Varázsdoboz

Monday Morning

„A reggel nehezen ébredők az ébresztő időpontjában sokszor még a mély alvás fázisának közepén vannak, s ezért jelent számukra óriási megpróbáltatást a korai felkelés” – magyarázza Achim Kramer berlini chronobiológus.

   Gondolom a helyzet nem csak nekem ismerős. 🙂 Az emberek nagy része reggel munkába indul, melyet sokszor korai ébredés, sötétben tapogatózás, támolygás és eszeveszett tempóban való készülődés követ – általában azért, mert ha korán kell kelni, akkor az a 10 perc plusz alvás is rengeteget számít. A korai ébredés senkinek nem a kedvence, de könnyebbé tudjuk tenni azokat a megfelelő ismeretanyag segítségében. Lássuk az én tippjeimet, hogy jól induljon a nap.

monday_morning

Kép innen: http://fc02.deviantart.net/fs71/i/2014/017/1/a/

   Az alvási ritmus és a kelés már a lefekvés előtt elkezdődik – néhány előkészülettel nyugalmassá és stresszmentessé tehetjük a reggelünket. Én minden este kikészítem a másnapra szükséges tárgyakat, erről a lépésről és a tapasztalataimról már olvashattál itt. Ha előző este kikészítesz mindent, amire másnap reggel szükséged lesz, rengeteg időt spórolhatsz meg a készülődés során. Gondolom mindenkinek ismerős, amikor felkelés után órákig töprengsz a gardróbodban, hogy mit vegyél fel. Mivel ilyenkor még félig alszol, az agyad sem funkcionál a maximumon, így a napi outfited kiválasztása is sokkal több időt elvesz. Ha már előző este kipakolod a szettedet – én az ékszereket, fehérneműket, egyéb kiegészítőket is hozzácsapom -, akkor másnap reggel csak magadra kell kapnod őket. Hasonlóképpen vagyok minden mással, amire aznap szükségem lehet: Bekészítek a kézitáskámba mindent, amit magammal kell vinnem. Kocsikulcs, igazolványok, befizetendő csekkek, bevásárlólista – ha boltba kell mennem – és így tovább. Ha egyszer leméred, hogy mennyi időt vesz igénybe reggelente, kómában elvégezni ezeket a tevékenységeket, akkor meg fogsz lepődni, mennyi pepecseléstől kíméled meg magad, ha előző este kikészülsz holnapra. Ennél a pontnál megemlíteném, hogy nem csak a napodra, hanem a reggeli rutinodra is hasonlóképpen készülhetsz elő. Ha bekészíted a kávé/teafőzőt, másnap csak meg kell nyomnod a gombot és a gép elvégzi a feladatát helyetted. Sok reggeli menüt is előkészíthetsz, amit másnap reggel csak ki kell sütni, vagy csak elő kell venni a hűtőből és bekebelezni. Ha csomagolt ebédet viszel magaddal, előző este ezt is bekészítheted a dobozkádba, így csak fel kell kapnod és vinned.

   A megfelelő ébredéshez az alvás minősége is rendkívül fontos. Hiszen rossz levegőjű, rendetlen szobában nem tudod megfelelően kialudni magad. Lefekvés előtt pár percre nyisd ki az ablakodat és pakolj el a szobában. Sokkal nyugodtabban fogsz aludni, ha friss a levegő és rend van körülötted. Ügyelj a szoba hőmérsékletére is. Tudományosan bizonyított tény, hogy a hálószoba levegőjének hőmérséklete legyen némileg kevesebb, mint amit napközben kellemesnek érzel – persze úgy, hogy ne fázz -, de inkább legyen hűvös, mint dögmeleg. Este lefekvés előtt lehetőleg próbáld kikapcsolódással tölteni az időt, ne agyalj a másnapi teendőiden és ne stresszelj. Kerüld az elektronikai eszközök használatát, inkább olvass, vagy beszélgess valakivel. Akár meditálhatsz vagy elvégezhetsz néhány nyugtató jógagyakorlatot is. Ha nehezen alszol el, vegyél egy forró fürdőt, majd dönts be egy pohár langyos tejet – mennyei altató.

   Ahhoz, hogy elkerüld a reggeli kapkodást, fontos, hogy tudd, mennyi időre van szükséged a nyugott készülődéshez. Ezt a legjobban úgy tesztelheted, ha egy szabad órádban reprodukálod a reggeli rutinodat. Nézd meg mennyi az idő, vagy állítsd be a stoppert, és nem rohanva, hanem normál tempóban végezz el minden olyan tevékenységet, amelyeket reggelente szoktál: Ágyazz be, szellőztess ki, idd meg a kávéd, reggelizz valami finomat, öltözz fel, készítsd el a sminkedet és a frizurádat. Mennyi időbe telt? Most már tudod, mikor kell pontosan felébredned ahhoz, hogy kapkodás nélkül is időben elindulhass a munkába/suliba. Érdemes pár percet még rászámolni, mert a reggeli kóválygásba előfordulhatnak kisebb balesetek – én például rendszeresen kiöntöm a kávét a konyhapultra, vagy kávét főzök kávé nélkül. Ilyenkor időt veszítek, de ha 10 percet rászámolok a készülődési időre és ennyivel korábban ébredek, akkor sincs gond, mert van időm eltakarítani a romokat és folytatni a rutint.

   Ha már a rutinnál tartunk, akkor érdemes összeírnod egy listát arról, milyen tevékenységeidet kell elvégezned reggelente. Ez így bután hangzik, hiszen ki ne tudná, hogy fogat kell mosni indulás előtt, vagy be kell zárni az ajtót – de hidd el, sokat segít, ha van egy rutinod, amin pontosan látszik mit mi követ. Én sokszor kapom magam azon, hogy csak ácsorgok egy helyben és nézek magam elé: Most vajon öntözzem meg a virágokat, vagy ágyazzak be előtte? Ha van egy lista, ami szerint haladhatsz, akkor a reggelek hatékonyan és gördülékenyen telnek majd el. A listádat tarthatod az éjjeliszekrényen vagy akár a hűtőre is kiragaszthatod. Támpontként leírom az én listámat, amely részben FlyLady reggeli rutinja alapján, részben a saját igényeim szerint készült.

1. Kinyitom az ablakot a hálószobában. Amíg a szoba szellőzik:
2. Adok reggelit Gyömbérnek (oroszlánfejű nyuszi) – általában pucolt répát, vagy bazsalikomot reggelizik.
3. A reggeliztetés közben elindítom a kávégépet – nagyjából kész lesz a friss kávé, mire végzek az etetéssel. Tehát: Megiszom a kávém és egy nagy pohár vízzel beveszem a vitaminjaimat (Magnézium, Zink, Rosttabletta, Zsírlekötő) és az állandóan szedett gyógyszereimet.
4. Felöltözök és elkészítem a sminkem és a frizurám. Előtte megmosom az arcom, fogat mosok.
5. Becsukom a hálóban az ablakot, beágyazok és elpakolom az éjjel felgyülemlett ezt-azt. (Telefontöltő a fiókba, papírzsepik a kukába.)
6. A fürdőszobában elvégzem a Turbó Törlést.
7. Meglocsolom a növényeket.

   Én nem szoktam reggelizni, ami tudom, rossz szokás, de ha neked nem árt, vagy szereted a reggeli étkezéseket, akkor gyűjtöttem néhány képet a Pinterest albumomból, ha ötlethiányban szenvedsz. Van közöttük előző nap elkészíthető, vagy elcsomagolható reggeli is. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!