Mi ez? A Vigyázz! Kész! Posztolj! mozgalom Szilvi fejéből pattant ki, azzal a céllal, hogy a magyar bloggerközösséget még jobban összehozza (a blogját és a kihívás leírását alul találod). A kezdeményezés lényege, hogy a tagok kéthetente egy bizonyos témáról elmélkednek, ami előre megadott, ezzel egyfajta közösségi programot alkotva, amely amellett, hogy összetartja a közösség tagjait, az olvasóknak is szórakozási lehetőséget kínál. Most, hogy én is csatlakoztam a programhoz, hétről hétre megosztom veletek az elmélkedéseimet. A program posztjait a “vigyázz-kész-posztolj” címke alatt és a menüben is megtalálhatod. Ha érdekel a program, vagy csatlakoznál, Szilvi honlapján érheted el a szükséges információkat ide kattintva.
Mielőtt elkezdtem volna ezt a bejegyzést, szerettem volna picit tájékozódni a témában. Nekem gyakorlatilag egyetlen jelentős fóbiám van, az pedig a pókoktól való viszolygás. Az arachnofóbia ma a világ egyik leggyakoribb szorongásos megbetegedése – mert tudniillik a fóbiák valójában nem fóbiák, hanem szorongásos jellegű betegségek. A betegek az esetek nagy részében tisztában vannak azzal, hogy a félelmük nem megalapozott, se nem racionális, de képtelenek tenni ellene. A pókiszony esetében és más fóbiák esetében is különböző fokozatok ismertek. Van, akinek csak az okoz gondot, ha a pók a közelében van, de vannak olyanok is, akiknek az is elég, ha egy fényképet látnak egy pókról, vagy ha csak ráutaló jelzést látnak – pl. pókhálót a sarokban.
Nálam a félelem már gyermekkoromban kezdődött. Nem tudom mikor pontosan, de amióta emlékeim vannak, azóta rettegek a pókoktól. Ahogy egyre idősebb lettem, azt gondoltam, hogy a félelem idővel elmúlik, de sajnos csak egyre rosszabb lett. Ha egy fényképet mutatnak pókokról, már attól is rögtön jobban elkezd verni a szívem. Nem ijedek meg, de már érzem az irtózás jeleit, tüneteit magamon. Ha pókot látok a közelemben, azonnal szólok valakinek, hogy tüntesse el, addig le sem merem venni a szememet az állatról és általában sikítok is. Ez a sikítás nem tudatos, nem direkt csinálom, hanem ösztönből jön – ha megijedek, sikítok. Érdekes, mert tisztában vagyok vele, hogy az a pók, ami a szobám sarkában lakik nem veszélyes, nem harap és valószínűleg jobban fél tőlem, mint én tőle, de ezekkel a tudományos magyarázatokkal sem sikerült legyőznöm a félelmemet irántuk.
Vizipók Csodapók – emlékeztek még rájuk?
Nem tett jót az sem a szorongásomnak, hogy gyerekként amikor láttam egy pókot, és sikítottam, a szüleim rámszóltak, hogy na azért ezt nem kell így túlreagálni, meg rosszallóan néztek rám, hiszen nem értették, hogy miért rettegek ennyire, azt gondolták, direkt csinálom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Ez butaság – a reakció ösztönösen jön, izzadni kezdek, a szívem erősebben kezd dobogni, felmegy a pulzusom és szorongást, rettegést érzek, amikor a pók a közelembe kerül. Akkor is, ha tudom, hogy nem bánt, és akkor is, ha tudom, hogy nincsen semmi okom félni tőle – mint ahogy feljebb a tudományos magyarázat résznél is olvasható volt, a fóbia egy szorongásos betegség, amelyről a beteg nem tehet. Előfordul olyan is, amikor egy pók eltávolítása után már attól megijedek, ha egy hajszál, vagy a ruhámból kilógó cérna hozzámér – azonnal megijedek és azt gondolom, ez csakis egy pók lehet. Nem tudom megmagyarázni a félelmemet, nem is szeretném, hiszen az orvosok sem találtak még a fóbiákra a mai napig magyarázatot. Egyesek szerint a fóbiák egy régebbi esemény hatására előjött szorongás tünetegyüttese, azaz, hogy a fóbia egy más jellegű, de lelki eredetű, szorongásos megbetegedésre utal. Más orvosok szerint a fóbiák egy régi, fiatalkori rossz emlék, berögződés okán alakul ki. Minden esetben kezelhetők a fóbiák, de nem javasolt gyógyszeres kezelést alkalmazni, hiszen ezzel egyrészt a szorongás tüneteit nyomjuk el, és csak addig használ eredményesen, amíg a gyógyszereket folyamatosan szedjük – a pszichológusok inkább pszichológiai kezeléseket javasolnak, amivel feltárják a szorongás okát és így próbálják megoldani a félelem csökkentését. Itt általában a nézz szembe a félelmeiddel módszert alkalmazzák, melynek tudata arra a döntésre késztetett, hogy ilyen fajta kezelést soha, de soha ne vegyek igénybe.
A fóbia kezelésére létrehoztak a pszichológusok egy virtuális valóság programot (a továbbiakban VV), amely egy háromlépcsős módszer arra, hogy az arachnofóbiás betegek leküzdjék a szorongásukat. A módszer első lépésében a betegeknek egy kiépített konyhában kell egy egyszerű szendvicset készíteniük, miközben a konyhában egy virtuális pók rohangál körülöttük. A cél az, hogy ne meneküljenek el azonnal, ha a virtuális pók a közelükbe kerül – próbálják meg a feladatot természetesen, nyugodtan elvégezni annak tudatában, hogy egy pók szaladgál mellettük. A következő lépcsőfok már kissé bonyolultabb és nagyobb kitartást igényel: Egy vödörnyi virtuális pókot kell felemelniük a résztvevőknek, majd A-ból B-be vinni a vödröt és ott lerakni. Persze a VV pókjai mászkálnak, ki akarnak jutni a vödörből, illetve egy ki is mászik belőle útközben. Az utolsó lépcsőfok a konkrét érintéses teszt, amely a legjelentősebb pontja a félelem legyőzésének: Egy virtuális pókot kell megmarkolniuk az alanyoknak, amely élethűen mozog, és tökéletesen hasonlít egy igazi pókra – persze a résztvevők tökéletesen tudatában vannak annak, hogy a pókok nem igaziak, csak virtuálisak, mégis tökéletesen olyanok, mintha igaziak lennének. A kezelés nem ígéri, hogy azonnal legyőzhető a félelem, de a kutatások szerint azok a pókiszonyosok, akik korábban másfél méternél nem mertek közelebb menni egy pókhoz, a kezelés hatására nem jelentett nagyobb gondot nekik a 75 cm-es távolság sem.
Utólag még annyival kiegészíteném a bejegyzésem, hogy sokan viccet csinálnak abból, ha valakinek valamilyen szokatlak – vagy mások által nem tapasztalt, átélt – fóbiája van. Tipikus példája, amikor műpókokkal ijesztgetik a pókfóbiásokat, vagy ha a szellemektől félő embereket lepedős akrobatamutatványokkal lepik meg. Lehet, hogy ez annak, aki kitalálja vicces, de azoknak, akik fóbiások, egyáltalán nem. Kérlek benneteket, értsük meg a másik félelmeit, és ne tetézzük azt, mert egyrészt nem vicces, másrészt felháborító. Köszönöm a fóbiások nevében is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: