Valamelyik nap vettem észre a legnagyobb közösségi oldalon egy fényképet, ami hosszas gondolatmenetet indított el bennem. Ez volt az.
Figyelem, a következő monológ kiakadást tartalmaz.
Sajnos az internet tele van nőket becsmérlő, minősítő, jelzőkkel illető képekkel, idézetekkel, párbeszédekkel. Már a természet is úgy alakult ki annak idején a szaporodás apropóján, hogy a nők és a férfiak egyenrangú lények. Mindannyiunknak kettő szeme van (átlagos esetben), 32 fogunk van, illetve 5 lábujjunk mindkét lábunkon. A szaporodás se férfi, se nő nélkül nem működhet. Ennek ellenére az évszázadok során a történelemben folyamatosan kialakult a nők és a férfiak közötti különség. Minket nőket lealacsonyítottak, míg a férfiak felemelkedtek. Hamarosan használati tárgyakká váltunk, akiknek feladatot kellett teljesíteni a megélhetésünkért. A 21. századra ez valamelyest megváltozott, ha figyelembe vesszük a kezdetleges női emancipációt. Nem véletlenül használom a “kezdetleges” szót, hiszen ha az emancipáció működőképes elmélet lenne, akkor a fenti és ehhez hasonló képek nem léteznének. Nem, mi nem arra vagyunk valók, hogy tömjenek minket, vagy hogy a konyhában legyen a helyünk. Nem vagyunk állatok. Érző, emberi lények vagyunk. Saját gondolatokkal, saját személyiséggel. Ha egy férfi visszaküldi az ételét az étteremben, mert nem ízlik, kicserélik neki, és elnézést kérnek. Ha a nők teszik ugyanezt: Hisztizik. Nem hisztizünk. De mint minden ember, nem cselekszünk akaratunk ellenére, illetve ha valamiről más a véleményünk, annak hangot adunk. Érvekkel támasztjuk alá az elméletünket, és megindokoljuk, szerintünk az miért jó. Elfogadjuk a másik véleményét, és tiszteletben tartjuk, de attól még nem kell fejet hajtanunk és bólogatnunk. Nem hiszem, hogy természetes dolog, hogy amíg a férfi sörözik a tévé előtt, mi a konyhában gürizünk látástól mikulásig, hogy a férfitársadalomnak jót tegyünk. Nem vagyunk rabszolgák. Mi is tanulunk, kőkemény éveken át, hogy fejlesszük magunkat. Felépítjük az életünket az alapoktól kezdve. Önerőből. Azért, mert tanulni és tapasztalni akarunk, azért, hogy megálljunk a saját lábunkon. Hogy elérjünk valamit. Ezért keményen dolgozunk, mert olykor sokkal nehezebb nekünk érvényesülni, mint férfi társainknak.
Nem vagyunk szexjátékok. Nem azért vagyunk, hogy széttegyük a lábunkat, ha a férfi társadalom úgy akarja. A szex nekünk is örömszerzésre szolgál. Azzal az emberrel, akivel kölcsönösen szeretnénk átélni a testi gyönyöröket. Nem használhatja ki a testünket senki, hiszen mi magunk rendelkezünk felette. És senkinek nem áll jogában kihasználni minket, csak mert mi alacsonyabbak és gyengébbek vagyunk a férfiaknál – fizikailag.
Mert a női lélek sok mindent kibír. Egyetlen zokszó nélkül. Nem panaszkodunk. Végigjátszuk a játékot, akadályokon, bökkenőkön, kudarcokon át. Lelki erővel, akaraterővel, nagy szívvel. Ugyanannyit dolgozunk, mint ti kedves férfiak. Csak munka után amíg ti söröztök, mi rendben tartjuk a lakást, ahol ti is éltek. Nem csak a saját ruhánkat mossuk ki és nem csak magunkra főzünk, hanem rátok is. Nem csak a saját gyerekünket neveljük, hanem a tiéteket is, amíg ti egyik csatornáról a másikra váltotok. Mi tartjuk fejben a családi ügyeket, tervezünk, szervezünk. Eközben igyekszünk szépek, kívánatosak lenni. Vigyázunk a testünkre. Tetszeni akarunk nektek. Aztán este, amikor hulla fáradtan bedőlünk az ágyba, lehet, hogy már fáradtak vagyunk a franciázáshoz. Ha azt mondjuk, fáj a fejünk, valószínűleg úgy is van. Nem azért, mert hisztizünk. Fáradtak és kimerültek vagyunk. Nulla szabadidővel. Ha megkérünk, hogy segíts a háztartásba, kudarcként éljük meg. De emberek vagyunk. A fizikai tartalékaink idővel kimerülnek. Segítségre van szükségünk. De mindent megteszünk azért, hogy hátteret és biztos rendszert tudjunk a családunk mögött. Egy jól felépített, biztonságos várat alakítsunk magunknak és a családunknak.
Igen, néha kiborulunk. Néha vannak nekünk is rossz napjaink. Néha el vagyunk keseredve és szomorúak vagyunk. Van, hogy kilátástalannak érezzük a helyzetünket. De mindig felállunk és továbbmegyünk. Erősek vagyunk lelkileg. Kibírunk mindent és még a legmélyebben is ragyogunk. Kiállunk magunkért és az elveinkért. Nem hagyjuk magunkat, ha lekezelnek minket.
Bánt minket, amikor lenéznek ránk. Amikor szembesülünk az interneten azzal, hogy csak két mell és egy punci vagyunk. Annyit dolgozunk azért, hogy elismerjenek minket. Küzdünk nap, mint nap, hogy feljebb törjünk. Hogy ne csak egy tárgynak tekintsenek minket. Hogy elismerjék a munkánkat, hogy ne nézzenek hülyének, ha vannak céljaink és álmaink. Hogy ha új autónk van, vagy márkás cipőnk ne mondják azt, hogy “biztos gazdag férjet fogtunk”. Igen, vannak kivételek, mindenhol vannak. De minket akkor is elítélnek sokszor, amikor tényleg letettünk valamit az asztalra. Megszólnak minket, ha csórók vagyunk, azt mondják, szar alakok vagyunk, mert nem csinálunk semmit. Ha dolgozunk becsületesen, és spórolunk, gyűjtünk az álmainkra, akkor biztos gazdag pasit fogtunk. Ha nem szexelünk eleget a szerintetek normálishoz képest, prűdek vagyunk, ha szexelünk, akkor ribancok. Megítéltek az alapján, hány férfival feküdtünk le. Ha ti sokkal, kedves férfiak, menők vagytok, mi kurvák. Miért nem fogadja már el a társadalom, hogy mindenki rendelkezik a saját teste felett? Nem jogosít fel senki arra, hogy megítélj a viselt dolgaim alapján. Nem látsz bele a lelkünkbe. Nem tudod, mi zajlik belül, kérlek ne ítélj.
Nem vagyunk tárgyak. Nem csak két mell és egy p*nci vagyunk. Nők vagyunk. Kérlek becsüljetek meg minket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: