Varázsdoboz

Önérvényesítés – asszertivitás?

Az asszertív kommunikáció – de nevezhetjük erőszakmentes kommunikációnak is – lényegében egy olyan önérvényesítő magatartás, melynek alapja az empátia, a tolerancia és a problémamegoldó magatartás, mindezt úgy, hogy a kommunikáció folyamán egyik fél sem sérül. Tárgyalástechnikai szakszóval élve ezt hívjuk win-win magatartásnak, azaz egy olyan kommunikációs helyzetnek, konfliktuskezelési eszköznek, melyből mindkét fél nyertesen kerül ki…. Tovább »

A perfekcionizmus csapdája

Van egy ötletem, hogyan utáld meg magad. Teljesen. Totálisan. Úgy hívják, maximalizmus. Légy te is maximalista! Sőt, lehet, hogy már az is vagy. Nagyszerű! Akkor számíts rá, hogy hamarosan kiégsz. Elégedetlen és feszült leszel. Folyamatos szorongásban élsz majd. Az emberi kapcsolataid tönkremennek, túlteljesítesz, képtelen leszel kipihenni magad. Folyamatos elégedetlenség lesz úrrá rajtad, mindezt úgy, hogy… Tovább »

Hétzárta – Fejezd be a vádaskodást!

Nemrégiben részletesebben is tanulmányoztam Brian Tracy főnix szemináriumának előadásait, és többször is vissza kellett térnem a negatív érzelmekről szóló epizódhoz. Eltartott egy darabig, mire megértettem, honnan erednek és mi a gyökerük ezeknek a tényezőknek, és elkezdtem kutakodni a saját környezetemben, hogy igazolást találjak a felvetésekre. Biztosan neked is van olyan ismerősöd, aki folyton folyvást csak… Tovább »

A szisztematikus kételkedőknek

Amikor azt mondjuk, siker, az emberek nagy százaléka valami megvalósíthatatlan, lehetetlen dologra gondol. Én ezt a jelenséget hívom fogalomzavarnak, amikor egy fogalom jelentésével nem vagyunk százszázalékosan tisztában, így elítéljük, lehetetlennek és hiteltelennek tartjuk. Ezek a téves jelentések főként azoknak a fejében fogalmazódnak meg, akik szkeptikusak, hitetlenek egyes témákkal kapcsolatban, mint olyan, a pszichológia, az önismeret… Tovább »

Hétzárta – Manipulátorok hálójában

Korábban már írtam nektek a bűntudatról és a bűntudatkeltésről, mint a manipuláció egyik leghatásosabb, és egyik leggyakoribb eszközéről. Negatív szokásaink és berögződött magatartásformáink alapja a destruktív kritika. Az a fajta kritizálás, amelyet gyerekkorunkból hozunk. A felnőttkori viselkedés, a szellemi betegségek, a gyerekkori traumák feldolgozatlansága, az önkorlátozó hiedelmek, a belső gátak nagy része mind a gyerekkorból… Tovább »

A siker mesterfogása

Annyit beszélünk manapság az önmegvalósításról, a sikereink eléréséről, a karrierünkről és arról, hogy vágyainkat valósággá váltsuk. Ekkor jönnek elő az önsegítő könyvek, a vonzás törvénye, az univerzum/Isten/Ősanya segítsége, az imák, a fohászok, a különféle rituális eljárások – ám mind egy dologban tévednek. Ahhoz, hogy sikeressé váljunk, meg kell értenünk agyunk működését. Sikert akkor érhetünk el,… Tovább »

Bűntudat – a belső ellenség

Elgondolkodtál már azon, vajon mi az oka annak, hogy vannak, akik szinte sosem éreznek lelkiismeret furdalást, míg vannak olyanok, akik szinte állandó bűntudattal élnek együtt? Miért van az, hogy egy adott tett csak a társadalom egy részéből vált ki bűntudatot, míg a másik oldalból egyáltalán nem? Az okok kora gyerekkorban keresendőek. Gyermekként a szüleink felelnek… Tovább »

A hét lelki törvény

Hiszel a gravitációban? A gravitáció törvényét sosem kérdőjelezzük meg – elfogadjuk annak létezését, és még akkor is törvényként tekintjük, ha nem hiszünk benne, nem értünk vele egyet, vagy meg szeretnénk cáfolni: Hiszen a gravitáció tény, nem vélemény. Hasonlóképpen van ez a lelki törvényekkel is. Az anyagot Jack Canfield egyik előadásából vettem, ahol összeszedi nekünk a… Tovább »

Mit gondolsz, ki vagy te? Az önbecsülésről.

Rengeteget beszélünk manapság az önbecsülésről, az önbizalom erősítéséről és az önszeretet lényegességéről. A lelkünkkel mélyebben foglalkozni, mint olyan, nagyon népszerű lett, főleg a spirituálisabb beállítottságú emberek körében. Valójában a téma mindig is jelentős volt, csak nem ismertük fel a jelentőségét. Ma már tudjuk, hogy az önbecsülés az, ami befolyásol a tetteinkben, az önérvényesítésben, a döntéseink… Tovább »

Írd át a negatív múltat!

Te kit hibáztatsz az önkorlátozó hiedelmeidért? A szüleidet, az akkori osztályfőnöködet, vagy a szomszéd nénit? Pontosan meg tudod mondani, hogy azért vagy sikertelen, feszült, frusztrált, mert a múltadban olyan események részese voltál, amelyek kihatással vannak a jelenlegi életedre? Valójában a bűnbak az agyadban keresendő. Hogyan írhatod át a bevésődött emlékeket? Kutatók bebizonyították, hogy a memóriád… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!