Hétzárta – Manipulátorok hálójában

Korábban már írtam nektek a bűntudatról és a bűntudatkeltésről, mint a manipuláció egyik leghatásosabb, és egyik leggyakoribb eszközéről. Negatív szokásaink és berögződött magatartásformáink alapja a destruktív kritika. Az a fajta kritizálás, amelyet gyerekkorunkból hozunk. A felnőttkori viselkedés, a szellemi betegségek, a gyerekkori traumák feldolgozatlansága, az önkorlátozó hiedelmek, a belső gátak nagy része mind a gyerekkorból származik, hiszen ezek azok az évek, amikor kiépülnek a személyiségünk alapjai, a gondolkodásunk, és az értékrendünk. Pszichológusok egy-egy probléma esetén mindig a gyerekkorban kezdenek kutatni, hiszen ez az az időszak, amikor a leginkább befolyásolhatóak vagyunk.

A destruktív kritika

A szüleink ezt nem szándékosan teszik velünk, egyszerűen az ő szüleik is ezzel a fajta befolyásolással éltek, ahogyan az ő szüleik is, és így tovább. A destruktív kritika az a fajta minősítés, amikor egy gyermeket egy rossz cselekedet során hibáztatni kezdünk. Nem magára a tettre reagálunk, vagy a gyerek viselkedési formájára, hanem a személyére. Rossz vagy! – mondjuk oly gyakran. Valójában nem a gyerek rossz, hanem a cselekedet, amelyet helytelenül követett el. Ahelyett, hogy az általunk rossznak ítélt cselekedetre reagálunk, a gyermek személyiségét kezdjük el minősíteni.

Korábban már volt szó róla, de nagyon lényegesnek tartom megismételni: A gyermek kb. 6 éves koráig nem tud különbséget tenni az indokolt és az indokolatlan kritika között. A gyermek számára amit a szülei mondanak, azt igazságként fogadja el és beépül a tudatába. Ez azt jelenti, hogy az életét tudattalanul is annak alapján fogja élni, akár élete végéig is, amit a szülő az agyába rögzített. Ha a szülő azt mondja, buta vagyok, akkor az úgy is van. Így a gyerek meg sem próbálja az ellenkezőjét, hiszen elfogadja a tényt, hogy ő buta.

Nem elmélet, vagy képzelet, hanem tudományosan alátámasztott tény, hogy a felnőttkori viselkedészavarok, a negatív szokásminták mindig (!) a gyermekkorban gyökereznek. Ezzel nem az a célom, hogy bűnbakot keressünk az esetleges berögzült negatív szokásainkért, de fel kell ismerni a tényt, hogy a belső gátak nem velünk született tulajdonságok, hanem belénk nevelt minták, amelynek alapján leéljük az egész életünket – ha csak nem ismerjük fel őket, és iktatjuk ki.

Az édesanyám mindig azt mondja, ne a múltban éljek, tekintsek mindig előre, hiszen a múlton való rágódással megbetegíthetetm önmagamat. Valójában a belső gátak feloldásához arra van szükség, hogy felismerjük, mi az a tényező, ami befolyásolja a jelenlegi életünket. Nem azért, mert lusták vagyunk cselekedni, nem azért, mert kényelmesebb a magunk által ásott gödörbe ülni, hanem azért, mert az agyunkat gyermekként beprogramozták egy bizonyos módba, amelyen csak akkor változtathatunk, ha felismerjük a meglétét, és tudatosan kiiktatjuk.

A destruktív kritika a nagy romboló. Ezt a módszert a szülők alkalmazzák azért, hogy befolyásolják, irányítsák és az ellenőrzésük alá vonják a gyermeküket. Rengeteg önbecsülést ástak már alá ezzel a módszerrel, hiszen ez a fajta kritika az integritást ássa alá, majd ebből alakulnak ki a negatív szokásminták. Ezek a szokásminták vagy a negatív szülőktől, vagy a negatív hatásoktól, vagy a negatív vallásból erednek. Egyből a három közül. Még súlyosabb, ha ezeknek több pontja is megvalósul. Ez pedig egyenes út az állandósult, indokolatlan bűntudat érzéséhez.

Az indokolatlan bűntudat

Gondolj csak bele, amikor valami rosszat tettél gyermekkorodban. Mi volt az első reakciója a szülőnek? Megbüntetni. A büntetés nem más, mint rossz érzés keltése a gyerekben. Ugyanis a bűntudat úgy működik, hogy mindent megteszünk azért, hogy ezt a mások által keltett rossz érzést csökkentsük. Láttál már a tévében jótékonyságra vagy adakozásra felhívó reklámot? Gondoljunk csak a rokkantakra, a rákos gyermekekre. Megdöbbentő képsorozatok, árva gyermekek százait sorakoztatják fel az ilyen reklámokban. Mit érzel ilyenkor? Sajnálatot? Nem, igazából bűntudatot. Ezek a fajta felhívások a bűntudatra és a rossz érzés keltésére építenek. Hiszen a rossz érzéstől mindenképpen szeretnél megszabadulni – így adakozol. Csökkenteni próbálod a saját bűntudatodat – hiszen te jól élsz, neked mindened megvan, ők pedig árvák/betegek/szegények, hát érezd rosszul magad, érezd magad bűnösnek. Ezek a fajta reklámok erre építenek. Tökéletes befolyásolást alkalmaznak, hogy aztán profitot termeljenek. Ez a marketing és a PR egyik fontos eszköze.

