Az elengedés művészete

Hányszor és hányszor halljuk a családtól, barátoktól, médiából, hogy mennyire fontos, hogy elengedjük azokat a gondolatokat, melyek hosszú távon nem szolgálják a boldogságunkat. Legyél bármilyen helyzetben is, biztosan előfordult már veled is, hogy a múltbéli események gondolata visszatért, rágódsz rajtuk, és elkezdődnek a mi lett volna ha… és a ha újrakezdhetném… monológok. Ugye azt mindannyian tudjuk, hogy a múlt az életnek egy olyan területe, amelyet utólag nem változtathatsz meg, de arra nagyon jó, hogy tapasztalatot szerezz, levond a tanulságokat és tanulj belőlük. Ez ugyanúgy igaz a negatív és a pozitív történésekre is.

A problémák forrása az esetek szinte száz százalékában abban rejlik, hogy képtelen vagy megszabadulni a múltad eseményeitől. Elkövetsz egy hibát, aztán folyton rágódsz rajta, nem tudsz szabadulni a gondolatától sem annak, hogy a helyzetet már nem tudod visszacsinálni, az idő ellened dolgozik és folyamatosan bűntudatod van miatta. Időről-időre lejátszod magadban az eseményeket és elképzeled, hogy utólag, hetek, hónapok, évek múltán a mostani agyaddal és tapasztalatoddal (ami ugye akkor még nem volt tapasztalat) hogyan kellett volna csinálnod. Elképzeled, mit tennél most, ha visszapörgethetnéd az időt és azzal a tudással rendelkeznél, amit most bevetnél a helyzet megoldására. Valószínűleg te is tudod, hogy a múltbéli sérelmek miatti önostorozásnak semmi értelme nincs. Mindenkinek van múltja, tettek, emberek, barátok, szerelmek akiket hátrahagyott, és ezen semmi nem tud változtatni. Ezért teljesen felesleges folyton azon agyalnod, mi lett volna ha… és hol tartanál most, ha a múltban másként cselekedsz. A dolgot akár meg is fordíthatjuk: Ha a múltban nem követed el azokat a hibákat, melyek miatt szorongsz, akkor most nem tartanál ott, ahol tartasz – hiszen ha másra nem is, a múlt visszaidézése arra mindenképpen tökéletes, hogy levond a tanulságot. Most direkt nem térek ki a pozitív emlékeidre, hiszen a nosztalgiázás jó kedvre derít és hozzájárul a boldogságodhoz – ugye milyen jó emlegetni a barátnőiddel a régmúltban történt közös eseményeket?

Előfordulhat olyan helyzet is, hogy az, amin rágódsz, már rég elmúlt, már nem az életed része, mégsem tudsz szabadulni a gondolatától. Lehet, hogy fizikailag már nem érint az eset, de az agyadból nem tudod kiverni. Például ha elhagyod a munkahelyedet egy másikért – fizikailag már az új helyen dolgozol, nincs kapcsolatod a régi munkáddal, mégis a múltban élsz. A múltban élés elsődleges oka a félelem. Félsz attól, hogy a változások miatt elhagyod a komfortzónádat, így hogy jobban biztonságban érezd magad, próbálod újra megélni azokat a múltbéli helyzeteket, melyek akkor örömet okoztak, vagy melyek a biztonságot szimbolizálják számodra. Például ha kudarc ér, vagy szomorú vagy, gyakori fantázia az, ha elképzeled, hogy az ex-ex-ex barátoddal milyen jó volt egy nehéz nap után összekucorodni a kanapén, és átbeszélni az eseményeket, mert ettől mindig megnyugodtál. Most szomorú vagy és csalódott, ex-ex-ex barát sincs, de te mégis igyekszel visszaidézni azokat a pillanatokat, amelyek számodra a biztonságot és a nyugalmat jelentették. Ezzel nem is lenne alapvetően semmi baj, ha probléma ott kezdődik, amikor a túl sok múltban élés miatt elfelejted megélni a jelent, és észre sem veszed a veled történő pozitív eseményeket a mostani életedben.

Kép innen: belsoertekeink.hu

Hogyan “engedjem el a múltat”?

A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy fel kell ismerned azt, amikor az agyad múltbéli üzemmódba kapcsol. Figyeld meg a reakcióidat a váratlan helyzetekben, kudarc és csalódás esetén: Mi az, ami rögtön az eszedbe jut róla? Hová képzeled vissza magad? Az a lényeg, hogy a múltbéli pillanatoknak igyekezz megtalálni a jelenben rejlő alternatíváit. Ha te attól nyugszol meg, hogy anno a pároddal megnéztétek a Szépség és a szörnyeteget összebújva a kanapén, komponáld meg a helyzet jelenbeli forgatókönyvét. Például készíts nassolnivalót, vedd öledbe a kislányodat, és nézzétek meg együtt a filmet – mondd neki, hogy most megmutatod a számodra legnyugtatóbb mesét, ami ennyi idősen a kedvenced volt, hátha neki is tetszik. A reprodukálás tulajdonképpen csalás – hiszen a cél az, hogy ugyanazt az állapotot érd el, melyet a múltban annyira szerettél, de a jelenbeli eszközeid felhasználásával. 

