az agyunk nem tesz különbséget képzelet és valóság között. Egy bizonyos esemény előtt hajlamosak vagyunk arra, hogy a legrosszabb eredményre gondolunk. Elképzeljük, hogyan sülünk fel a randin, hogyan felejtjük el a beszédünket, vagy hogyan esünk hasra az új magassarkúban. Természetesen az esemény bekövetkezik, aztán azt mondogatjuk: Megmondtam, hogy ez lesz! Micsoda égés!

Az agy úgy működik, hogy egy esemény előtt visszatekint a korábbi tapasztalatokra és igyekszik ismételten pontosan ugyanúgy eljárni, mint annak előtte. Amennyiben azonban tudatosan átprogramozzuk a belső tapasztalatot, az agyunk már erre a képre fogja felépíteni a jövőbeli eseményt. Tehát: Képzeld el, hogy mit vársz egy esemény előtt. Ha az első randira készülsz, ne a félelmeidről fantáziálj – inkább képzeld el, hogy magabiztos, vidám életerő sugárzik belőled, jó benyomást keltesz és jól érzed magad. Ha így teszel, és minél intenzívebben képzeled el ezt a képet, akkor az éles helyzetben a tudatalattid ezt a képet fogja előhívni, és így segíti elő, hogy pontosan úgy cselekedj a valóságban, mint amit elképzeltél. Hiszen a képzelet egyfajta valósággá válik az agy számára, amelyet tapasztalatként raktároz el. Természetes, hogy a legtöbben arra gondolunk, amitől félünk. A helyettesítés törvénye alapján – amely kimondja, hogy az egyszerre csak egyetlen gondolattal foglalkozik -, egész egyszerűen a félelmekről való negatív fantáziálás kiüthető pozitív gondolatokkal.

A sportprogram módszer – ahogyan a neve is mutatja – elsősorban egy sportolók számára kifejlesztett módszer, de bármilyen szituációban bevethető. Hasonlóan az előzőkhöz, ez is a vizualizációra épít. Teljesen mindegy, milyen helyzetre készülsz, képzeld el a helyzetet a te szemszögedből (természetesen az elérhető legjobb eredmény képében), aztán képzeld el a külvilág szemével. Sportolók ezt úgy alkalmazzák, hogy először a saját szemszögükből képzelik el, hogy sikeresen bemutatják a dupla forgást a korcsolyapályán, aztán elképzelik az eseményt a célközönség (ez esetben a nézők) szemszögéből – azaz látják magukat sikeresen teljesített dupla forgás közben.

A három módszer kombinálásával hihetetlenül nagy eredményeket érhetsz el, hiszen ezzel arra készteted az agyad, hogy pontosan úgy cselekedjen, ahogyan a lehető legjobb eredmény esetében azt te elvárnád. Nem hiszed? Próbáld csak meg elképzelni, ahogyan hasraesel az utcán. Tedd ezt minél többször, minél életszerűbben, aztán indulj el. Ha elég intenzív a fantáziád, szinte bizonyos, hogy valóban hasra fogsz esni.

“Az elme a takács, ő szövi a jellem belső szövetét és a körülmények külső szövetét is. Amit addig tudatlanságban, fájdalomban és bánatban szőtt, szőheti megvilágosodásban és boldogságban is.” (Napoleon Hill)

A program korábbi részei (navigációs menü)
1. rész – A program alapja
2. rész – Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
3. rész – Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
4. rész – Megvalósítás (I. rész)
5. rész – A negatív fantázia és az aggódás, mint önkorlátozó tényező
6. rész – Megvalósítás (II. rész)

Tetszett ez a bejegyzés? Ha igen, kérlek jelezd vissza nekem: Nyomj el like-ot a jobb oldalon található Facebook dobozban a blogra, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

A legutóbbi részben sorra vettük az első néhány lépést, amiben szó volt a hit és a vágy szerepéről a célkitűzés során, illetve arról is, hogy miért fontos, hogy írjuk le azokat, valamint arról is írtam, hogyan érdemes mindezt tenni. Ma továbbmegyek a következő három lépésre, amely szintén a tervezési fázisba esik, mégis nagyon fontos eleme a célok kitűzésének.

A negyedik lépés a listában az egyik leglényegesebb és leginkább jelentőségteljesebb pont. Tedd fel magadnak a kérdést: Miért akarom? Aztán sorold fel az okokat. A kérdés több szempontból is fontos: Egyrészről megtudhatod, hogy valóban a te célod-e, valóban erre vágysz, vagy csak azért szeretnéd megvalósítani, hogy megfelelj valaki elvárásainak, esetleg nyomás hatására választottad ezt az utat. Ha a válaszod az, hogy azért akarom, mert a szüleim/a párom/a főnököm ezt várja tőlem, akkor egyből kiderül, valójában ez nem is a te célod. Másrészről minél több okot tudsz felsorolni, annál intenzívebb lesz a hited és a vágy arra vonatkozólag, hogy megvalósítsd. Amennyiben megerősíted a vágyat, arra készteted a tudatalattidat, hogy parancsként fogja fel a cél teljesítését – így előrébb visz az utadon.

A nagy vállalkozók és a sikeremberek mindannyian alátámasztották a kutatások során, hogy a jelenlegi helyzet elemzése a megvalósítás fontos eleme. Ez lesz ez esetben az ötödik pont. Ha például fogyókúrázol, akkor mielőtt belevágsz, leméred a jelenlegi testsúlyodat. Egyrészt ez viszonyítási alapként szolgál, másrészről pedig tudod, hogy mi az a meghatározott, konkrét cél, amire törekedned kell – azaz számokban mérhető, konkrét képet kapsz a terveidről. Ha az üzleti területen dolgozol, mielőtt belevágsz a hálózat részletesebb kiépítésébe, fel kell mérned, jelenleg hol a tart a kapcsolati hálód. Ha pedig a vizsgákra szeretnél felkészülni, fel kell mérned, hány tantárgyból és milyen anyagmennyiségből kell felkészülnöd. A jelenlegi helyzet elemzése nélkül nekiindulni a megvalósításnak butaság, hiszen sem a haladásod nem mérhető (ami igazán jó motiváció), sem pedig a megvalósítás százalékos aránya. Képzelj csak el egy vonalzót, amin nincsenek megjelölve a méretek. Nehezen fogsz tudni pontos számításokat végezni vele.

A hatodik lépés a határidő kitűzése. Brian Tracy úgy fogalmaz, hogy egy cél határidő nélkül egy kiváló önáltatási gyakorlat, nem több. Minden cél esetében tűzz ki világos határidőket, aztán rendelj hozzájuk mini határidőket. Korábban már volt róla szó, hogy a tudatod minden olyan célt kivet magából, amely nem hihető a számára. A mini határidőkkel viszont ez könnyen átverhető. Ha például a célod az, hogy szeretnél leadni 20 kilót, az elsőként lehetetlen vállalkozásnak tűnhet, így nehezen alakul ki benned a hit, az elkötelezettség a cél iránt. Ha viszont mini határidőkhöz rendeled a fogyás ütemét, akkor egyrészről folyamatosan követheted a haladásodat, másrészről a nagy cél sem tűnik olyan megvalósítathatatlannak, hiszen a mini határidők feladataira koncentrálsz majd a nagy falat helyett. Például határozd el, hogy havi 2 kilót adsz le. Ez így valóban kevésnek – és hihetőnek tűnik, sőt, ami azt illeti, nem is fogod rögtön azt érezni, hogy a lehetetlenre vállalkozol. Tűzz ki 20 kiló mínuszt, rendelj hozzá 1 éves határidőt, aztán bontsd fel őket 12 egy hónapos célra: Amely legyen két kiló havonta. Hasonlóan járhatsz el bármilyen más esetben is. Ha például a vizsgáidra készülsz, ne arra késztesd a tudatodat, hogy valósítsa meg azt a célt, miszerint kitűnően vizsgázol a félév végén – inkább rendelj hozzá mini határidőket: Azaz például minden két hét alatt feldolgozod egy tantárgy követelményeit, és megtanulod. Két hét sok időnek tűnhet, és rendszeres időráfordítással szépen haladhatsz az anyaggal.