A szülők a bűntudatkeltést az évek során tökélyre fejlesztik. Elég egy pillantás, egy sóhaj, és tökéletesen befolyásolják a tetteinket, a viselkedésünket. Remekül irányíthatnak bennünket a bűntudatkeltéssel, hiszen rossz érzést okoznak számunkra, amitől azonnal szabadulni akarunk, így mindent megteszünk ennek érdekében – tehát pontosan azt tesszük, amit akarnak – anélkül, hogy kimondanák, mit is várnak tőlünk. Aztán persze megkapjuk, hogy én ilyet nem mondtam, én nem kényszerítettelek, te döntöttél így, te akartad, te csináltad. Tökéletes logikai összefüggése az érzelmi manipulációnak. Egy embert úgy befolyásolhatunk a legegyszerűbben, ha az érzelmeire hatunk – hiszen az érzelmi irányítás átvételével átvesszük az irányítást az ember felett is. Rendelkezhetünk az idejével, rávehetjük bármire, és így tovább. 

A bűntudattal való élet felnőttkori megnyilvánulása többek között az, amikor befolyásolhatóak vagyunk általa, vagy amikor magunk is használjuk azt. Gondolj csak bele, mikor és miért érzel bűntudatot. Valóban bűnösnek kell érezned magad minden alkalommal, amikor olyat teszel, amelyet a szüleid/az idősebb testvér/a közeli rokon ellenezne? Hová vezet mindez? Egyenesen oda, hogy pontosan olyanná válunk, amilyennek a szüleink látni szerettek volna, és elnyomunk magunkban mindent, amelyre valójában vágyakozunk – hiszen azzal bűntudatot okoznánk magunknak, így minden erőnkkel azon vagyunk, hogy elkerüljük.

Na de hogyan befolyásolnak minket a bűntudattal?

Emlékszem, gyerekként amikor a tanulásról volt szó, a szüleim nagyon komoly elvárásokat állítottak elém. Már az első pár iskolai évben szörnyen éreztem magam, amikor rosszabb jegyet hoztam haza, mint amit vártak tőlem. Ezért erősen ösztönöztek arra, hogy tanuljak. A szüleim a tökéletes manipuláció eszközével éltek. Sosem mondták ki, hogy azt akarják, vagy azt várják tőlem, hogy tanuljak. Folyton azt mondogatták, nem nekem tanulsz, hanem magadnak, mégis szánakozó pillantásokkal illettek, ha rossz jegyet hoztam haza az iskolából. Sosem mondták ki konkrétan, hogy ülj le és állj neki a leckének – hanem a bűntudatkeltő manipuláció eszközeivel éltek. Azt mondogatták: Tanultál már? Még mindig nem tanulsz? Kész a leckéd? Aztán folyton hozzátették, hogy ők soha nem mondták, hogy most és rögtön álljak neki a leckének. Helyette sóhajtoztak, kérdésekkel bombáztak. A manipuláció legfőbb jele az, amikor a szülők nem mondják ki, mit várnak tőlünk. Ezzel egyenesen arányosan nőtt bennem a bűntudat. Ha nem tanultam, vagy rossz jegyet hoztam, folyamatos bűntudatom volt miatta. Idővel igyekeztem elkerülni ezt az érzést, ezért titkoltam a rossz osztályzatokat, vagy halogattam, hogy beszámoljak róluk, hiszen tudtam, mi következik ezután. Aztán elkezdték azt mondogatni: Nem mondtuk, hogy neki kell állnod tanulnod, mi csak neked akarunk jót. Bumm! Bűntudatkeltés másik tipikus eszköze: Mi csak neked akarunk jót. A manipulátorok úgy befolyásolnak bennünket, hogy anélkül, hogy kimondanák, mit is akarnak valójában, különféle módszerekkel, érzelmi ráhatással igyekeznek elérni, hogy pontosan azt tegyünk, amit elvárnak tőlünk – általában sikeresen.

Az évek elteltével elég egy sóhaj, egy pillantás, és a szüleink – akik éltek ezzel az eszközzel – azonnal hatnak ránk. Akár telefonon is.

