Emberi mivoltunknál fogva mindannyian rendelkezünk egy értékrenddel, amelyet az évek során begyűjtünk. Ezek lesznek azok az értékek, amelyeket a döntéseinket és a tetteinket a továbbiakban megalapozzák. Az értékrend egy nagyon jó dolog, hiszen meghatároz minket és segít abban, hogy az életünkben a saját igényeinkhez mérten boldogulhassunk. Azonban mint majdnem mindennek, az értékrendnek is van egy hátrányos tulajdonsága, ez pedig nem más, mint az elvárás.
Az elvárások azok a dolgok, amelyeket más emberek támasztanak veled szemben, amiknek ha nem teszel eleget, akkor nem leszel “elég”, vagy nem leszel “jó”. Csak akkor vagy jó nő, ha vékony vagy. Csak akkor vagy tudatos nő, ha elfogadod a testedet. Csak akkor vagy társasági ember, ha társaságban alkoholt fogyasztasz. Csak akkor vagy egészséges, ha soha nem fogyasztasz alkoholt. Csak akkor vagy igazi nő, ha nagy a melled. (Miért, ha kicsi a mellem akkor genetikai hiba vagyok?). Gondolom ezek az elvárások neked is ismerősek. A listát lehetne végtelenbe nyúlóan fogalmazni, de felesleges, hiszen nem lehet összegyűjteni mindent, amit az emberek az életük során mások elé támasztanak. Na már most azt az elején leszögezném, hogy olyan nincs, hogy az összes, eléd támasztott elvárásnak megfelelj. Ha netán sikerülne is, mindig jönnek újabbak és újabbak – amelyeket ha szintén teljesíteni szeretnél, az életed egy végeláthatatlan küzdelem lesz, ami arról szól, hogy másoknak eleget tegyél. Főleg ha még azt a pontot is hozzávesszük, hogy mivel az emberek értékrendje eltér egymástól, nincs két ugyanolyan ember ugyanazzal az értékrenddel – tuti, hogy lesz néhány, ami tökéletesen üti egymást. Szeretném kicsit kisarkítani a dolgot, hogy értsd, miről van szó. A nők egy része egész életében fogyókúrázik – azt sugallja a média, hogy akkor leszel kívánatos nő, ha vékony vagy. Azonban a társadalom egy csoportja azt sugallja – az kilátszó csont csúnya, egy nőn legyen mit fogni. Most akkor legyek vékony, vagy legyen mit fogni rajtam? Lehetetlenség mindkét elvárásnak megfelelned. Ebben a helyzetben el kell döntened, mi az, ami neked tetszik. Tetszik az, ha valakin nincs egy gramm zsír se? Vagy az tetszik jobban, ha van két kerek méretes melled és egy kerek, nőies feneked?
Ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben dönts, fontos, hogy felállítsd a saját értékrendedet. Mi az, ami neked fontos? Mi az, ami hosszútávon szolgálja a te boldogulásodat és az igényeidet? Te akkor érzed jól magad, ha nőies a testalkatod, és van rajtad mit fogni? Ezzel máris kiütötted az egyik elvárást a fenti listából. Nem azt mondom, hogy ne hallgass meg másokat. Azt mondom, mérlegelj: Mi az, ami neked fontos? Ha ezt nem teszed, és annak alapján éled az életedet, hogy mások mit mondtak, akkor az életed egy végeláthatatlan megfelelni akarásról fog szólni, ami azon kívül, hogy teljesen kizsigereled magad és teljesen kiégsz semmi másra nem fog szolgálni. Most jöhet az a rész, hogy de én azért mondom ezt neked, mert jót akarok. A szülők nagy része azért biztatja a gyerekét arra, hogy tanuljon és menjen egyetemre, hogy később majd olyan állást kapjon, amivel egész életében meg tud élni és nem lesznek anyagi gondjai. Más viszont azt szorgalmazza, hogy inkább a szakmunkás iskola a megfelelő választás, mert azzal biztosan kapsz állást, hiszen annyi hiányszakma van, hogy ezzel biztosan el tudsz helyezkedni és hosszútávon biztosíthatod a jövődet. Neked mi a fontos? Tanulj ki egy szakmát az ipariban és egyet az egyetemen is, azért, hogy mindkét elvárásnak eleget tegyél? Utána lesz, aki azt mondja, hogy ne tanulj túl sokat, mert túlképzett leszel és akkor nem fogsz állást kapni. Tehát gyakorlatilag bárhogy is döntesz, lesz egy csoport, akinek egyezik az értékrendjével a döntésed, és lesz az a csoport is, akiével nem egyezik. Lehetetlen minden elvárásnak eleget tenni, és nem is kell.