Készíts a határidőkhöz jutalomtáblázatot! Sok helyzetben felnőttként is úgy viselkedünk, mint a gyerekek a karácsonyi ajándékbontogatás során. Rettenetesen vágyunk a jutalomra, az ajándékra. Ezért az egyik legjobb emberi motiváció a jutalom az egyes fejezetek végén. Mindegy, milyen tempóban haladsz, minden mini határidő végére jutalmazd meg magad valamivel. Legyen az egy szabad délután, egy új cipő a helyi üzletből, egy éttermi vacsora a barátoddal, egy kozmetikusi kezelés, vagy akár egy egész napos lustálkodás. Ha tudod, hogy amennyiben egy mini határidőt kipipálhatsz, akkor erre és erre számíthatsz önmagad jutalmaként, akkor sokkal gyorsabban és hatékonyabban haladsz majd, illetve az öröm érzete egy-egy jutalom hatására még inkább beindítja benned a versenyszellemet, megerősíti a kitartást, és motivál a továbbiakra.

Eddig tehát tudjuk, hogy a célok megvalósításának első hat mozzanata a következő:

1. A vágy (célkitűzés önmagunk számára)
2. A hit (meggyőződés)
3. Írjuk le!
4. Tegyük fel a kérdést: Miért akarom?
5. Elemezzük a kiindulási helyzetet!
6. Határidő kitűzése, mini határidők hozzárendelése, jutalomtáblázat

A következő részben belépünk a megvalósítás fázisába, miután lefektettük az alapokat a tervezési szakaszban.

A program korábbi részei (navigációs menü)
1. rész – A program alapja
2. rész – Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
3. rész – Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
4. rész – Megvalósítás (I. rész)
5. rész – A negatív fantázia és az aggódás, mint önkorlátozó tényező

Tetszett ez a bejegyzés? Ha igen, kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldalon található Facebook dobozban, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

Az egyik legnagyobb probléma, ami a legtöbb lelki betegséghez vezet, az a lelki nyugalom hiánya. Ahhoz, hogy jól érezd magad a világban, szükséges egy bizonyos fokú lelki béke megléte. Ez azt jelenti, hogy összhangban vagy önmagaddal, a külvilággal, a kapcsolataidban, egyszóval jól érzed magad. Valójában a negatív érzelmeket mi magunk hozzuk létre, erről részletesebben már írtam nektek korábban itt. Most kitérnék egy olyan kulcselemre, amelynek fontos szerepe van az önmegvalósításban és a céljaid elérésében. Az a véleményem, hogy ahhoz, hogy hatékonyan tudj cselekedni, fel kell ismerned a belső logikai összefüggéseket, a miérteket, hogy aztán a hogyanok által megfelelően kezeld őket.

Amiről írni szeretnék neked, az a negatív fantázia. Mit jelent ez?

A negatív fantázia az a fajta kép a fejedben, amikor egy adott dologgal kapcsolatban rossz előérzeted van, vagy egy számodra stresszes esemény előtt a legrosszabb képek pörögnek a fejedben. Azaz amikor elképzeled, hogy hogyan buksz meg a vizsgán, hogyan sülsz bele a beszédedbe, vagy hogyan égeted le magad totálisan a randin. A negatív fantázia vezet a stresszhez, a feszültséghez, majd ha extrém méreteket ölt, akkor előbb a neurózishoz, aztán a pszichózis állapotához. Ha úgy tetszik, a lelki betegségekhez.

Ennek az az oka, hogy az agy nem tud különbséget tenni valóság, és fantázia között. Hogy szemléltessem, hogyan is működik ez, vegyünk egy egyszerű hétköznapi példát. Reggel megiszol egy bögre kávét, vagy a nap folyamán vizualizálod, azaz elképzeled, hogy megiszol egy bögre kávét. A kutatások alapján ma már tudjuk, hogy mindkét esemény esetén ugyanúgy reagál az agyad – tehát valóságként fogja fel a valódi cselekvést, illetve a képzeletet egyaránt. A képzeletben lezajlott fantáziálás valóságnak tűnik, ha elég gyakran és intenzíven gondolunk rá. Erre másik szó az aggódás. Az aggódás tulajdonképpen a hosszantartó bizonytalanság okozta félelem.

Honnan ered az aggódás?

Az aggódás éppoly feltételes reflex, mint a belső gát, vagy az önkorlátozás. Az aggódó mentalitásból ered, amely általában szerzett tulajdonság. A legtöbb esetben gyermekkorból származik, ha a szüleid és a közvetlen környezeted folyton aggódtak valami miatt. Idővel átveszed ezt a fajta viselkedést, míg beépül a tudatodba, és idővel automatikussá válik.

Hogyan szabadulj meg az aggódástól, a bizonytalanság érzésétől?

Brian Tracy Főnix szemináriumán három lehetséges és használható ötletet ad arra, hogyan szabadulj meg a negatív fantáziálástól.

1. Ma csak a mának élj! Ez azt jelenti, hogy felesleges jelenleg olyan dolgokon aggódni, amelyeknek még nincs itt az ideje, amely még nem következett be (kutatások szerint az esetek 92 százalékában soha nem is fog bekövetkezni az aggódás tárgya). Az elv azt mondja, hogy tegyél meg most és itt mindent, amit tudsz az ügy érdekében, ezen a napon, azokkal az eszközökkel, amelyek jelenleg a rendelkezésedre állnak, használd ki a lehetőségeidet. Amennyiben ezzel megvagy, felesleges a holnapon agyalnod, mert annak nincs itt az ideje. Tipikus példa, amikor a szülők már az óvóda kezdetén azon aggódnak, hogy a gyermekük hogyan fog teljesíteni az iskolában, holott az még évek kérdése.

2. Csak a tényekre figyeljünk! Sokan olyan dolgok miatt aggódunk, amely nem is létezik a valóságban, csak a fejünkben. Ezért fontos különbséget tennünk tények és képzelet között. Azokra a dolgokra koncentráljunk, amelyek jelenleg tényként léteznek. Sokan amikor megfáznak, rögtön beképzelik a legrosszabb elméleteket: Tüdőgyulladás, rák, stb. Holott a tény valójában az, hogy az orvosi diagnózis alapján “csak” megfáztunk. Mégis azzal nyüstöljük a lelkünket, hogy elképzeljük a legrosszabb helyzetet – ahelyett, hogy a tényekre koncentrálnánk, azon aggódunk, ami sokszor nem is létezik. Fontos különbséget tennünk a valódi tények, és a valószínűsíthető vagy képzelt tények között.