Na de mi van akkor, ha egy olyan hibát követtem el a múltban, amit utólag másképp csinálnék, és nem bírom elviselni a tudatot, hogy nem változtathatom meg? Engedd el! – könnyű azt mondani. Sajnos a helyzet nem éppen ilyen egyszerű. Az egyik alapvetés a megbocsájtásban rejtőzik. Ne ostorozd magad! Értesd meg magaddal, hogy te is ember vagy, hibázhatsz, hiszen nem vagyunk tökéletesek. Amíg nem vagy képes megbocsájtani magadnak a múltbéli tetteidért, nem is fogod tudni feldolgozni azt, és levonni a tanulságot – így nagy valószínűséggel hasonló helyzetben el fogod követni ugyanazt a ballépést, így megint lesz valami, amiért ostorozhatod magad. Nem feladatot megérteni a negatív események miértjét, nem kell magyarázatot keresned rá, és főként nem kell “bűnhődnöd” miatta. Egyszerűen fogadd el a helyzetet, mondd ki hangosan, hogy megbocsájtok magamnak! Nem baj, ha nem sikerül azonnal. Lehet, hogy elsőre nem is fog sikerülni, de amint észreveszed, hogy megint ostorozod magad és hibáztatod a világot, magadat, addig nem fogsz tudni továbblépni. Ne próbálj meg elképzelni különféle forgatókönyveket. Próbáld meg megérteni, hogy a megbocsájtás a legegyszerűbb módja a múlt lezárásának. Nem azt mondom, hogy söpörd a szőnyeg alá a múltadat, és felejtsd el – raktározd el magadban, vond le a következtetéseket, aztán zárd be, hogy csak a tanulság és a fejlődés maradjon meg belőle. Hiszen a legnagyobb hiba az, ha folytonosan ugyanazt a hibát követed el, aztán várod, hogy majd más legyen az eredmény. Hát nem lesz más. Bocsásd meg magadnak a hibáidat.

A megbocsájtás mellett fontos a múltad feldolgozása is. A rohanó világban sajnos nem mindig van lehetőségünk leülni, és átgondolni magunkban az eseményeket – mely az egyik legrosszabb taktika. Ha a problémát besepred a szőnyeg alá, vagy nem beszéled (írod) ki magadból, akkor a feldolozási folymat egyszerűen elmarad, így az emlék újra és újra elő fog jönni a legváratlanabb pillanatokban, ami egyenes út a boldogtalansághoz és a csüggedtséghez. Mindenkinek másképpen megy a feldolgozás. A lényege az, hogy az eset után foglalkozni kell a problémával. Ülj le, és beszéld ki magadból, írd le, rajzolj. Vagy hívd fel a barátnődet/anyukádat, panaszkodd ki magad, mesélj az érzéseidről és kérd ki a véleményüket a témában. Ha inkább magadba forduló típus vagy, fogj egy papírt, vagy ülj le a tükör elé és beszéld át magaddal az eseményeket. A tények után a tények által kiváltott érzéseidre koncentrálj. Ezt mondtam, és ez miatt csalódottságot éreztem. Ezt tettem, és utána kudarcélményem lett. Szakítottam, és utána nagyon magányosnak éreztem magam. Felmondtam, és az új munkahely keresése közben félelem lett úrrá rajtam, hogy nem találok másik munkát és anyagi gondjaim lesznek. Fontos, hogy bontsd ki a problémát. A probléma nem az, hogy felmondtál, hanem az utána való félelem érzése a pénztelenségtől. Tanulságként levonhatod belőle, hogy számodra az anyagi biztonság nagyon fontos, és a bizonytalanságot nehezen viseled. Ha idáig eljutsz, tudni fogod, hogy ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülsz, akkor vagy félreteszel egy összeget biztonsági tartalékként, vagy a felmondásod előtt biztos állást keresel magadnak. Ha ezt az emléket nem bontod le magadban és nem próbálod meg az okokat keresni (melyek az érzelmeiddel függnek össze), akkor legközelebb is ugyanúgy fogsz cselekedni, mely megint szorongáshoz és félelemhez vezet. Aztán lesz megint valami, amin lehet rágódni.

Tehát a képlet nagyjából úgy néz ki, hogy a negatív emlékedet fogadd el, majd dolgozd fel a neked megfelelő módon – vond le a következtetést belőle, értsd meg, miért szorongsz miatta, és mi volt a hibád kiváltó oka, majd ha ezzel is megvagy, zárd be az ajtót mögötte, és a csukott ajtóra írd rá a tanulságot, melyet legközelebb hasonló helyzetben elővehetsz. Aztán bocsáss meg magadnak, és élj tovább a jelenben.