Ítélet helyett

Előfordult már veled valaha, hogy ítéletet alkottál másokról? Hogy megjegyzést tettél valakinek a stílusára, a súlyára, az öltözködésére, a viselkedésére? Él a környezetedben, vagy az ismerettségi körödben olyan, aki valamilyen jelzőt hord a hátán – ribanc, okostojás, dagi, cicababa, divatmajom, nebántsvirág? Ítéltél már meg valakit alaptalanul? Tituláltál már gáznak, felháborítónak, undorítónak mások cselekedeteit? Milyen alapon tetted? 

A legújabb médiacirkusz a nyilvános szoptatás körül zajlik. A legfőbb téma talán nem is az erről íródott cikkek, hanem az alatta található kommentek. A Nők Lapja cikkjéből szemezgettem.

Az anyukák mellének látványa legyen a férjeik privilégiuma, engem ne “tiszteljen” meg azzal egy nő sem, hogy csak úgy kificcenti az emlőjét az utcán.

Miért kell más nők melleivel összefutnom, ha nem akarok?

Aki a szoptatást és a büfizést-hányást undorítónak tartja, undorodhat saját magától is, mert kisbabaként ugyanezt csinálta…

Hányszor láttál már életedben idegen “csöcsöket”, amint éppen “idegen kölkök cuppogják” nyilvánosan?

Undorodom tőle, mert állatias dolognak tartom, nem igaz hogy a sok ösztönlény ősanya nem bír magával és úgy gondolja, hogy mindenkinek kivétel nélkül térdre kell rogyni az előtt hogy ő most szoptat, mintha a Megváltót szoptatná vagy nem is tudom.

És mi van a plus size kampányokkal? Vagy azzal, amikor természetes és átlagos nők mutatják meg magukat bikiniben, vagy anélkül? Olvastad már a kommenteket?

Nem kéne villogni a dagadt sonkákkal. El kellene bujdokolni zsákba öltözni, és 1 évig tartó fogyókúrával megszabadulni a zsírtól.

Nehéz is cipelni plusz 23 kiló hájat.

Ebben az elvárásközpontú világban általában két véglet között mozgunk – akik fejet hajtanak a média és a társadalom által sugallt “megmondom milyen legyél” elvárásoknak és van az a csoport, akik inkább a szellemi és testi szabadság elvét képviselik. A véleménnyilvánítás kultúrája Európában még nagyon gyerekcipőben jár. A becsmérlés, a minősítés mindennapos jelenség. Két aktuális témát emeltem ki, de sajnos a probléma az élet többi területén is jelen van. 

Kép innen: www.keepcalm-o-matic.co.uk

Természetünknél fogva alkotunk véleményt, skatulyázzuk be a körülöttünk történő eseményeket és tökéletes indokunk van arra, hogy miért vagyunk azon az állásponton, amit képviselünk. Valaki nem ért egyet? Biztosan meghibbant! Az, hogy ki mit gondol egy adott jelenségről, oda vezethető vissza, hogy az egyén milyen értékrendet képvisel. Az értékrendünk meghatározása általában a szüleink által belénk nevelt, magunk elé támasztott elvárásokból, a felvett viselkedésformákból és a környezetünkben mozgó emberek értékrendjéből épül fel. Ezek alapján alkotjuk meg a vitát nem érdemlő véleményünket, melyhez aztán bőszen tartjuk magunkat.

A helyes véleménnyilvánítás kultúráját tanulni lehet és kell is, hiszen rengeteg cirkusz, összekülönbözés elkerülhető lenne általa. Nézzük csak a fenti pár kommentet, amit kiemeltem a cikkek alól: Észrevetted, hogy egyik sem arról szól, hogy magát a kommentelőt hogyan érinti egy-egy jelenség? A szoptatós anyákat vagy ócsárolom, vagy istenítem. A túlsúlyos, vagy plus size nőket vagy undorítónak tartom, vagy elfogadom. Nincs átmenet, csak kettősség, A vélemény és B vélemény. 

A véleménnyilvánítás megfelelő formájában elmondom, én mit gondolok egy adott téma kapcsán, a saját szemszögemből, úgy, hogy ezzel nem sértek meg senkit, nem aggatok jelzőket másokra, illetve elfogadom és tiszteletben tartom mások néha eltérő véleményét. Ha mindki egyetértene, akkor ugyanolyan autóval járnánk, ugyanazokat a ruhadarabokat viselnénk, és ugyanolyan színűre festenénk a falakat az otthonunkban. Ugyanazokat az ételeket ennénk, ugyanazokat a férfiakat szeretnénk és ugyanolyan színűre festenénk a hajunkat.

A legtöbb konfliktus abból alakul ki, hogy a véleménykülönbség kinyilvánítása egy idő után személyeskedésbe megy át, és a helyes érvelés és a megfelelő kommunikáció alkalmazása helyett azzal foglalkozunk, hogyan tudnánk vitapartnerünket minél jobban leépíteni, minél erőteljesebb és sértőbb jelzőket aggatni rá és minél inkább lekezelni, lealacsonyítani a véleménye miatt.

Elítélni valakit ránézésre, a súlya miatt, vagy undorítónak titulálni egy gyermekét szoptató édesanyát. Ostobának nevezni azokat, akik más értékrend szerint élik az életüket, vagy leribancozni azt az egyént, aki a helyünkbe lépett a tönkrement párkapcsolatunkban. Felháborítónak ítélni meg a szomszédunkat azért, mert már megint egy új pasit vitt fel a lakásába. Pláne, ha minden nap másikat! 

Gondold végig őszintén… Mi közöd van hozzá? Mennyiben korlátoz téged az, ha valakinek az a kivágott piros ing tetszik, vagy ha a barátnőd felszedett plusz 5 kilót. A te életedet mennyire befolyásolja az, ha Csilluka megcsalja a párját, vagy ha Józsika mélyülepű nadrágot vett fel?

Az életünk arról szól, hogy számunkra sokszor ismeretlen embereket ítélünk el a külseje, a cselekedetei, vagy a súlya alapján. Azért, mert a mi értékrendünkbe ez nem fér bele. Pont ezért, ha úgy gondoljuk, mi nem szoptatjuk meg a babánkat a bevásárlóközpontban, vagy nem vesszük fel azt a bizonyos miniszoknyát. 

Miért érezzük úgy, hogy jogunkban áll bárkit minősíteni, beskatulyázni azért, mert ő valamit másként gondol, mint mi? A tolerancia, az elfogadás kultúrája sajnos még mindig csak az elméleti szinten létezik. Mindannyian mások vagyunk, más tulajdonságokkal születtünk és más értékrend alapján élünk. Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani kultúrált és elfogadható formában. A vélemény nem arról szól, hogy a másikat a földbe döngöljük, hanem arról, hogy elmondjuk, mi miért, és hogyan látjuk úgy a dolgokat, ahogyan látjuk, mindezt úgy, hogy a másik felet tiszteletben tartjuk, és elfogadjuk, hogy ő másként gondolkozik egy adott témában. Ezzel nincs is semmi baj. A véleményalkotás célja nem az, hogy meggyőzzünk másokat, vagy ráerőltessük bárki másra a saját értékrendünket. 

Az elfogadás manapság nem túl gyakori jelenség. Látunk valakit számunkra elítélendő öltözékben? Akkor maximum mi nem vesszük fel azt a ruhát, de engedtessék meg bárkinek, hogy azt viselje, ami a stílusának és ízlésének megfelelő. Miért háborodunk fel azon, ha a szomszédunk egy héten belül már a 4. új pasit viszi fel magához? Ettől nekünk jobb/rosszabb lett? Az ő élete, az ő tettei, ahogy a következményekkel is neki kell számolnia. Nem a mi dolgunk. A barátnőnk összejött egy nála 20 évvel idősebb férfival? Nekünk ebből milyen hátrányunk származik? Elítéljük, ugye? Milyen alapon? Meglátunk egy nálunk jóval nehezebb és husisabb nőt? Lekövérezed, ugye? Vagy talán undorítónak találod. Miért? Nem te viseled azt a testet. Arra nem is gondoltál, hogy neki így jó, igaz?

Nincs jogunk másokat megítélni, minősíteni, csak azért, mert a mi értékrendünk ettől eltér. Akkor éljünk úgy, hogy nekünk megfelel, de tanuljuk már meg elfogadni azt, hogy mások vagyunk, másként gondolkodunk, más az értékrendünk és ne bántsunk ezért másokat.