3. A harmadik módszer összetettebb az előző kettőnél, ezt Tracy aggodalomrombolásnak hívja. Négy lépésből áll.

I. Határozzuk meg konkrétan, mi az, ami miatt aggódunk, aztán írjuk le. Azaz pontosítsunk. Tegyük fel a kérdést magunknak: Mi az, ami miatt aggódsz? Már korábban volt róla szó, hogy a sikeres emberek mindig írásban gondolkodnak. Másrészt ha le kell írnod, azzal arra kényszeríted az agyad, hogy konkrétan fogalmazzon, hiszen elképzelt képeket nem írhatunk le.

II. Írd alá, mi lehet a legrosszabb, ami megtörténhet. Azaz mi az aggódásod tárgya. Az aggódás mindig félelemből ered. Mitől félsz, mi az, aminek a bekövetkezésének előérzete miatt félsz? Az aggódás abból fakad, hogy nem az esemény az, ami miatt rettegsz, hanem egy esemény előérzete. A stressz abból adódik, hogy nem akarsz szembesülni azzal, ami megtörténhet. Ezt a pszichológia a tagadás jelenségének hívja. Tipikus esete, amikor valaki sejti, hogy beteg, de nem megy el az orvoshoz, mert fél szembesülni a betegségével.

III. Határozd el, hogy elfogadod a legrosszabbat, amennyiben be kell következnie. Azaz kérdezd meg magadtól, mi történik majd veled, ha bekövetkezik a legrosszabb. Például ha egy párkapcsolatban a kettőtök viszonya annyira megromlik, hogy pengeélen táncol a kapcsolat. Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Az, hogy vége lesz a viszonynak. Kérdezd meg magadtól? Belepusztulok ebbe? A válasz nem.

IV. Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy csökkentsd a legrosszabb bekövetkezésének valószínűségét. Ha megteszel minden tőled telhetőt azért, hogy elkerüld, akkor az aggódás egyszerűen elmúlik.

Az aggódás ellenszere a határozott cselekvés. A hét lelki törvény című cikkemben már szó volt a helyettesítés törvényéről, amely kimondja, hogy az agy egyszerre csak egy gondolattal tud foglalkozni. Nem tudsz egyszerre aggódni és cselekedni, vagy aggódni és a megoldáson gondolkodni. Azaz az aggódás gondolatát kicseréled, kiütöd a megoldásra való törekvéssel.

A sorozat korábbi részeit itt érheted el:

1. rész – A program alapja
2. rész – Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
3. rész – Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
4. rész – Megvalósítás (I. rész)

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

A célok megvalósításának első lépése a vágy. Az égető vágy. Minél erőteljesebben vágysz valamire (és érzésből), annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy sikerül is megvalósítanod. A vágy az a mozgatórugó, amely átsegít minden nehézségen, amely motivál és aminek a segítségével könnyedén átlendülhetsz az akadályokon. A vágy témakörébe tartozik az a fajta meglátás is, hogy a célod mindig személyes. Tehát nagyon fontos, hogy a cél a tiéd legyen, ne pedig másé. Ha azért törekszel egy cél megvalósítására, hogy mások elvárásainak felelj meg, akkor nagy valószínűséggel a vágy sem lesz igazi. Az égető vágy minden nagy teljesítmény kiindulópontja.

A második lépés a hit. Ahogyan már korábban említettem, az ok-okozati összefüggések alapján a külvilág a belső világunk kivetülése. Egyszer Napoleon Hill ezt mondta, ami azóta is az egyik kedvenc idézetem: Minden, amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is tudja valósítani. Ha olvastad a korábbi részeket, akkor tudod, hogy a gondolkodásunk az egyetlen olyan dolog, amely felett korlátlan hatalmunk van. A gondolataink pedig meghatározzák az érzéseinket, amelyek aztán a cselekvéseinkre vannak hatással. Tehát a hit kérdése nagyon fontos. Ezért arra kell törekedni, hogy a céljaink összhangban legyenek a hitünkkel. Több elmélet is napvilágot látott már a célkitűzés hogyanjával kapcsolatban. Egyesek szerint a céljainknak olyanoknak kell lennie, hogy az a tudatunk számára hihető legyen. Ezért sok kutatás azt bizonyítja, hogy ha egy nagy cél felé törekszünk, akkor érdemesebb először kisebb célokat kilátásba helyeznünk, melynek megvalósítása esetén mindig magasabbra helyezhetjük a lécet. Brian Tracy azt mondja, hogy mindent, amiben a tudatunk képtelen hinni, a tudatalattink kiveti magából. Ez azt jelenti, hogy nehéz elhinnünk, hogy megvalósítható, hogy például lefogyunk 20 kilót. Kezdjük mindig kisebb számokkal. Először legyen a cél csak 3 kiló, aztán újabb 3, azaz helyezzük mindig egyre magasabbra a lécet. A Harvard Egyetem kutatásai szerint maximum 50 százalékkal igyekezzünk növelni a teljesítményünket: Azaz a célunk megvalósítása 50 százalékos legyen.

Mindannyiunknak vannak önkorlátozó hiedelmei, amelyek szoros összefüggésben állnak a hit kérdésével. Mindazokat az információkat, amelyeket elraktározunk a tudatalattinkban, befolyással vannak az életünkre és a viselkedésünkre – arra, hogy mit gondolunk magunkról. Hogy egyértelmű legyen, idéznék egy rövid történetet.

Ez a történet egy fiatalemberé, aki egy középnyugat amerikai kisvárosból jött. A történet igaz, meg is jelent egy pszichológiai folyóiratban. A fiú az elemiben és a középiskolában is kitűnő tanuló volt. A középiskola befejezése után kitöltött egy egyetemi felvételi tesztet. Pár hét múlva levelet kapott az egyetemtől, amelyben ez állt: „A felvételi teszten 98 pontot ért el, így tehát felvételt nyert az egyetemre.” Mivel nem sokat tudott az egyetemi felvételi tesztekről, azt hitte, hogy a 98 az az IQ pontszáma. A 98-as IQ valamivel az átlag alatt van, és körülbelül 20 ponttal kevesebb, mint amennyi az egyetem elvégzéséhez szükséges. Ebben a hitben élt, és még a középiskolában elért kitűnő eredményeiben is kételkedni kezdett. Azt hitte, nem fog megfelelni az egyetemen. Azért ősszel beiratkozott. Az első szemeszter végén megbukott, vagy majdnem megbukott minden tárgyból. Oktatója magához hívatta, hogy megtudja, mi a probléma. „Kitűnően végeztél a középiskolában, a mi kurzusaink csak egy fokkal nehezebbek, mint a középiskolai tanulmányok. Talán problémáid vannak a lányokkal? Vagy kábítószerezel? Nem megy a beilleszkedés? Mi a baj?” „Minden tőlem telhetőt megteszek, de nem hibáztathat – mondta a fiú –, az IQ-m csak 98-as.” Az oktató megdöbbenten kérdezte: „Miről beszél, fiam?” Mire a fiú: „Az egyetem levelében az állt, hogy az iskolai teszten 98 pontot értem el.” „De fiam, az nem IQ-pontszám – mondta az oktató. – Az nem IQ, hanem egy %-szám, ami azt jelenti, hogy 98 %-ot vagy még magasabb eredményt értél el az ország tanulói között, akik felvételiztek. Te vagy az egyik legkiválóbb tanulónk.” A fiú elment. Ellenőrizte az iskolai tesztet, és meggyőződött arról, hogy valóban, a 98 az  % szám és nem IQ. Folytatta tanulmányait, és 2 év múlva az egyetem 30 ezer diákja közül az első 10 között volt. Minden tantárgyban kitűnő lett. Megváltoztatta a valóságát azzal, hogy megváltoztatta a hitét az intelligenciájáról.

Mindannyiunknak vannak önkorlátozó meggyőződéseink. Ezek a korlátok általában csak a tudatunkban léteznek, a valóságban nem. A legtöbb esetben ezek nagy része a gyermekkorból ered. Abból, hogy mit mondtak nekünk a szüleink, mit gondoltak a képességeinkről és a teljesítményünkről, milyen kritikákkal illettek minket. Jack Canfield javasol egy szuper módszert arra, hogyan szabaduljunk meg ezektől a hiedelmektől.

1. Egy papírra írj le minden olyan hiedelmet, amelyet át szeretnél alakítani. (Például ha a szüleid folyton azt hangoztatták, hogy te képtelen vagy bármit befejezni, amit elkezdtél, akkor nagy valószínűséggel te is így gondolkodhatsz magadról. Ez a valóságban nem így van, de az elméd ebben a hitben él, tehát valószínűleg ez alapján is fogsz cselekedni: Én semmit nem tudok befejezni, amit elkezdtem.)

2. A második pontban írj le mindent, amiben szerinted korlátoz téged ez a berögződés. (Nehezen tudod teljesíteni a feladataidat, mert elveszik a kitartás, kifogást keresel a befejezés késleltetésére, vagy úgy érzed, nincsen elég kitartásod hozzá.)

3. Döntsd el, milyen szeretnél lenni. (Vagyis miért szeretnél megszabadulni az önkorlátozó hiedelmedtől – például mert így végre véghezvihetnéd a fogyókúrádat, vagy levizsgázhatnál az egyetemen, stb.)

4. Fordítsd át az önkorlátozó hiedelmet egy pozitív állításba/megerősítésbe. (Mondd, azt, hogy: Mindig befejezem azt, amit elkezdtem. Vagy: Kitartó vagyok. Vagy: Megvan a kitartásom ahhoz, hogy lefogyjak.)

Ezeket a pozitív megerősítéseket mondogassuk mindig, amikor csak lehetőségünk van rá. Ahogy a szüleink negatív megjegyzéseit elraktározta az agyunk, ezzel a módszerrel újraprogramozhatjuk azokat, így idővel az önkorlátozó hiedelmek átalakulnak. Az önszuggesztió teremti meg számunkra a hitet.

A harmadik lépése a célok megvalósításának egy igen egyszerű, mégis elhanyagolt terület: Írjuk le! Az emberek csupán 3 százaléka írja le a céljait. Ez nagyon kevés. Amennyiben leírjuk a célunkat, azzal konkréttá tesszük őket. Nagyon fontos lépése annak, hogy megvalósítsuk őket. Így a céljaink konkréttá, világossá válnak, és egyfajta kötelezettséget érzünk majd a teljesítésükre. Na de hogyan?

1. Mindig E/1-ben fogalmazzunk (hiszen a mi céljainkról van szó).
2. Használj jelen időt (tehát a le fogok fogyni nem jó – mondd inkább azt, leadok 10 kilót)
3. Használj kijelentő módot.
4. Legyen minél rövidebb, lényegretörőbb a kijelentésed.
5. Legyen konkrét (a sokat keresek nem jó – határozd meg pontosan, mennyit)
6. Használj aktív cselekvésre utaló igéket (azaz jobb, ha azt mondod, lefogyok 10 kilót, mintha azt mondanád, 10 kilóval kevesebb vagyok)
7. Használj dinamikus érzelmekre utaló szavakat, mint boldog, egészséges, kivirult, vidáman, boldogan.
8. A célt mindig magunkra vonatkoztassuk: Ne utaljunk másra a megfogalmazás során.

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

Hogyan működik egy navigációs rendszer, vagy az autó GPS-e? A műhold alapján a navigáció beméri, éppen hol tartasz, aztán neked csak annyi a dolgod, hogy beállítod a célpontot, ahová menni szeretnél. Ezután a rendszer kiépít egy útvonalat (a forgalom, az egyirányú utcák és a lehetséges legrövidebb, vagy éppen leggyorsabb) számodra, amin eljuthatsz a célponthoz. Ám ez csak akkor működik, ha pontosan tudod, hová szeretnél eljutni.

Ez az egyik legjobb példa arra, hogyan is működik a célkitűzés. Elsőként azt kell elhatározni, hogy mit jelent számodra a siker. Ahogy már többször is említettem, sikeresnek lenni nem jelent sem sok pénzt, sem felívelő karriert, se nem luxusvillát Hawaiin. A siker egyenlő a célokkal. Ezért mindaz, amit kitűzöl magad elé, majd megvalósítod őket, az pontosan a sikert jelenti számodra.

Az emberek kevesebb, mint 5 százaléka tűz ki célokat maga elé. Megdöbbentő ez az adat, és sajnos igaz. Ahogy a GPS-es példában is említettem, lehetetlen sikert elérni úgy, hogy nincsenek céljaid. A célok adják meg az értelmet az életnek, a motivációt, az erőt, a kitartást, aztán a megvalósítás örömét, a jóleső érzést és a boldogságot. Brian Tracy úgy fogalmaz, hogy a célkitűzés a sikeres élet mesterfogása.

Na de miért nem tűzünk célokat magunk elé?

Az első lehetséges ok az, hogy nem ismerjük fel a jelentőségét. Kérdezzük csak meg a mai tinédzsereket, milyen céljaik vannak a jövőre nézve. Nagy százalékuk azt fogja felelni, hogy sikeresnek lenni, vagy éppen jó állást szerezni, egyetemre menni. Ám ha belekérdezünk, pontosan milyen állásra, egyetemre vágyakoznak, a válasz 95 százalékban az lesz: Nem tudom. És hogyan haladhatunk egy meghatározatlan cél irányába? Ahogy a GPS-es jól szemléltető példa is mutatja: A rendszer csak akkor működik, ha tudjuk, pontosan hová szeretnénk eljutni.

A másik oka annak, hogy nem tűzünk ki célokat magunk elé, az az, hogy nem tudjuk, hogyan. Azaz nem tudjuk, pontosan mit akarunk, mire vágyunk, mi tenne boldoggá minket, valamint részben (vagy egészben) továbbra is az előző részben tárgyalt elvárások és megítélése alapján igyekszünk élni, így az általunk céloknak vélt jelenségek valójában nem a mieink. Ebben a részben mutatok neked két módszert, amivel feltérképezheted, mire vágysz pontosan.

A harmadik ok, hogy rettegünk a visszautasítástól. Ez a megfelelési kényszerrel, valamint az elvárásokkal függ össze. Aggódunk, hogy kinevetnek, megszégyenítenek, vagy negatív véleménnyel lesznek rólunk, esetleg elítélnek, vagy éppen irigyek lesznek, és ezért elutasítanak bennünket. Tipikus példája, amikor kitűzöl egy célt magad elé, amelyet mások butaságnak ítélnek, vagy éppen lehetetlennek tartják, aztán azt mondogatják: Jaj, ez úgy sem menne neked, ilyet nem lehet, ez hülyeség! Aztán addig mondogatják, hogy elkezdjük megkérdőjelezni a saját vágyainkat, és engedünk a külső befolyásnak. Idővel mi sem fogjuk elhinni, hogy képesek vagyunk rá, így bele sem vágunk.

A negyedik oka, hogy nem tűzünk célokat magunk elé, az a kudarctól való félelem. Emlékeztek, az előző részben arra a példára, amely a destruktív kritika felnőttkori megnyilvánulásáról szólt? Amint valamibe belekezdtünk, ami még új volt számunkra, a szüleink ránk szóltak: Nem szabad, nem lehet, ne nyúlj hozzá! Ezért megtanultuk, hogy amint valami ismeretlenbe fogunk, megbüntetnek érte, vagy éppen rossz érzést keltenek bennünk, ezért kialakult az a fajta feltételes reflex, hogy nem lehet, nem lehet. Pedig ha jobban megvizsgáljuk a kérdést, akkor egyesek azt mondják, a kudarc a siker előfeltétele. A kudarc valójában nem kudarc, hanem egy lehetőség arra, hogy tanuljunk, hogy fejlődjünk, hogy más megvilágításba helyezzük a dolgokat. 

Edison példája: “Az 5 ezredik sikertelen kísérlete után cikket írtak róla az újságban Edison bukása címmel arról, hogy a világot izzólámpával világítsa meg. Mindenki meg volt győződve arról, hogy az utat petróleumlámpával kell megvilágítani. Egy fiatal újságíró ment el hozzá, és megkérdezte: „Miért szán ennyi pénzt és időt erre a micsodára, ha már 5 ezerszer kudarcot vallott?” Edison azt válaszolta: „Fiatalember, maga nem érti, hogyan működik a világ. Én nem vallottam kudarcot. Hanem sikerült megtalálnom 5 ezer olyan módszert, amelyik használhatatlan. Ezáltal 5 ezerszer közelebb kerültem a használható megoldáshoz.” Több mint 11 ezer kísérletet végzett, amíg megtalálta a wolframot a szénizzószál helyett, és létrehozta az első wolframszálas villanyégőt, amely megváltoztatta a világot.” (Brian Tracy)

Hogyan?

Jack Canfield könyvében olvastam egy szuper módszerről, amely könnyedén kikristályosíthatja számodra, mit is akarsz valójában elérni. Úgy hívja: A jövőkép feladat. Semmire nem lesz szükséged, mint egy füzetre, amibe írhatsz, és egy óra szabadidőre, na meg a képzeletedre. Haladj végig a következő területeken: anyagiak, otthon, munka, szabadidő-pihenés, test és egészség, családi és baráti kapcsolatok, magánélet. Minden területen tedd fel magadnak a kérdést, hogyan képzeled el mindezt, amennyiben korlátlanak lennének a lehetőségeid. Azaz hogyan néz ki az életed ideális esetben. Néhány segítség a kérdésekhez:

1. Mennyi a havi kereseted? Mennyit tudsz megtakarítani havonta? Milyen egyéb bevételi forrásaid vannak?
2. Hogy fest az otthonod? Tartozik hozzá kert? Ha igen, hogy néz ki? Milyen színűek a falak? Milyen a berendezés stílusa? Járd körbe képzeletben az otthonodat, és nézz alaposan körül. Ügyelj a részletekre, álmodozz bátran, vagy akár gyűjts inpirációkat az interneten, nyomtasd ki őket és készíts montázst belőlük! Ehhez a kérdéshez veheted az egyéb vagyontárgyakat, például az autót. Milyen autót vezetsz? Milyen benne ülni? Milyen vezetni? Képzeletben ülj bele az autódba, és nézz körül alaposan!
3. Mi a foglalkozásod? Milyen kollégákkal dolgozol együtt? Mennyire vagy befolyásos a területeden? Csapatban, vagy inkább egyedül dolgozol? Mennyire vagy megbecsült?
4. Mivel töltöd a szabadidődet? Hová mész nyaralni? Esetleg a hobbiddal foglalkozol? Mit jelent a kikapcsolódás számodra?
5. Milyen az alakod? Milyen az egészséged? Na és az életmódod, a táplálkozásod? Sportolsz valamit? Egészségesen étkezel? Inkább magad főzöl, vagy étteremben eszel? Mennyi a súlyod?
6. Milyen a viszonyod a családoddal? Milyen gyakran szerveztek közös programokat? Milyen gyakran találkozol a barátaiddal? Esetleg vacsorázni invitálod őket az otthonodba? Na és a párkapcsolatod? Milyen minőségű? Milyen közös programokat szervezel a pároddal?
7. Milyen egyéni céljaid vannak? Elvégezni egy tanfolyamot, esetleg beiratkozni táncórákra? Megtanulni jógázni, vagy éppen festeni, rajzolni?

Ha ezeket a kérdéseket megválaszolod, abból már ügyesen következtethetsz arra, hogy milyen értékek fontosak a számodra, melyek azok a szükségletek, amelyek boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tennék az életedet, így van már mire építkezni. Ha például az álommunkád egy óvóda vezetése, akkor kitűzheted célnak, hogy elvégzel egy képzést, amely szükséges az óvóda igazagatói szék betöltéséhez. Vagy elhatározhatod azt is, hogy megtanulsz egy szuper táncot. Ez is lehet egy cél. Világosan megfogalmazott célokká alakíthatod mindazokat a válaszokat, amelyeket a fenti kérdésekre adtál.

Mutatok még egy módszert, amiről már írtam, ezért ha megengeded, átirányítalak arra a cikkre, amennyiben ide kattintasz. Egy 7 kérdésből álló feladatra kell válaszolnod meghatározott időre, hogy még inkább kikristályosodjon, mire vágysz valójában.

Milyen a jó cél?

A jó cél mindig konkrét, mérhető, meghatározott. Ismét visszatérnék a GPS-es példához. Olyan opciót nem táplálhatsz be a navigációba, hogy a környékre vigyen. Pontos címet kell megadnod, hogy pontosan lásd a célt. Ha azt mondod, le fogok fogyni, az nem jó. Miért nem? Mert az agyad nem észleli, pontosan milyen mennyiségű fogyásra vágysz. Legyen konkrét, mérhető. Leadok 5 kilót. Ha magasabb jövedelemre vágysz, az nem elég, ha azt mondod, szeretném, ha emelkedne a nettó jövedelmem. Pontosan mennyivel emelkedjen? Mi az az összeg, amelyet szeretnél? Vagy új autóra vágysz? Pontosan milyenre? Melyikre? Melyik típusra, melyik márkára?

Tehát röviden összefoglalva: A siker egyenlő a célokkal. A te sikered a te céljaiddal egyenlő. Ezért ha megválaszolod a kérdést, mit jelent számodra a siker, akkor azt is tudni fogod, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy elvezessenek oda, ahová annyira vágysz. Ennek a kulcsa pedig a célkitűzés. A legtöbb ember azért nem éri el soha a célját, mert nincsenek konkrét, meghatározott céljai. Ezért hívják a kellő részletességű célokat a siker mesterfogásának.

“Ha valamit el akar érni, először is legyen tisztában vele, mit is akar pontosan, tartsa nyitva a szemét, és koncentráljon erősen. Senki nem éri el a célját, ha csukva van a szeme.” (Paulo Coelho)

Mi ez? Sokat és sokszor gondolkodtam már azon, hogy mi az oka, hogy míg egyesek magas egzisztenciával, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatokkal, kiváló gyerekekkel, erős pénzügyi háttérrel és megboríthatatlan lelki nyugalommal, harmóniában élik az életüket, addig mások folyamatosan pénzügyi, párkapcsolati, családi és munkahelyi problémákkal küzdenek, így az életük egy végeláthatatlan taposómalom, melyet rendszerint megállíthatatlan panaszáradat követ. Nem lehet, hogy születésünktől fogva el van döntve a sorsunk, ahogy az sem, hogy a kiegyensúlyozott embereknek szerencséje volt. Kutatómunkába kezdtem, és idővel kirajzolódott bennem a kép, hogy hol vannak azok a mérföldkövek, amikor eldől, melyik irányba mozdulunk tovább. Ezeket a tapasztalatokat, a lelki miérteket és hogyanokat osztom meg veled is ebben a cikksorozatban, amelyet a felső menüsorból az Ugrás!-ra kattintva érhetsz el.

Az előző részben arról volt szó, hogy mindennek az alapja a felelősségvállalás az életedért. Ha ezt megtanultad, és elismerted, akkor lassan kezd kirajzolódni, mi az az irány, amelyre valójában haladsz, és mi az az irány, amelyre igazán menni szeretnél. Ahhoz, hogy felismerd az okokat, miért nem abba az irányba haladsz, amelyre vágysz, vagy miért nem tudod egyáltalán, pontosan mit is akarsz az élettől, melyek a céljaid, jóval mélyebbre kell ásnunk. Ebben a részben arról lesz szó, miért alakulnak ki a negatív szokásmintáink, miért nem tűzünk ki célokat, és miért nem teszünk semmit, hogy a célokból valóságot alkossunk.

Csecsemőként pontosan tudtuk, mit akarunk. Ha nem ízlett az étel, egyszerűen kiköptük. Ha meg akartunk fogni, szagolni valamit, akkor biztosak voltunk benne, hogy meg is tehetjük, és meg is tettük. Ha fel akartunk mászni valahová, biztosan tudtuk, hogy képesek vagyunk rá, így nekivágtunk, még akkor is, ha lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

Aztán egyszer valaki azt mondta, nem lehet. A szüleink/tanáraink/testvéreink ránk szóltak, ha olyan vállalkozásba fogtunk, amelyet ők veszélyesnek ítéltek, vagy amelyről úgy gondolták, nem nekünk való, vagy úgysem tudjuk megcsinálni.

Ne nyúlj hozzá!
Ne menj oda!
Ez nem neked való!
Ne csináld!

Idővel belénknevelték azt a fajta berögződést, hogy amint valami olyat próbáltunk, amelyet előtte még sohasem, mindig ránk szóltak. A gyerekkor az egyik alapja a felnőttkori feltételes reflexeknek – a gyermek ugyanis nem tud különbséget tenni valós és vélt kritika között. Amit a szülő mond, azt igazságként fogadja el, nem kérdőjelezi meg azt egy percre sem, így idővel, minél többször hallja, beépül a tudatába, melynek aztán felnőttkorban további hatásai vannak. Ha gyerekként folyton azt hallottuk, nem lehet, nem szabad, felnőttként amint olyan dologba akarunk belevágni, ami ismeretlen, kockázatos, vagy még nem próbáltuk, a fejünkben rögtön beindul a vészcsengő, és a tudatalattink határozottan, hangosan figyelmeztet bennünket, hogy nem lehet, így meg sem próbáljuk. Ez az oka annak, hogy sokszor nem merünk belevágni abba, amire igazán vágyunk – legyen ez egy új képzés, egy munkahelyváltás, egy új kapcsolat keresése, vagy egy régi kapcsolatból való kilépés, hiszen a tudatalattink azonnal elkezdi a nem lehet szöveget. Ez az oka annak, hogy rengetegen élnek megromlott házasságban, elégednek meg az alacsony fizetéssel, vagy nem tanulnak tovább, holott szükséges lenne, hogy az álomállásukban helyzkedjenek el. Egyszerűen előjön a tudatalattiból az a feltételes reflex, miszerint ami ismeretlen, vagy ami új számunkra, azt meg sem próbáljuk – hiszen gyerekként minden esetben, amikor valami újba fogtunk, megbüntettek, ránk szóltak, és azt mondták: Nem lehet! Ebből egyenesen következik az önmagunkba vetett hit megkérdőjelezése, azaz amikor azt mondjuk, nekem úgysem menne, erre én nem vagyok képes, és meg sem próbáljuk.

Másik kockázatos nevelési hiba a destruktív kritika. Ez a fajta kritika jellemzi azt, amikor a szülők nem a gyermek helytelen cselekedetét, hanem annak személyét okolják egy-egy kialakult helyzet miatt. Ezt a fajta kritikát a szülők azért alkalmazzák, mert könnyen befolyásolhatják, irányíthatják a gyermekeiket, így azok úgy cselekednek, ahogyan a szülők elvárják tőlük, aláássa a gyermek személyiségének integritását. Gondolj csak bele: Ha megkérdezzük a mai kamaszokat, mivel szeretnének felnőttként foglalkozni, valami ilyesmi válaszra számíthatunk – nem tudom, talán, esetleg. Ennek alapja mind a gyermekkori destruktív kritika. Annyit hallottuk azt, hogy ha rám hallgatsz, ha jót akarsz magadnak, jó lenne, ha ezt, vagy azt csinálnád, hogy a szülők gyakorlatilag megfolytják a gyermekek valódi vágyait. Így idővel a gyermek semmi mást nem akar, csak megfelelni a szülői elvárásoknak, amely megfelelési kényszerhez, és a valódi vágyainak az elnyomásához vezet.

Másik jellemző vonása a destruktív kritikával élő szülőknek, hogy a szeretetet feltételhez kötik. Ez persze nem ilyen egyszerű. Rengetegszer hallottunk olyanokat gyermekként, hogy jobban tennéd, ha ezt nem csinálnád, vagy ha megteszed, nagy baj lesz, vagy éppen látod, anyu/apu most miattad sír/szomorú/rossz kedvű. Azaz minden olyan tevékenységgel, amit a szüleink nem helyeselnek, rossz érzést váltunk ki bennük, vagy éppen ellenkezőleg: Ha nem tesszük meg, amit a szülő elvár tőlünk, büntetést kapunk, szidalmazást. Ezek a mondatok a gyermeki agy számára egész egyszerűen így fordítódnak le: Ha nem teszem azt, amit anya/apa mond, akkor nem szeretnek engem többé. A gyermek egészséges fejlődéséhez rendkívül nagy szükség van arra, hogy a szülei szeressék őt. Ezért az elsődleges tudatalatti célja az, hogy ne okozzon bánatot, haragot, szomorúságot a szüleinek, hiszen úgy érzi, ezzel elveszítheti a szeretetüket. Ebből következik az az elvárás-kényszer, amely azt mondja: Nem tehetem azt, amit szeretnék, azt kell tennem, amit mások akarnak. Így felnőttként elkezdünk úgy cselekedni, hogy a tetteink másokból ne váltsanak ki ellenérzéseket, hiszen rettegünk mások véleményétől, az el nem fogadástól, így megtagadjuk a saját igényeinket.

Ezek mind a destruktív kritikának a következményei. Egyszerűen megfogalmazva a dolog úgy működik, hogy amit a gyermeknek rendszeresen mondogatunk, azt ő igazságként fogadja el, és beépül a tudatába. Ezt nevezik a pszichológiában imprintingnek, amikor a tudatalatti fogékony éveiben (azaz gyerekkorban – ezt általában 6 éves korig tartják számon) bevésődik mindaz, amivel a szüleink jellemeztek minket.

Ha egy gyereknek a szülei folyton azt mondogatják: Buta vagy! Hogy lehetsz ennyire ostoba? Még erre sem vagy képes? Akkor a gyermek tudatalattija a következő információt raktározza el: Buta és ostoba vagyok, semmire nem vagyok képes – aztán ezt tényként kezeli a jövőben. Minél többször hallja ezeket és ehhez hasonló mondatokat, felnőttként azt tapasztalja, hogy valóban nem képes semmire, romlanak a teljesítményei az iskolában, nehezen tanul, vagy nem tud beilleszkedni a munkahelyén. Hiszen úgy gondolja, hogy ő buta. És valószínűleg így is van. Hiszen a tudatalatti azokat az információkat és készségeket igyekszik felszínre hozni, és beépíteni a valóságba, amelyet elhisz.

Nagyon fontos a hit kérdése. Az, hogy mit gondolunk önmagunkról, a képességeinkről, a tudásunkról és az intelligenciánkról, az valójában idővel valósággá is válik. Ezért nagyon fontos a szülői tudatosság. Ha a szülő a gyermekét folyamatosan destruktív kritikával illeti, akkor a gyermek személyisége ez alapján változik és formálódik, ezek a jegyek pedig a felnőttkorban nyilvánulnak meg. Ezért nagyon figyelj oda, mit mondogatsz folyamatosan a gyerekednek, hiszen sokszor egy életre megalapozod a személyiségének alappilléreit, és az önmagába vetett hitét.

Na de miért fontos ez az egész? Ahhoz, hogy valódi célokat tűzz ki magad elé, hogy valódi képet alkoss arról, melyek a vágyaid, az értékeid, mi a fontos számodra, és mit szeretnél elérni, világosan látnod kell azt, hogy amit akarsz az valóban a te vágyad, vagy egy olyan vágy, amely megfelelési kényszerből adódik (azaz más akarja ráderőltetni), vagy valóban erre van szükséged?

Egy egyszerű módja annak, hogy meglásd a valóságot a következő. Gondolj egy olyan dologra, amelyet meg szeretnél valósítani, aztán tedd fel magadnak a kérdést: Miért akarom? Légy teljesen őszinte. Minél kevesebb indokot tudsz felsorolni, annál nagyobb az esélye annak, hogy ez valójában nem a te célod. Tegyük fel, hogy orvosi egyetemen tanulsz. Kérdezd meg magadtól: Miért akarok orvos lenni? Ha nem fogalmazódik meg a fejedben legalább 3 indok azonnal és megcáfolhatatlanul, akkor nagy valószínűséggel külső nyomás, megfelelési vágy rejlik a háttérben. Azért fontos mindezt felismerni, mert ha folyamatosan olyan célokért dolgozol, amelyek nem a te céljaid, vagy olyan elvárásoknak igyekszel megfelelni, amelyek nem a tieid, akkor a motiváció és a szenvedély hiányában reménytelenségnek, kényszernek érezheted mindezt.

A következőkben látni fogjuk, hogy az életnek a célok adnak értelmet. És valójában nincs cél, amit nem lehetne megvalósítani, de ehhez elengedhetetlen, hogy azok valóban a te céljaid legyenek. Ezért fontos felismerni, melyek azok a tényezők, amelyek negatívan befolyásolnak, amelyek korlátoznak, amelyek beindítják az agyadban a feltételes reflexet minden alkalommal, amikor tenni akarsz valamit, amelyek azt mondják, nem lehet, így meghátrálsz és folytatod azt az utat, amely valójában nem is a tiéd.

Nem az a lényeg, hogy megtaláld a felelőst az életed jelelegi állapotáért – hanem az, hogy felismerd a miérteket, hiszen így legközelebb könnyebben győzheted le a negatív szokásmintákat. Amíg nem érted meg, mi van a háttérben, addig nem is tudod leküzdeni ezeket a negatív érzéseket és önkorlátozó hiedelmeket.

“A sikered azon múlik, megtanulsz-e bűntudat nélkül nemet mondani. Nem marad időd a saját céljaidra, ha mindig valaki más céljaiért küzdesz. Csak akkor kapod meg, amit akarsz, ha kizárólag arra koncentrálsz, amivel megteremtheted magadnak a kívánt végeredményt.” (Jack Canfield)

Tetszett ez a bejegyzés? Ha igen, kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldalon található Facebook dobozban a blogra, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről.

A modern amerikai életfelfogás szerint jogod van a csodálatos élethez. Azaz a sorsnak/Istennek/a vonzás törvényének az a dolga, hogy megteremtse számunkra mindazt a jólétet, és boldogságot, amiről álmodunk. Tehát ez nem a mi dolgunk, ez jár nekünk, ez megadatik, mindezt úgy, hogy nekünk nem kell tennünk ezért semmit.

Ahhoz, hogy elindulj egy teljesebb, boldogabb élet felé, fel kell ismerned az alaptörvényeket, amelyek hatással vannak rád és a sorsodra. Ez pedig nem más, mint a teljes felelősségvállalás az életedért.

Mit jelent ez?

Nézd meg magad. Most. Ott, ahol most vagy. Mi van rajtad? Hol vagy? Milyen színű a zoknid? Na és a hajad? A sminked? Viselsz sminket? Milyenek a körmeid? Lakkozott? Milyen fazonra van vágva a hajad? Na és a súlyod, a fizikai állapodot? Mielőtt továbblépsz, válaszold meg ezeket a kérdéseket!

Az igazság az, hogy mindezekre a kérdésekre adott válaszaid nem a sors/Isten/a vonzás törvényének függvénye. Az alaptézis, amire az egész program épül nem más, mint az, hogy egyetlen ember felelős mindezért. Ezek pedig mi magunk vagyunk. Az, hogy milyen életet élsz, mi a munkád, milyen a hajad, a körmöd, a fizikai állapotod, a zoknid színe, a sminked, vagy a súlyod, az mind a te korábbi döntéseidnek az eredménye.

A helyzet nem egyszerű: Mindannyian felelősség nélkül születünk. Az évek során belénknevelik azt a feltételezést, hogy a saját életünkért mindig másokat vádolunk. Kialakul egy feltételes reflex, amelynek a jellemzője az, hogy amennyiben olyan esemény történik velünk, amit nem várunk, nem számítunk rá, vagy kellemetlenül érint bennünket, rögtön megtaláljuk a felelőst érte. Anyagi helyzetünkért a kormányt, vagy a főnökünket okoljuk. A kudarcba ment kapcsolatainkért a házastársunkat, vagy a párunkat hibáztatjuk. Ha elkésünk, a forgalmat okoljuk. Ha betegek leszünk, az orvost hibáztatjuk. Mindig megtaláljuk a felelőst a saját életünk negatív történéseiért, amely rajtunk mindig kívül áll.

A felelősség vállalása és nem vállalása az irányítással függ össze. Ezt a jelenséget nevezi a pszichológia belső kontrollnak, amely a kontrollkutatás tudományával függ össze. A tézis lényegében azt mondja ki, hogy annyira vagyunk sikeresek és boldogok az életben, amilyen mértékben érezzük, hogy a saját életünket mi irányítjuk. Ez megfelel a belső kontroll fogalmának. Olyan mértékben vagyunk boldogok, amilyen mértékben érezzük, hogy az életünk irányítása a mi kezünkben van. Ez egyenlő azzal a felismeréssel, hogy az életünk minőségéért, a pénzünk mennyiségéért, a kapcsolataink sikerességéért mi vagyunk a felelősek. Amennyiben azonban folyamatosan külső (azaz rajtunk kívülálló) okokat hibáztatunk a saját életünk nehézségeiért, azzal elengedjük az irányítást, és a belső kontroll külső kontrollá válik – amely megalapozza a boldogtalanságot és a reménytelenséget.

Egyetlen dolog van az életben, amely felett korlátlan hatalmad van: a gondolkodásod. Mivel emocionális lényeg vagyunk, a gondolataink határozzák meg az érzéseinket, és mindig érzelmi alapon cselekszünk. Tehát az, hogyan gondolkodsz, meghatározza a cselekedeteidet, amelyek aztán hatást gyakorolnak az életedre.

Brian Tracy előadásában hallottam az ok-okozati összefüggésről, amely egy nagyon egyszerű, és elemi része az életünknek, és szoros összefüggésben áll a felelősségvállalással. A törvény kimondja, hogy a körülményeink (munkánk, életünk minősége, bankszámlánk, autónk, egészségi állapotunk) az okozatok – az ok minden esetben mi vagyunk.

Az, hogy most hol tartasz, a múltbéli döntéseid eredménye. Egyedül te vagy a felelős mindazért az életért, amelyet most élsz. A te döntéseid juttattak el odáig, ahol most tartasz. Ennek értelmében az, hogy a jövőd hogyan alakul, csak és kizárólag a jelenlegi és a jövőbeli döntéseiden múlik. Amennyiben ezt a tényt felismered, már megalapozod azt, hogy olyan döntéseket tegyél, amelyek előremozdítják a munkahelyi előmeneteled/a kapcsolataidat/a házasságodat/a viszonyodat a gyermekeiddel/stb. Ahhoz, hogy a jövőben megalapozd a fejlődésedet, a lelki nyugalmadat és hogy megfelelő lépéseket tegyél a boldogságod irányába, százszázalékosan felelősséget kell vállalnod az életedért.

Tehát: Ismerd fel a tényt – az, ahol most tartasz az a korábbi döntéseid eredménye. Ennek alapján a jövőd a jelenlegi döntéseid függvénye, azaz a jövőben olyan lesz az életed, ahogyan a jelenlegi döntéseidet alakítod. És ez mindennek az alapja. Ha ezt elismered, azzal átveszed az életed felett a kontrollt, és megtanulsz aszerint élni, hogy az életedet nem a külső események alakítják, hanem te magad.

Dr. Robert Resnick, Los Angeles-i pszichoterapeuta alkotta meg ezt az egyszerű, de annál hasznosabb képletet, ami világossá teszi mindazt, amiről eddig szó volt.

Az életünk a következőképpen működik: Azaz a jelenlegi helyzetünk mindig azon múlik, hogy egy életünkbe bekövetkezett eseményre hogyan reagálunk – azaz hogyan döntünk – egy körülmény, vagy váratlan/vagy várt esemény során.

Tehát: E (Esemény) + R (Reakció) = K (Következmény)

Mit tesz az, aki nem vállalja a felelősséget az életéért (és ez a gyakoribb, amely a feltételes reflexen alapul). Elkezdjük az eseményt okolni az eredmények hiányáért. Vegyünk példának egy egyszerű, hétköznapi helyzetet. Dugóba keveredünk az autópályán. A dugó az E (Esemény), amelyet rajtunk kívülálló okok alakítanak, azaz nincs rá befolyásunk. Nekünk a gondolkodásunk felett van korlátlan hatalmunk, azaz minden azon múlik, hogyan reagálunk (R) az adódott helyzetre. Mit tesz egy olyan ember, aki nem vállal felelősséget az életéért? A körülményeket okolja. Szitkozódni kezd, üvöltözik, üti a kormányt, vagy mérhetetlenül dühös lesz. Ül a dugóban, miközben egyre jobban vörösödik a feje. Azaz a saját helyzetéért a körülményt okolja. A dugón nem változtathat, azon viszont igen, hogy hogyan reagál az adott helyzetre, és ezzel befolyásolja a lehetséges következményeket. Amennyiben nem vállalsz felelősséget az életedért, te is ilyen lehetsz. A külső eseményeket okolod a saját helyzetedért, azaz mindig mást vádolsz, másra hárítod a felelősséget, folyton kifogásokat keresel. 

A másik lehetőség az, hogy addig alakítgatjuk a reakcióinkat egy adott eseményre, amíg a következmény olyanná nem válik, mint amire vágyunk. Azaz elfogadjuk, hogy az E (Esemény) egy külső körülmény, amin nem változtathatunk, de az kizárólag rajtunk múlik, hogyan reagálunk rá – hiszen a gondolkodásod az egyetlen terület, amely felett korlátlan hatalmad van. Mit tesz egy felelős ember? Csak hogy a példánál maradjunk: Elfogadja, hogy dugóban ül, de azt az időt, amit várakozva kell töltenie, felhasználja valami olyanra, amely később pozitív irányba mozdítja a következményt (K). Például elintéz egy telefonhívást. Átolvassa a jegyzeteit a vizsgára. Teendőlistát ír az elvégzendő feladatokról. Válaszol néhány emailre. Elolvassa azokat a cikkeket, amelyek még olvasásra várnak a telefonján. Felköszönti a szülinapos anyukáját. Azaz kihasználja az adódott lehetőséget olyan tevékenységre, amelyet ott helyben lehetősége van elvégezni – ezzel időt spórolva a jövőre nézve.

Nézzük, hogyan működik mindez a gyakorlatban. Mindannyiban adott egy esemény, de nézzük, mennyi minden múlik azon, hogyan reagálsz minderre – amely aztán a következményt is befolyásolja. Tegyük fel, nyersz 1 milliót a lottón.

E (Esemény): Nyertél 1 millió forintot.
R (Reakció): Befizetsz egy nyaralásra, amiről régóta álmodozol.
K (Következmény): Szuperül érzed magad, de a nyaralás után nem marad semmi pénzed.

E: Nyertél 1 millió forintot.
R: Egy hónap alatt elherdálod bulizásra, ételre és hasztalan tárgyakra.
K: Nincs egy forintod se.

E: Nyertél 1 millió forintot.
R: A bankban egy jól kamatozó befektetési lehetőséget keresel.
K: Pár év múlva megsokszoroztad a pénzedet.

Ha el akarod érni mindazt, amire vágysz, legyen ez lelki béke, egy boldog házasság, egy sikeres karrier, vagy a fogyókúrád, akkor át kell venned a kontrollt az életed felett. Ehhez pedig egyetlen úton juthatsz el: Ha vállalod a százszázalékos felelősséget az életedért.

Vállalni kell a felelősséget. A körülményeken, az évszakokon vagy a széljáráson nem tudunk változtatni, magunkon azonban igen. (Jim Rohn)

Tetszett ez a bejegyzés? Kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldalon található Facebook dobozban a blogra, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!