Hétzárta – Változások

Vajon mi különbözteti meg a sikeres embert az álmodozótól? Vajon hogyan befolyásolja az életedet a problémacentrikus, vagy éppen a célorientált gondolkodás? Hogyan tágítsd a saját határaidat, és hogyan küzdj meg az önkorlátozó hiedelmeiddel? Te képes vagy legyőzni önmagadat?

Az emberi léleknek természetes igénye a valamihez való kötődés. Kötődés a jelenlegi lakhelyünkhöz, a családunkhoz, a szeretteinkhez, a megszokott munkahelyünkhöz, a kényelmes ágyunkhoz, mindahhoz, ami a jelenlegi életünk részét képezi. Pont ez az oka annak, hogy abban az esetben, ha rájövünk, hogy az életünk egy területén valami nem stimmel, nem okoz már boldogságot, vagy kényszerként tekintünk rá, még akkor is nehezen lépünk tovább és változtatunk a jelenlegi helyzetünkön. A problémacentrikus gondolkodás egyik alapvető jellemzője a hárítás, mint olyan, valamint a tagadás. Hétköznapi nyelven fogalmazhatnánk úgy is, hogy siránkozunk.

Biztosan te is ismersz olyan embert, aki folyamatosan panaszkodik – a családjára, a párkapcsolatára, a főnökére, a munkahelyére, vagy az autójára. De még nem tisztázta sosem a félreértéseket a házasságában, nem ült le tárgyalni a főnökkel, nem váltott munkahelyet, vagy még mindig nem csináltatta meg az autót, esetleg cserélte le egy másikra.

A problémacentrikus gondolkodással az a baj, hogy a megoldás keresése helyett a problémára koncentrál, így a változáshoz vezető út véget ér annál a felismerésnél, hogy azt mondod, ez nekem így nem jó, hosszútávon ez már nem szolgál engem.

A legtöbbször azért nem vagyunk képesek változtatni az életünkön, mert félünk. Az ismeretlentől való rettegés szorongást okoz, amely olykor sokkal erősebb, mint az igény a változtatásra. Ezekkel gyakran együttjár az önbizalomhiány, a hitetlenség, és az önkorlátozó hiedelmek, amelyek elhitetik velünk, hogy nem vagyunk képesek a jobbra, a teljesebbre, ezért nem teszünk semmit annak érdekében, hogy a kezünkbe vegyük az életünket, és elkezdjünk felelősséget vállalni önmagunkért, és az életünkért. Azt gondoljuk, a sorsunkat külső tényezők irányítják – mereven ragaszkodunk ahhoz a hithez, hogy a változást a velünk történt események idézik elő, és kényszerítenek minket a haladásra. Ez a tipikus példája annak, ha szereted elhárítani a felelősséget magadról, és nem teszed meg a szükséges lépéseket, hogy a boldogságodat hosszútávon is megalapozd. Miért? Mert félsz a bukástól, az akadályoktól, attól, hogy szembe kell menned az elméd hiedelmeivel, az önbeteljesítő jóslatokkal és a félelmekkel, bele az ismeretlenbe. Ezért inkább ott maradsz, ahol vagy. Ülsz továbbra is a sötét gödörben, hiszen ez biztonságos, ez kényelmes, még akkor is, ha belül valami másra vágysz.

Pszichológiai szaknyelven a kontempláció szakaszában ragadsz meg. Ez az a pont, amikor felismered, hogy ami most van, az nem szolgálja a fejlődésedet hosszú távon, akadályt állít a boldogságod útjába – de kényelmes, biztonságos, és tartósságot ad számodra, így ugyan igényed van a változásra, de nem akarsz lépni. Hatásos, ha felismered, hogy igazából a kulcs a változáshoz a te kezedben van – bármikor dönthetsz úgy, hogy nekivágsz az ismeretlennek, legyőzöd a saját magad alkotott korlátokat, és teszel azért, hogy boldogabbá válj, ám az akarat hiányában mindez kudarcba fullad.

A változásokról a legfontosabb törvényszerűség az, hogy mindig előre visz. Mindegy, hogy ez a változás pozitív, vagy negatív irányba sodorja az életünket, mindenképpen fejlődünk általa. Hasonlóképpen mondhatjuk el azt is, hogy egy változás előidézése mindenképpen kockázattal jár – és azzal, hogy le tudod-e győzni önmagadat. Amikor már felismerted azt, hogy valami nem jó, valami nem okoz boldogságot, sőt, mi több kényszerként tekintesz rá, akkor már tudod, hogy igényed van a változásra. Ez a kezdeti lépés adja meg a lehetőséget arra, hogy felismerd, mi is az valójában, ami visszatart. Abban egyet érthetünk, hogy a visszatartó tényező minden esetben a félelem. Mi van ha… Mi lesz, ha nem jön össze… Mit teszek, ha… Ha sikerült felismerned, hogy pontosan mi zajlik le a fejedben akkor, amikor elhatározod, hogy változtatsz, és mi az, aminek hatására beindul a vészcsengő, ami azonnali megtorpanásra buzdít, akkor tudhatod, hogy hol a kulcs a határaid átlépéséhez. 

A változás mindig buktatókkal teli. Akadályokba ütközhetsz, melyekre nem számítasz, mélypontokkal találkozhatsz, amelyekből ki kell kecmeregned. A legfontosabb, hogy ezekre ne kudarcként tekint. Emberi mivoltunknál és gyakorta alacsony tudatszintünknél fogva hajlamosak vagyunk általánosítani. Az akadály – kudarc, a bukkanó – lezárt útszakasz. Holott némi fantáziával, és önmagunkba vetett hit segítségével ezek az akadályok leküzdhetőek, amelyek tovább szolgálják a fejlődésünket.

Az önmagunkba vetett hit, és az elegendő önbizalom ahhoz, hogy képesek vagyunk változtatni a saját életünkön, a felismerés, hogy a felelősség a mi kezünkben van, és a tudat, hogy átvesszük a kontrollt a sorsunk felett ijesztő lehet. Ám enélkül sosem lehetünk részei annak az életnek, amelyben boldogulunk.

Az alábbi idézetet egy Eminem szám elején hallottam, és azóta is megragadt bennem. Ezzel a gondolattal zárom a hetet. 

Look, if you had, one shot, or one opportunity
To seize everything you ever wanted. In one moment
Would you capture it, or just let it slip?

(Nézd, ha lenne egy esélyed, egy lehetőséged
Hogy elérj mindent amire valaha vágytál – egyetlen pillanat
Megragadnád, vagy hagynád hogy kicsússzon a kezeid közül?)

Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldalsávban található Facebook dobozban, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről.