Varázsdoboz

Ugrás! – Legyen? (frissítve)

Néhány évvel ezelőtt kezdett el behatóbban is foglalkoztatni a kérdés arra vonatkozólag, hogy egyes emberek miért sikeresebbek másoknál, hogy mi az oka, hogy míg egyesek kiegyensúlyozott, harmonikus életet élnek, magas egzisztenciával, megvalósított célok és vágyak halmazával a hátuk mögött, boldog kapcsolatban, boldog gyerekekkel és boldog kutyával/macskával, addig mások folytonosan állandó panaszáradattal bombáznak minket a tönkrement házasságukról, a pénzügyi helyzetükről, vagy éppen a munkahelyi stresszről – és nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a helyzet javuljon. Persze mindig találnak felelőst a saját sorsukért. Szidják a kormányt, a főnököt, a férjet/feleséget, sőt, még a szomszédot, vagy éppen a borzasztó családi hátteret.

Több kutatás is alátámasztotta már azt a tényt, hogy az, hogy valaki mennyit és mit ér el az életben, hogyan halad az önmegvalósítás útján, azt nem befolyásolja sem az intelligencia, sem a családi háttér, sőt, még a külső jegyek sem. Hiszen nem lehet, hogy úgy születünk a földre, hogy az életünk előre meghatározott forgatókönyv szerint íródik.

A célt, ahova ugrani készülsz, úgy hívják, siker. Na de mit jelent ez pontosan? Milliókat, nagy házat, elismertséget és hírnevet! – mondhatnád. Valójában nem ezt jelenti. A siker nem más, mint elérni mindazokat a célokat, amelyeket kitűztél magad elé: Boldog házasságot, három gyereket, egy diplomát, egy tanfolyam elvégzését, vagy egyszerűen azt, hogy megtanulod elkészíteni a kedvenc receptedet, vagy hogy végre megveszed azt a ruhát, amelyet már hetek óta nézegetsz a bevásárlóközpontban. A siker nem jelent sem pénzt, sem nagy házat, sem csúcsmodern autót – sikeresnek lenni annyi, mint lelki nyugalomban, harmóniában és boldogságban élni az életedet.

Egyszerűnek tűnik mindez, nem igaz?

Valójában nem az. Ahhoz, hogy megértsd, miért tartasz ott, ahol most tartasz, és hogyan haladhatsz ugrásszerűen a lelki nyugalom, a békés és harmonikus élet, a ranglétra csúcsa, vagy éppen a boldog párkapcsolat irányába, meg kell értened, milyen tényezők befolyásolnak jelenleg, és hogyan változtathatsz rajtuk. Hiszen mindennek az alapja, hogy felismered a logikai mozgatórugókat, amelyek jelenleg és a múltbéli életedben irányították a sorsodat. Hogy a jövőd hogy alakul, az már rajtad múlik.

A következőkben egy cikksorozatba gyűjtöm össze mindazokat az alapelveket, amelyeket az évek során összegyűjtöttem és én magam is megtapasztaltam. A kutatómunkát elsősorban Jack Canfield – Erőleves a léleknek és A siker alapelvei c. könyvére, valamint Brian Tracy Főnix szemináriumára alapoztam. Segítségül szolgált még Napoleon Hill százéves, rongyosra olvasott könyve, valamint általam sikeresnek és inspirálónak ható személyiségek életének részletesebb megvizsgálása, kutatási eredmények és statisztikák olvasása, elsősorban a KSH adatai.

A programot az Ugrás! menüpont alatt érheted el a felső menüsorban, illetve az alábbi navigációs menüben ugrálhatsz az elkészült részek között.

Az alapok (1. szekció)
A program alapja
Negatív szokásminták és az egy helyben toporgás háttere
Döntsd el, mit akarsz! (hogyanok és miértek)
A negatív fantázia és az aggódás, mint önkorlátozó tényező
A belső program
Programozd magad sikeresre!

A célok megvalósítása (2. szekció)
Megvalósítás (I. rész)
Megvalósítás (II. rész)
Megvalósítás (III. rész)
Megvalósítás (IV. rész)
Itt az ideje ugrani!

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!