Másik igen hatékony eszköze a bűntudatkeltésnek az utólagos manipuláció. Ez az a viselkedésforma, amikor a szülők egy elkövetett – általuk rossznak, helytelennek ítélt – cselekedet után a mártírkodás fogalmát alkalmazzák. Tipikus példája, amikor a szülő a saját negatív érzéseit vetíti ki ránk. Ilyenkor valójában azt mondja: Látod, szomorú vagyok, elkeseredett, és ennek te vagy az oka. Te tehetsz róla! Ez az a magatartás, amikor egy tettünk után a szülő sírva fakad, vagy látványos elkeseredést, megbántottságot mutat – azaz ránk hárítja a felelősségét és ezzel eléri azt, hogy bűntudatot ébresszen bennünk, hiszen fájdalmat okoztunk neki. Az esetek nagy részében ugyanazt nem követjük el mégegyszer, hiszen nem szeretnénk, ha az általunk szeretett szülőnek rossz érzést okoznánk. Ez a negatív érzelmi kivetítés valójában a felelősség áthárítása. Arról már többször volt szó, hogy a saját érzelmeinkért és gondolkodásunkért magunk vagyunk a felelősek, ezért feleslegesen hárítjuk másokra, saját magunk vagyunk az okozói. Ám a manipuláció egyik leghatékonyabb eszköze, a meggyőzés és az irányítás átvételének remek módszere.

A szüleink úgy nevelnek minket, hogy tudattalanul a saját képükre formáljanak minket. Hogy úgy tegyünk, cselekedjünk és gondolkodjunk, ahogyan ők azt helyesnek tartják. Az elfogadás az, amikor tiszteletben tartjuk a másik egyén szuveneritását, és felelősségtudatát.

Ha a szüleim ezt olvasnák, bizonyára azt mondanák: Hülyeség! Biztosan olvasott valamit az interneten! Már megint minket okol mindenért! Megmondtuk, hogy ne a múltban éljen! Szintén hatékony módja az érzelmi manipulációnak a kisebbrendűségi érzés keltése. Az én szüleim gyakran éltek azzal a módszerrel, hogy amikor valamivel nem értettek egyet, vagy nem tartottak valamit releváns információnak, akkor elkezdék mondogatni, hogy ez butaság, logikátlan, ennek semmi értelme nincs, így azt a tudatot keltve bennem, hogy én buta vagyok, hülye vagyok, ha ezt elhiszem. Azaz a másik véleményének és elfogadásának teljes tiszteletben tartása nélkül. Ilyenkor nem a véleményüket mondták el a témáról, hanem a saját elképzelésüket igyekeztek különféle módokon rámerőltetni. A szülők nagy része azt várja a gyermekétől, hogy ugyanúgy gondolkodjon és ugyanazokat a véleményeket képviselje, amelyeket ők is. Azaz elnyomják a gyermek veleszületett tulajdonságait, a saját magában kialakult értékeket és véleményeket. Ezt ők is a szüleiktől tanulták.

A szülők nagy része nem tudja, de azért élnek a bűntudatkeltéssel, mert ők maguk is ezt tapasztalták gyerekkorukba. Az ő szüleik is ezt a módszert alkalmazták, ahogyan az övék is. Nem tudatosan teszik ezt, csak egyszerűen felismerik, hogy ez a legegyszerűbb módja, hogy átvegyék az irányítást a gyermekük felett, illetve gyerekkorukban az ő szüleik is ezt a mintát alkalmazták a nevelésük során. Másrészről a bűntudatkeltés remek módja az irányítás átvételének mások felett. Az emberek nem szeretnek erőlködni – ha így gyorsan, és hatékonyan befolyásolhatunk másokat, hogy azok úgy cselekedjenek, ahogyan mi várjuk, akkor kár más módszerekhez folyamodni, nem igaz?

Nagyon fontos felismerni ezt a fajta manipulációt. Azzal, hogy hagyjuk, hogy bűntudatot ébresszenek bennünk, megerősítjük a bűntudat munkálkodását, ami egyenes út az önkorlátozáshoz, ahhoz, hogy soha ne valósítsuk meg azt, amire vágyunk. Utasítsd vissza a vádaskodást, a felelősség áthárítását. Amennyiben valaki bűntudatkeltéssel próbál manipulálni, az annak a jele, hogy egyrészt ő is ezt látta gyermekként, másrészt pedig a felelősség áthárítása. Látod, anya most azért sír, mert ezt, vagy azt tetted. Tehát te tehetsz a szülő érzelmeiről. Holott már tudjuk, hogy a teljes felelősségvállalás az életünkért egyet jelent azzal, hogy vádaskodás helyett a saját gondolatainkon változtatunk. A felelősség áthárítása pedig gyerekes viselkedés. Ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, meg kell szabadulni a negatív érzelmektől. Ismerjük fel azt, amikor valaki tudatosan vagy tudattalanul bűntudatot akar ébreszteni bennünk. 

A bűntudat nagyszerű ösztönzőerő. 

Ha tetszett ez a bejegyzés, kérlek nyomj egy like-ot a jobb oldalon található Facebook dobozban a Varázsdobozra, hogy ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről.