Varázsdoboz

Tündökölj lilában szenteste

Hamarosan itt vannak az ünnepek és már én is karácsonyi lázban égek. Maximalista révén igyekszem jó előre eltervezni minden mozzanatot – már nem azért, mert nem tudok spontán lenni, de szeretem, ha a váratlan helyzetek sem érnek felkészületlenül. Ahogyan nem hagyom a vásárlást az utolsó pillanatra, úgy az ajándékokat is igyekszem időben megvásárolni, valamint a… Tovább »

Gesztenyés decembert!

Bizarrnak tűnhet, de gyermekként hatalmas lelkesedéssel vártam november elsejét, és az azt követő Halottak napját. Bizarrnak tűnhet, de ezeken a napokon mindig melegség volt a szívemben. Akkoriban a családommal ez a két nap közös program volt. Együtt jártuk a temetőket, gyújtottuk meg a mécseseket és emlékeztünk meg az elhunyt szeretteinkről. A kis város, ahol születtem,… Tovább »

Cicaszem és csókos ajkak – fázisfotókkal

A téli időszak számomra mindig nagyon inspiráló. Legyen szó lakberendezésről, utazásról, dizájnról, divatról, vagy éppen sminkről. Ilyenkor mindig megjön a kedvem a kreatívkodáshoz, ez nincs másképp a sminkelésben sem. Szívesen sajátítok el új technikákat, próbálgatom az új trendeket, és végül mindig találok egy-egy olyan módszert, ami jól áll, amivel gyorsan elkészülök, és amit szívesen viselek… Tovább »

Francia sikk

Az elmúlt pár évben úgy hozta az élet, hogy nem volt lehetőségem, ami azt illeti inkább hangulatom megélni azt az állapotot, amit úgy nevezek, a téli varázslat. Számomra mindig a december az év leginkább hangulatos időszaka – amellett, hogy ilyenkor elindul a nagy karácsonyi hajtás, a másik oldalról mégis előbukkan a várva várt készülődés, a… Tovább »

Rendszerezés a fürdőszobában

Gyakran kapom magam azon, hogy nőként tusfürdők, szappanok és különféle csodaszerek sokaságával találom szembe magamat a fürdőszobámban, és minden egyes alkalommal azon kapom magam, hogy képtelen vagyok egy rendszerezési struktúrát felállítani, amellyel praktikusan, de mégis a rend látszatát keltve tárolhatnám a cuccaimat. Korábban sosem értettem, mire valók a boltok polcain fellelhető tároló dobozok, rekeszek, fiókos… Tovább »

Konyhai rendszerezés felsőfokon – inspirációk

Gyermekkorom óta imádom a konyhákat – legyen az klasszikus, modern, elegáns, vagy minimalista. Egy jól felszerelt konyha számomra akkor lesz igazi, ha megtalálok benne minden alapanyagot, amelyekre szükségem van – így akármikor összedobhatok egy édes desszertet, vagy egy jó limonádét. Azonban a rengeteg termék és hozzávaló tárolásával gyakran meggyűlik a bajom – a szanaszét liszteszacskók,… Tovább »

Álomotthon – megvalósítható?

Tévesen gondolod azt, hogy a magazinokban fotózott enterirőrök számodra mindig is elérhetetlenek maradnak. A legtöbbjükben az a közös, hogy már egy meglévő berendezést kombinálnak a megfelelő anyagokkal, színekkel és hangulatokkal – így teljesen egyedi, luxushatást keltő stílust érnek el. Ez a bejegyzés arra hivatott, hogy bebizonyítsam, hogy akár vékony pénztárcával is megvalósíthatod mindazt, ami eddig… Tovább »

A fehér a lakberendezésben

A fehér az enteriőrtervezők körében mindig is elegáns stílusnak számított – azóta is kiüthetetlen a trendből, nem véletlenül. A világos stílusban berendezett otthonok jellegzetessége, hogy a formavilágtól függően elegáns, modern, minimalista, vagy klasszikus hatást egyaránt elérhetünk. Tévedés az, hogy a fehér komor és unalmas – csak a megfelelő színekkel, anyagokkal és formákkal kell őket kombinálni…. Tovább »

Inspirációk díszpárnához

   A díszpárnák és a színes ágyneműk, huzatok már régóta szerepelnek a profi enteriőrök felületén – nem véletlenül. Akármilyen teret – legyen az moder, minimalista, klasszikus -, feldobhatunk néhány hozzá illő díszpárnával. Nem csak színekkel és a mintákkal játszhatunk, akár többféle anyagot is kombinálhatunk, valamit rusztikus, szokatlan, vicces, bohém alakú párnákat is kitehetünk az otthonunkba… Tovább »

Inspiráció – Menta otthonok

   Ma megint egy szuper galériát hoztam nektek. Az ihletet egy manapság nagyon divatos szín, a menta adta a galéria összeállításához. Olyan otthonok képeit gyűjtöttem össze, ahol világos színű otthonokat mentaszínnel tesznek még hangulatosabbá és egyedibbé. A menta szín az elmúlt pár évben lett nagy divat, nem csak a lakberendezésben, hanem divatban egyaránt. Egyre gyakrabban… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!