Kép innen: www.demotivalo.net
Azt mondom, hallgass meg másokat, kérj tanácsot, véleményt, de a végső döntést te hozd meg: Mégpedig annak alapján, hogy hosszútávon mi szolgál téged. Ha azt mondják a szüleid, hogy orvosnak kell tanulnod, mert mindenki orvos volt a családban, de téged nem érdekel, akkor két helyzet közül választhatsz: Orvosi diplomát szerzel, majd az egészségügyben helyezkedsz el. Az eredmény a családodra nézve: A családod büszke lesz rád, és lesz mivel dicsekedni a szomszédnak. Az eredmény rád nézve: Egész életedben olyan munkát fogsz végezni, amit gyűlölsz, rossz szájízzel mész be minden nap dolgozni, ezáltal a munkádat sem fogod tudni megfelelően elvégezni, stresszes leszel, szorongás lesz úrrá rajtad, ami majd a környezetedre is kihat, és boldogtalanul fogod leélni az életedet, vágyakozva egy olyan szakma után, amit nem tanultál ki a szülői nyomásra. Persze ha időben rájössz, hogy rosszul döntöttél még változtathatsz (van, hogy az ember közben jön rá, hogy rossz úton jár, erről már írtam, ide kattintva elolvashatod). Nézzük a másik oldalt. Gondos mérlegelés után úgy döntesz, a családod elvárásaival szembe mész, és kitanulod azt a szakmát, ami téged igazán érdekel és hosszú távon boldoggá tesz. Az eredmény a családodra nézve: Kivívod magadra a haragukat, csalódottak lesznek (amit valószínű egész életedben a szemedre fognak hányni) és úgy fogják érezni, hogy nem azt az életet éled, amit szántak neked (előre bocsátom, erről is megérné írni egy cikket, hogy miért “szánják” az életed neked, miért te építed fel). Az eredmény rád nézve: A munkád a hobbid lesz, jó kedvvel mész minden nap dolgozni és szívesen fogod csinálni a munkád – ezáltal jobb eredményeket érsz el -, hosszú távon boldoggá tesz és így boldog, teljes életet élhetsz. Akárhogy is vesszük a kérdést, itt valaki csalódni fog – vagy te, vagy a családod. És most akkor kitérhetünk arra is, hogy a saját boldogságod önzőség lenne? Önző, egoista dolog dönteni a saját életedről, amit neked kell leélned, felépítened, végigcsinálnod, és vajon megéri-e szembemenni az elvárásokkal azért, hogy te aztán teljes életet élhess? Önzőség lenne ellentmondani mások elvárásainak (a hierarchikus rendszerekben még bonyolultabb, szülő-gyerek, főnök-beosztott, tanár-diák) a te boldogulásod érdekében?
A saját életedet te éled. Attól, hogy te döntéseket hozol, hogy az utad során melyik válaszúton mész tovább, az mások életét se nem befolyásolja, se nem változtatja meg. Lehet, hogy rosszul fogsz dönteni – ennek következményeit ugyanúgy neked kell viselned. Neked kell elszámolnod saját magaddal (nem a szüleiddel, vagy a pároddal, vagy a szomszéddal, aki azt mondta, hogy csak akkor vagy valaki, ha…). Nyilván most nem arra a részre gondolok, amelyek mások életét is befolyásolják. Itt csak azokról a dolgokról beszélek, amelyek csak a te életedet érintik és amelyek nem befolyásolják mások életét. (Például attól, hogy ha a szomszéd azt mondja, ne lopj, akkor nem mondom, hogy de, és kirabolok egy bankot, mert ez butaság lenne, és rajtad kívül sok embert érintene.) Vannak azok a döntések, amelyeket neked kell meghoznod, úgy, hogy a döntésed kapcsán több oldalról többféle elvárást támasztanak eléd, amelyeknek meg “kell” felelned, de persze az elvárások elképzelhető módon ütik egymást. Önzőség az, hogy szabadon döntesz arról, hogy a saját utadon melyik irányba mész tovább, mit tanulsz, mi a munkád, milyen márkájú a kocsid, vagy milyen a lakásod? Van, aki azt mondja, vegyél francia autót, azokkal nincs baj. Van, aki szerint a német kocsik a jók, a franciák megbízhatatlanok. Mindig lesznek ellentmondások, de hidd el, az, hogy szabadon döntesz a saját életedről, nem önzőség, amíg ez a döntés mást nem érint. Ezt kiemelném, mert nyilván ha bulit csapsz egy társasházban éjszakánként, az másokat is érint, így nyilván illik figyelembe venni a szomszédaidat – ez egy olyan helyzet, ahol a döntéseddel másokat is befolyásolsz. De az, hogy te irodalmat, vagy matekot tanulsz az egyetemen, attól másnak nem lesz sem rosszabb, sem jobb, így a döntéseddel nem ártasz senkinek.
Na jó, de mi van akkor, ha valakit vérig sért, hogy nem feleltem meg az elvárásának? Tegyük fel, a szüleid azt mondják, szakmunkás iskolába menj, válassz egy szimpatikus szakmát, azzal majd el fogsz tudni helyezkedni. Tegyük fel, hogy téged a pszichológia érdekel, amihez egyetemi diploma kell. Tegyük fel, felismered azt, hogy a szüleid jót akarnak, de te mégis úgy döntesz, hogy hosszútávon azt az utat választod, ami a te érdekeidet szolgálja, és jelentkezel pszichológiára. A szüleid teljes ellenszenvét kivívva ezzel magad ellen. Mi legyen ilyenkor? Na már most a téged érintő döntések ahogyan az egyértelmű is, csak téged érintenek. Attól, hogy te mit tanulsz, az a szüleid életét nem fogja befolyásolni. Jogosan háborodnak-e fel azon, ha nem úgy csináltad, ahogy ők mondták? Nyilván ők jogosnak fogják gondolni, te pedig nyilván nem. De ettől függetlenül nekik el kell tudni fogadni azt, hogy a te életedet az szolgálja hosszútávon, ha azt tanulod, amire igazán vágsz. Hallgasd meg az érveket, a véleményeket, de a végső döntés a saját életedről a te kezedben van.
Na de mivan, ha rosszul döntesz? Mi van, ha kudarcot vallasz és hasraesel, úgy, hogy szembementél mások elvárásaival? Na akkor jön a tipikus én megmondtam, meg hallgattál volna rám duma. Szuper. Köszi! Van egy mondás, így szól: A kudarc a siker előfeltétele. Ha saját döntést hoztál, a saját életedre vonatkoztatva (tehát mások életét nem befolyásolja), akkor a következményeket is egyedül neked kell viselned. Rosszul döntöttél, elbuktál, akadályba ütköztél, vagy rájöttél, nem jársz jó úton? Nem baj. Állj fel, igazítsd meg a koronád, és menj tovább – mondja egy másik mondás. Ne hagyd, hogy mások megingassanak – a kudarc tökéletes arra, hogy azt gondold, mégiscsak úgy kell élnem (éreznem, tennem), ahogy mások mondják, ilyenkor hajlamos vagy visszaugrani az elvárások körforgásába. Ne tedd! Állj fel és menj tovább. A hasraesés és a tanulság között szoros a kapcsolat. Ha elestél, már tudod, hogyan kell folytatnod. Vagy akár felállhatsz és dönthetsz másképp, választhatsz másik utat is, ahogy jónak látod.
Ne felejtsd el, az életedet te éled. Te vagy benne, te vagy a részese. Nálad jobban senki nem tudja megmondani, mi a jó neked. Te tudod egyedül, téged mi érdekel, mi az, ami vonz. És hosszútávon egyértelműen az az út vezet a boldog élethez, ha azt teszed, ami hosszútávon a te életedet szolgálja. A döntéseidet ne mások (eltérő, egymással ellentétes) értékrendje szerint hozd meg, hanem az alapján, hogy téged mi tesz boldoggá. Válaszd azt az utat, ami a célodhoz vezet (a sajátodhoz, ne máséhoz). Kivívod mások ellenszenvét? És? Úgysem fogsz tudni mindenkinek megfelelni. Be kell vállalnod a konfliktushelyzetet a saját életed érdekében. Hallgass meg minden véleményt. Kérj tanácsot. Kérd meg a környezeted, hogy támasszák alá az érvelésüket. De ne kérd meg őket, hogy mondják meg, melyik utat válaszd. Nem látnak beléd, nem tudják, ki lakik a testedben és nem fogják tudni helyetted eldönteni, hogyan éld az életedet. Haladj az utadon a saját értékrended szerint, és önmagadat valósítsd meg, ne mások elvárásait. Persze csak úgy, hogy ezzel nem ártasz másoknak. A saját életedről szóló, mások életét nem befolyásoló tényezőkről neked kell dönteni – és a döntésedet nem kérheti rajtad számon senki, ezt ne felejtsd el. Boldog életet!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: